Itt az MSZP-s új, szegedi gondolat?

Hú, nagyon nagyot jegyzet be ismét Facebook-profilján Botka László polgármester, amit a SZEGEDma.hu a maga tényszerűségében be is mutatott, de nem állhatom meg, hogy jó magam ki ne egészítsem néhány aprósággal. Nemcsak, az a gáz vele, hogy nagyképű, de ráadásul olyan álságos is, hogy az már arcpirító, s mindeközben teljesen hülyének nézi a szegedieket, meg mindazokat, akik feltévednek kedves polgármesterünk soványka közösségi oldalára.

Mert őszintén, emberek, ki hiszi el, hogy Botka László szombaton elhangzott Szeged-napi beszéde olyan erővel tört át az éteren, hogy hétfőn, azaz a pirosbetűs vasárnapot követő pirosbetűs Pünkösdön kinn is lóg már a pofakönyvön az üzenet, miszerint Botka már három városba megy, leszervezve, utazással, sofőrrel, kávéval és esti „megbeszélőshamikkal” együtt. Ezzel ám azt próbálja sugallni nekünk a nagy polgármester, hogy sok városba hívták a hívek, beszéljen arról, hogy „csakazértis” demokrácia, és lesz ennek jövője, meg a szabadságnak is. Nos, erről szólt szombaton szónoklatában, persze tele jól szerkesztett metaforákkal, lovassal, pergamennel, József Attilával stb. És az a profi a közösségi oldalas cuccban, hogy a maga tényszerűségében nem is hazudott a szocialista szofiszta, hiszen tényleg hívták, csakhogy a párthoz kötődő ilyen-olyan civilszerűek, meg az MSZP aktivistái. De a legdurvább, a legeslegdurvább, hogy a beszéd telis-tele volt olyan részekkel, mint például, hogy soha nem volt nagyobb szüksége Magyarországnak egy példamutató, a demokráciáért kiálló, önnön szabadságát veszni nem hagyó – hovatovább forradalmi érzületű – Szegedre, mint most. És kvázi ezt a hírt most e példamutató szegedi kiállásról, gondolatról e kiállás és gondolat szegedi képviselője, Botka László viszi hírül az országban, Mezőhegyesre, Gyöngyösre, Budapestre, mert azt látja, hogy egyre több embernek nyílik ki a szeme, kel föl alvajárásából.

Egy kis behelyettesítéssel, szócserével akár vissza is datálhatnánk a szöveget a 20-as, 30-as évekbe. Na itt az új szegedi gondolat, kicsit mszp-s, kicsit botkás, kicsit kampányszagú, de a miénk.

5 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

  • '>
    5. Szalai Irén
    2012. június 3., vasárnap, 14:10
    Válaszolok

    A puli a mi kutyánk kölyke,magyar kutyafajta,jól csahol,csak az igazat.

  • '>
    4. lola
    2012. május 31., csütörtök, 15:15
    Válaszolok

    Puli, ezért a csaholásért jár egy zsíros velőscsont a Gazditól, he-he.

  • '>
    3. Mukk
    2012. május 31., csütörtök, 09:12
    Válaszolok

    168 óra (május 29-i adat): “Szavazótáboruknak felét elvesztették az elmúlt két évben, de még mindig magabiztosan megnyernének egy most rendezett választás a kormánypártok. A kormányváltás óta hiába gyengült jelentősen a Fidesz, egyik ellenzéki párt sem tudott jelentősen megerősödni.”
    A biztos pártválasztók körében még 42% a Fidesznek és 24 az MSZP-nek. És nemsokára indul az osztogatás, úgyhogy nagyon nincs véve az Orbán-kormánynak.

  • '>
    2. Krumplilé
    2012. május 30., szerda, 18:25
    Válaszolok

    Puli, te így látod, mások meg elmondják a Századvégtől kezdve a Szonda kérdezőinek, hogy mennyire elegük van a Fidesz politikusaiból és éltetőiből, mert hiába a kezdeti ígéretek, két év után rosszabbul élünk, mint valaha. Ebben a helyzetben könnyű dolga van Botkától kezdve Vonáig az összes ellenzékinek, mert annál ahogy most mennek a dolgok, bármelyikőjük biztosan csak jobb lenne. Nyilasok hamujával bíbelődik Erdélyben a házelnök, amikor ennél sokkal fontosabb dolgok lennének idehaza. Nem csoda, ha Botkának most nyílik meg a lehetőség hogy egy szintet feljebb lépjen. Ugyanezt csinálja Lázár János is, és mindenki, mert aki kicsit is ért a politikához az látja hogy két év múlva Orbán Viktornak valószínűleg vége, és akkor a Fideszen belül és azon kívül is nagyon sok új politikus juthat fényhez.

  • '>
    1. csendőr
    2012. május 30., szerda, 16:32
    Válaszolok

    jól ugat ez a puli