Újabb támogató az UTC futsalosai mögött + FOTÓK


Szerda délután sajtótájékoztatót tartott az UTC Futsal Team NB I-es futsalcsapata az Aquapolisban, ahol a fürdő és a klub között született együttműködési megállapodást jelentették be.
Gidai Sándor
, az UTC elnöke a sajtótájékoztatón részvevő fiatal utánpótlás-játékosoknak elmondta, fontos, hogy a klubnál nagyon összetartó erejű családias légkör van jelen, mely egyedivé teszi a sportegyesületek között. Az elnök megköszönte a Junior Sport KFT-nak a támogatást, mely a jövőben a futsalcsapat marketingmunkájában és a csapat utánpótlás-képzésében fog tevékenykedni. A Ligetfürdő Kft. részéről
Szabó Mihály
ügyvezető hangsúlyozta, a fürdő vezetőjeként mindent megtesz, hogy a helyi sportegyesületeket bevonzza, együttműködéseket építsen ki, s ebben fontos szerep jut az utánpótlásnak, hiszen az ő rekreációjukat is segítik a fürdő szolgáltatásai.
Pálfy Zoltán
, az UTC ügyvezető elnöke elmondta, sokszor ugyanolyan fontos a nem anyagi, hanem szolgáltatásbeli támogatás is, és bízik benne, hogy a hosszú távú együttműködés gyümölcsöző lesz. A megállapodást Gidai Sándor és Szabó Mihály kézfogása szentesítette a vakuk kereszttüzében, majd a jelenlévő fiatal labdarúgók önfeledt fürdőzés keretében fedezték fel új birodalmukat.