Szombaton ismét vár a Fizika Napja + FOTÓK

2012. január 25., szerda • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Illés Tibor (archív)

A mérhető világ csodái

Az SZTE Fizikus Tanszékcsoportja 2009 óta rendezi meg nyílt napját, melyre idén január 28-án 9-14 óra között kerül sor a nagyszabású felújításon átesett Dóm téri épületben.

Az érdeklődők változatos előadásokon keresztül ismerkedhetnek meg a Szegeden folytatott, sokrétű fizikai kutató- és fejlesztőmunkával. A látványos bemutatókkal, kipróbálható kísérletekkel és kvízjátékkal gazdagított programra az SZTE Dóm téri, nagyszabású felújításon átesett fizikus épületszárnyában kerül sor. Az egyetemi képzések iránt érdeklődőket a szervezők felvételi és tanulmányi információkkal is várják.

A Fizikus Tanszékcsoport

A fizikai tudományok művelése kezdetektől fogva fontos részét képezi a Szegeden 1921 óta zajló, egyetemi szintű természettudományos oktató- és kutatómunkának. Napjainkban a Fizikus Tanszékcsoport munkatársai folytatják az elődök által megkezdett munkát.

A különböző egységekben – az Elméleti Fizikai, a Kísérleti Fizikai, az Optikai és Kvantumelektronikai Tanszéken, valamint az Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézetben – folyó kutatások érintik az elméleti, kísérleti és alkalmazott fizika számos ágát. Kiemelt hangsúlyt helyeznek a lézerfizika, az optikai alkalmazások, az anyagtudomány, az elméleti és matematikai fizika, a bio- és orvosi fizika, az asztrofizika és a gravitációelmélet területeire. Az egyes kutatócsoportok fontos együttműködéseket építettek ki hazai és külföldi tudományos intézményekkel és ipari szereplőkkel, melyek köre folyamatosan bővül.
Nagyrészt a Tanszékcsoport kutatói által végzett, több évtizedes munkának köszönhetően néhány éven belül Szegeden épül meg a világ egyik legnagyobb és legmodernebb lézerfizikai kutatóközpontja, az ELI (Extreme Light Infrastructure) egyik egysége, mely várhatóan több száz szakember számára teremt majd munkahelyet.

A tanszékcsoport oktatói elsősorban a fizika alapszak és az erre épülő mesterszakok (fizikus MSc, csillagász MSc, fizikatanár MSc) gondozásáért felelnek, de részt vesznek más (vegyész, gyógyszerész, mérnök-informatikus, molekuláris bionika, környezettan és környezetmérnök) szakok hallgatóinak képzésében is.

A Fizikus Tanszékcsoport munkatársai ezen túlmenően aktívan részt vesznek a középiskolás tehetségek gondozásában és a természettudományos ismeretek széleskörű terjesztésében is.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 3 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.220 IP címről szól hozzá.

  • 3. mezei hozzászólt ekkor: 2012. január 25., szerda, 18:41
    Válaszolok

    állítólag elfogytak a fizika szakos tanárjelöltek. ez igaz?

  • 2. ingás hozzászólt ekkor: 2012. január 25., szerda, 09:34
    Válaszolok

    nagy örömmel tölt el, ha a fizika kapcsán ilyen rendezvényekről olvashatok.

  • 1. egykori hozzászólt ekkor: 2012. január 25., szerda, 09:25
    Válaszolok

    bűn volt szétverni a nagy múltú szegedi tanárképzést

Ugrás az oldal tetejére