Bár tél van, mégis akad Szegeden egy „bevásárlóközpont”, ahol a jeges évszakban is igazi, friss magyar élelmiszert kaphatunk. A Mars téren a verem homokja csillan a répán és a gyökéren, de ugyanolyan édes és tápláló most is a zöldség, mint egész évben. A piacot üzemeltető cég további fejlesztéseket tervez, miközben racionalizálja az árusítást.
A Szegedi Vásár és Piac Kft.-nek több terve is van a 2012-es évre: egyrészről szeretnék tovább fejleszteni a kispiacokat, másrészről racionalizálják gazdálkodásukat. Ennek egyik elengedhetetlen eleme a napidíjak és a bérletek árának emelése – beszélt portálunknak az elképzelésekről Erdei Péter ügyvezető igazgató. Hangsúlyozta: a nagycsarnok felépítésére mintegy 330 millió forint tagi kölcsönt kaptak az önkormányzattól, amit vissza kell fizetniük. Még karácsony előtt 22 millió forintot törlesztenek, de mivel közel az egyéves árbevételüket teszi ki a meglévő tartozás nagysága, annak rendezésére – a közgyűlés döntése értelmében – a közgazdasági irodával együttműködve dolgoznak ki egy minden fél számára elfogadható konstrukciót a februári testületi ülésig.
A szegedi a legolcsóbb piac?
„Évek óta csak az infláció mértékében nőttek a tarifáink, miközben például a megépült nagycsarnok egyéves üzemeltetésből is tapasztaljuk, hogy költségeink jelentősen növekednek. A takarítás, őrzés-védés, világítás és bizony télen olykor még fűtés is jelentősen emeli a kiadásainkat, miközben árszabásaink jóval a piaci átlag alattiak” – emelte ki az ügyvezető. Január elsejével ezért 15%-kal növelik a napidíjakat, s a bérletek árát is emelik.
„Országos viszonylatban jóval a piaci szint alatt, nyomott áron lehetett eddig havi bérletet váltani a Mars téri piacon: tulajdonképpen 13 nap díját kellett ezért kifizetni. Kérdem én: hol kapok ma ekkora, gyakorlatilag 60 százalékos kedvezményt bármelyik szolgáltatónál? Ha például elmegyek a sportuszodába, akkor bérletesként kilenc alkalmat vásárlok, és megkapom a tizediket ingyen, tehát tíz százalékot nyertem” – érzékeltette a különbséget Erdei Péter. Az igazgató elmondta: most 1500 forintot kell fizetni naponta egy asztalért, ez a jövő évtől 1800 forintra emelkedik. Debrecenben 2800, a Lehel téri nagypiacon 4200 a napidíj. Utóbbi piactéren egy forint kedvezmény sincs a bérletekre – hozott példákat más városokból.
Még biztonságosabb lehet a Mars tér
„Ha szigorúan nézzük, akkor mi egy bevásárlóközpont vagyunk, fel kell vennünk a versenyt a többi hasonló centrummal. Szerencsére fejlődő tendenciákat figyelhetünk meg, a forgalmunk kiemelkedő, hiszen az októberi hónapban például 25%-kal több autó parkolt nálunk, mint az előző évnek ugyanebben az időszakában. Csarnokaink összes üzlethelyiségét kiadtuk. Szeretnénk megtartani a vevőinket, sőt, az a célunk, hogy minél gyakrabban járjanak ki a Mars térre, ne csak akkor, mikor ‘nagy piac’ van. Látogassanak el hozzánk hétfőn is egy jó kis sülkolbászra, lángosra! Ezért tervezünk további fejlesztéseket is, növelnénk a Mars téren az asztalok számát, és a kispiacainkra is költenénk. Hosszú távon azt is el kívánjuk érni, hogy a Csillag téri, a Diófánál található és a Temesvári körúti piacok a környezetgazdálkodási kft. fenntartásából hozzánk kerülhessenek, így egységesen kezelhetnénk az egész piacrendszert” – emelte ki Erdei Péter, hozzáfűzve: ez ügyben konszenzus körvonalazódik.
A piacvezető örömmel újságolta, hogy hamarosan körzeti megbízott iroda is működik majd a Mars téren, már a megyei rendőrkapitányságon a szerződéstervezet, így tovább javul majd a biztonság, nemcsak a piacon, hanem a környéken is.
















lilalala!
Mikor voltál a Mars téri parkolóban? Mert hogy állandóan tele van az biztos! Miröl beszélsz?
Azt a sok dakotát kellene még kiebrudalni, akik a csarnokok előtt lesik, mit vagy kit lehet lenyulni!
szabo james gyurcsány utan már csak felfele vihet az ut
10 belvárosi az a baj hogy a parkolo nagyobb lett mint a piac,de üresen áll
érted-e?
Szépen emelik az árakat, kell a pénz a sok tanácsadó, biztonsági őr szerződés kifizetésére. Az Irén csarnokban néha több a Tiger Security őr, mint a fizető vásárló, akiknek már magas az ár. Nem luxus irodai berendezésre, drága ügyvédi díjakra és ki tudja mire kellene költeni a pénzt, hanem a piac életben tartására. Nagy úr a Fidesz, de mindenki mindent lát. Eljön az idő, amikor nem csak nézünk mint a moziban, hanem cselekszünk is. Csúnya, nehéz évek jönnek.
Aki egy kicsit ért a számok nyelvén és megtekinti a közgyűlés elé terjesztett 2011 évi 1-3/4 évi adatokat az érdekes következtetésre juthat.
A korábbi igazgató N.L. felesleges kiadásairól nem szól a fáma, csak a tagi kölcsönről regél az igazgató “Úr”!
Bekerül egy-két “nagy-tudású” egyén a vezető székbe és elkezdi szórni a pénzt. Lásd “U” pavilon előző évi indokolatlan 70mFt-s “felújítása”, ami egy része valakinek a zsebébe landolt.Most van évi 12mFt bevétel belőle.A korábbiakban és a projektben is RENDEZVÉNY -re fenntartott létesítménye az “U” pavilon piacnak.
A kereskedők és a vásárlók, nem hülyék és nem vakok!
Nem értem a hisztit. Ha akkora a baj, miért van zsúfolásig a piac árussal és vevővel egyaránt?
A DM jó szokásához híven, a Botka kabinet utasításainak eleget téve, most is nekirontott az igazgatónak.
Tavaly októberben nagyban épült a piaci parkoló nem is volt hol parkoltatni az autókat!!!!
Petike!Vigyázz a viselkedésedre és kijelentésekre mert úgy jársz mint R.S.és ha elengedik a kezed mehetsz a Nagy Laci után.
A piaci árusok nem hülyék nem fognak mindent lenyelni, hidd el!
Ez a piac már régóta nem az őstermelőkről, meg a külvárosi kiskerti portékákról szól.
A legjobbat az tenné a környékbeli igazi őstermelőkkel, külvárosiakkal, és a városi néppel is (!), aki csinálna egy komoly második nagy piacot Szegeden. Például az öntödével szemben a vadaspark és a Kálvária közt. Épeszű helypénzekkel. Sokat, rengeteget segítene a környékbeli termelőkön. A Mars téri meg tisztán látszik, hogy átépítés meg felújítás ide-oda, de zsúfolt és kicsi. Ezért is alakult ki tkp versenyhelyzet a helyekért és mennek fel az árak pofátlanul.
Melyik ŐSTERMELŐ fogja tudni kifizetni a 32400 Ft-os asztalbérletet?? Nem a viszonteladókra gondolok!!
Elégedett kereskedőt én még nem láttam. Vásárlót viszont annál többet.
A csarnokban minden üzlet foglalt, a padok tele vannak, mi a baj? Pörög a rendszer.
Az Erdei gyerek páros lábbal szokta kirúgni némely bérlőt, ha bemennek hozzá ezt vagy azt kérni. Mivel ők fizetnek, a bérlők, azért ez a stílus kissé indokolatlan.Olyan, mint a nagy yeti főnök. Ezt mesélték a piacon némelyek szombaton.
az embereknek nem a multikban kellene összevásárolni Európa és Kína szemetét, hanem a piacokon őstermelőknél beszerezni a friss és magyar terményeket.
én minden szombaton ott vagyok