Kosárlabda: rangadó előtt a Kosársuli

A férfi kosárlabda NB I/B keleti csoportjában nagy hagyományokkal rendelkező rangadó helyszíne lesz szombaton este a Hódtói Sportcsarnok, a 18 órakor kezdődő találkozón az EnterNet Vásárhelyi Kosársuli gárdája a Bajai Bácska csapatát fogadja.
A két együttes fej-fej mellett halad a bajnokságban, a negyedik helyezett vendégek csak azért előzik meg két hellyel a vásárhelyieket, mert egy mérkőzéssel többet játszottak és azt meg is nyerték. Amint azt
Martonosi Jánostól
, a hazaiak sajtófőnökétől megtudtuk, a bajaiak tavaly sem voltak könnyű ellenfelei a Kosársulinak, de akkor
Elek András
tanítványainak mindkét mérkőzésen sikerült nyerniük. Az elmúlt bajnokságban a Sugovica-partiaknál a
Mándity, Ágfalvi
duó vitte a prímet, most hozzájuk csatlakozott a pécsi A csoportos gárdától hazatért
Hosszú Gergely
is, így egyáltalán nem ígérkezik könnyűnek a győzelem megszerzése. A Kosársuli mestere, Elek András nincs könnyű helyzetben, hiszen amint arról beszámoltunk, a múlt héten Tiszaújvárosban megsérült
Dani Zoltánról
kiderült, hogy térdszalag-szakadása van, így rá hónapokig nem számíthat az edző, míg a Debrecenben megsérült szerb irányító,
Vejinovics
sem tud pályára lépni. Ami a gondokat enyhítheti az, hogy a hosszú sérüléséből felépült
Czibere Zoltán
egyre jobb formába lendül, sőt meccsre kész állapotban van a kisebb sérüléssel bajlódott
Kiss Gergely
és
Szilágyi László
is. Elek András az esélyeket illetően elmondta, hogy természetesen győzni akarnak a Baja ellen, ehhez pedig nem szabad sokat hibázniuk. A már említett három vendégjátékos közül egyiknek sem szabad megengedni, hogy kiemelkedőt produkáljon, jól kell ellenük védekezni és ami nagyon fontos, az eladott labdák számát minimálisra kell korlátozni. Amennyiben ezek a feltételek teljesülnek, úgy ismét vásárhelyi győzelem születhet ezen - az évtizedek alatt patinássá vált - rangadón. A jó mérkőzéshez tehát ezúttal is minden adott lesz, két hasonló képességű csapat, remek játékosok, emellett a közönség szombaton is ajándékokat nyerhet és a belépő továbbra is ingyenes.