Kétezer adag ételt és közel nyolc tonna ruhát osztott ki a rászorulóknak a Lakótelepi Emberek Érdekképviseleti Társulása, röviden a L.É.T. Őszi Családi Fesztiválján a Gyík utcai általános iskolában. Az egész délutános rendezvény célja, hogy közösségbe gyűjtse a tarjáni és felsővárosi lakókat.
“Nagy tapsot kérünk Endre bácsinak, aki a L.É.T. megalakulása óta állandó vendégünk és segítőnk. Ha egy jót szeretnének nevetni, bátran forduljanak hozzá” – köszöntötte a színpadról konferáló Balogh Zsolt a L.É.T. Őszi Családi Fesztiváljára érkező idős férfit, aki több száz másik emberrel együtt egy játékos, vidám délutánra jött el a Gyík utcai József Attila Általános Iskola és Szakiskola tornatermébe. A rövid epizód is bizonyítja: itt mindenkinek neve, arca volt. A rendezvény célja az adományozás mellett egyfajta közösségi tudat felélesztése, hogy a lakótelepen élő emberek is érezhessék, tartoznak valahová.
Fontos az összetartozás
Gyerekek, felnőttek és idősek is szép számmal érkeztek a családi fesztivál megnyitójára, hiszen minden korosztálynak változatos programokkal készültek a szervezők. A kézműves-foglalkozások, játékos vetélkedők mellett Tarján és Felsőváros szépét is megválasztották – ide több kategóriában is lehetett nevezni, kisbabáktól a szépkorúakig válogatták a legbájosabbakat. Aki megéhezett, egy adag krumplipaprikásra is meginvitálták, a rászorulók pedig közel nyolc tonna ruha közül válogathattak maguknak. Az önkéntes adományokon kívül az IKV Zrt., Bodó Imre, a körzet fideszes országgyűlési képviselője és a Csongrád Megyei Önkormányzat is a kezdeményezés mellé állt, utóbbit Magyar Anna megyei közgyűlési elnök személyesen is képviselte.
A Kothencz János vezette L.É.T. mozgalom tevékenységének egyik fő iránya a szociális védőháló kiépítése, megerősítése, a magukra maradt idős emberek megsegítése. A 2011 márciusában életre hívott kezdeményezés ünnepélyes bejelentéssel nyitotta a családi fesztivált: november 7-től a mozgalom egyesületként fog tovább működni, ami mozgásterüket, lehetőségeiket is kibővíti. “Mi, akik itt élünk Felsővárosban és Tarjánban, fontosnak tartjuk, hogy ne feledjük el azokat az embereket, akik minden nap velünk vannak. Politikától függetlenül fontos, hogy észrevegyük egymást, és találkozzunk egymással” – mondta köszöntőjében Kothencz János, aki mindössze annyit kért az egybegyűltektől, hogy beszélgessenek, ismerkedjenek egymással, és érezzék jól magukat.
“Az a fő célunk, hogy egymásra találjunk, hiszen így tartozhatunk valahova. Hiszen azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Senki nem nézheti le, nem szólhatja le a lakótelepen élőket, hisz ugyanolyan értékes emberek vagyunk, mint bárki más, legyen az belvárosi vagy újszegedi lakos. Mi ide tartozunk, és az összetartozásunk egy nagyon fontos kifejező eszköze a L.É.T.” – tette hozzá a mozgalom vezetője.
Még kétszáz Kothencz János kellene az országban
“Egy ennyire talpalatnyi kis területen, mint itt, Tarján és Felsővárosban nagyon szűkre szabott keretek között él együtt rengeteg ember. Az utcákon, de még a családokon belül is komoly elszemélytelenedés figyelhető meg, így nagyon fontosnak tartottuk kifejezni, hogy az egymásra találás, az egymás megtalálása nélkülözhetetlen. A személyesség kialakításáról szól ez a mozgalom, hogy a lakótelepen élők is érezhessék, hogy ugyanúgy egy egésznek a részei, mint bárki más. Szociális, sport és környezetvédelmi programhálónk is van, ad hoc jelleggel rengeteg támogatást nyújtunk, és működik egy rendkívül professzionális nyugdíjasklub rendszerünk, négy nagy nyugdíjasklubban közel háromszáz embernek segítve” – árulta el portálunknak Kothencz János, aki üdvözölte, hogy Magyar Anna személyében egy közjogi méltóság is megtisztelte jelenlétével a családi fesztivált.
“Manapság mindenki az önmegvalósításra törekszik, ez azonban nagyon féloldalas tud lenni, ha nincs mögötte egy stabil közösség. Nagyon fontosnak gondolom, hogy a mai világban, ahol olyan sokan elveszettnek érzik magukat, és rengeteg problémával küzdenek, létezik egy közösségformáló mozgalom. Ritka az ilyen, ha van azt mindenképpen támogatni kell, és követendő példaként élre állítani. Azt hiszem, maga Kothencz János sem tiltakozna az ellen, ha még legalább 200 lenne belőle szerte az országban” – tette hozzá Magyar Anna.















Már értem, akkor ő magánpatikus, azok általában jól élnek,és okos emberek bár nem szentek és nem is főigazgatók…
De most akkor minden magánpatikus szent akar lenni?
Vagy főigazgató?
maganpatikussok szoktak kpködni
benne van a doktori etikájukban
Most ez a Mostoha álnevű tényleg főigazgató akart lenni, vagy csak egyszerűen Szent, vagy kegyet akar valahol gyakorolni, vagy mi a francot akar? Csak úgy köpködni?
Vazul Ne gondolkozz! A tudatlanság sötétsége csak sűrűsödne az agyadban pedig már így is megértési nehézségeid vannak a gazdaságpolitikában.
77: Szavuk hitelét vesztettek vezére is Balatonőszödön, kijelentette: ” Teljesen világos volt amit mondunk, az nem igaz”
A többi gyalázatosságokat pedig, hagy ne folytassam.
Az előbbiek mellett nem tartja viccesnek, hogy akkor Ön, vagy bárki más is az ellenkezőket sikeresen megmagyarázhatná.
Bár a “nagy vezér” pártalapítása arra utal, hogy az emberi buta hiszékenységnek a “magasabb körökben” sincsenek határai.
Azt is egyértelművé tették, hogy nem egy elszúrt, rossz gazdasági évről van szó, hanem annál sokkal hosszabb időszakról, vagyis a “8″ évről.
76: Nem olyan önzetlen az amit környezetében tapasztal, mindazzal együtt, hogy nagyon nagy a “rászorulók” tábora, holott apáik, és maguk is részt vettek az ország felépítésében, és mások jólétének megteremtésében.
Becsületesebb dolognak tartanám, ha az érintettek is megtudhatnák azt, mit is hallgatnak el előttük.
vazulka de milyen volt az a 8 év?
na
elöbb gondolkodj mielött irsz?
Minél inkább elszegényíti az orbáni gazdaságpolitika az embereket, annál nagyobb szükség lehet a levesosztásra, ami persze csak felületi kezelése a dolognak. Már elmúlt másfél év is van, nemcsak elmúlt nyócév.
Balogh Zsolti, Dzsulikám! Ismét kérlek, hogy ne percenként írd be más-más néven az ömlengéseket. Így teljesen hitelét veszti ez a remek kezdeményezés. Nem kell ahhoz ennyi ál-komment, hogy elismerjék a munkátokat.
Ez csak égés, és hiteltelen öntömjénezés.
Jelzem, semmi bajom a LÉT-tel, és azzal amit és ahogy tesznek. De ami alant olvasható, az már nevetséges.
Kothencz Jani is megérthetné, hogy így csak saját magatokat teszitek nevetségessé. Felesleges! Senki nem várja el ezt tőletek, inkább dolgozatok tovább úgy, mint eddig. A kopmmentelést meg hagyjátok meg a nagyoknak. Ehhez más kell, mint a karitatív munkához.
66barika,szeréynebben,nem a dm-en vagy,viselkedj.
ott vannak a trollok-eridj oda
Kedves Lopland, Bütyök és Lelenc Ferenc ezt nektek címzem
Remélem hamarosan találkozunk!!!
Vannak gyógyíthatatlanul sérült emberek, kiket a kapzsiság, a hiúság és az irigység oly mélyen megfertőzött, hogy nincs semmiféle mód reá, megközelíteni és megengesztelni beteg lelküket. Ezeket szánjad, de kerüljed. Nincs az a nagylelkű cselekedet, önzetlen magatartás, bátor és nemes közeledés, ami segíthet ez embereken. Különösképpen az irigység kínozza ez embereket. Epét hánynak, álmukban felordítanak, hánykolódnak vackukon, mint a nyavalyatörősök, habot köpnek, ha azt látják, hogy valaki munkával vagy a kegyes sors jóindulatával szerzett, elért valamit az életben. Betegek ezek, fertőző betegek. Kerüld a társaságukat, ne hidd, hogy érvelés, bizonyítás valaha is meggyőzheti őket. Mintha a leprásnak akarnád bizonyítani, hogy az egészségesek bűntelenek és ártatlanok! Nem hiszi el. Ha feltárod előttük betegségük igazi okát, meggyűlölnek. Ha érzéseikre akarsz hatni, fütyköst ragadnak. Oly mélyen élnek indulataikban, mint a száműzött sorsában: nem ismernek más megoldást, csak a bosszút. Ne alkudozz velük, kerüld el őket, s viseld el létezésüket a földön, mint egy sorscsapást.
Hajrá LÉT ti csak tegyétek a dolgotokat
nekem az tetszik a legjobban a LÉT-ben, hogy ezek a srácok, nemcsak hogy nem hagyták abba, hanem még mélyebben csinálják és látom rajtuk azt is, hogy hihetetlen nagy örömmel teszik a dolgukat! Egyszerűen élvezik! És olyan hálásak minden mosolyért. Tisztelet nekik… köszönjük.
Barika ha nem tetszik nem kötelező, de a saját nevedben írj véleményt ne általánosan az emberek nevében.Te lehet hogy nem érdemled meg és nincs is rá szükséged,de a tarjáni és felsővárosi lakosok többsége örül a LÉT-es rendezvényeknek. Maradj otthon és ha nincs rá szükséged ne is foglalkozz a dologgal ezzel együtt kommentelned sem kötelező ha ennyire nem érdekel
Hajrá LÉT!!! Hajrá jobboldali szemlélet! veletek vagyunk!!!!!!!
Én nem is tudom, hogy amióta a L.É.T. feltünt azóta vagy ez előtt lett e volna más, bárki más, aki ezt az ügyet ennyire a szívén hordta volna. Amit ezek a fiatalok művelnek, az maga a karitasz. csak megköszönni tudom és mindazok nevében méginkább akik az én lépcsőházamban laknak! KÖszönjük szépen.
Szenzációsan éreztem magam. KÖszönöm. Így tovább!!!Hajrá L.É.T!!!
Jó bari! előtte majd megkérdünk téged milyen is az, mert úgy látom, te pont onnan jöttél!!!
elmehettek ti a fenébe!
Látod bari, nem is vagy Te olyan reménytelen eset…
-ez a Te pályád.
beeeeeeeeeee beeeeeeeeeeeeee beeeeeeeeeee