Női futball: partiban volt a SZAK a Feminával + FOTÓK


A legrégibb magyar nő labdarúgócsapat, a Femina ellen lépett pályára a Szegedi AK együttese a női labdarúgó NB I 7. fordulójának szombati találkozóján. Horváth Hannáék nagyot küzdöttek.
A melegítés előtt derült ki, hogy mindkét csapat fehérben lépne pályára, így a szegedieknek megkülönböztető mezben kellett végigjátszaniuk a mérkőzést.
Cserenkó Szabolcs
tanítványai közül
Papp Dorina
húzódással, míg
Lipták Lilla
és
Molnár Ágnes
kisebb betegséggel bajlódva is vállalták a játékot. Az első félidő egyenlő erők küzdelmét hozta, a Femina többet kezdeményezett, de veszélyesebb helyzetei a hazaiaknak voltak. Negyedóra elteltével
Zimányi Kovács Anikó
végzett el egy szabadrúgást a vendégek kapujától 20 méterre, amit
Lengyel Dóra
csak nagy nehézségek árán tudott kiütni a jobb felső sarokból. A 21. percben azonban már nem hibázott a hazai csapatkapitány, a bal oldalon lépett ki a védők kíséretében, és a tizenhatos sarkáról ballal a hálóba bombázott (1-0). A SZAK ezután is támadásban maradt. Röviddel később
Szil Tündét
indították a jobb szélen, aki pontosan tálalt az érkező
Baksa Katalin
elé, neki azonban elpattant lábáról a labda, pedig már csak a kapussal állt szemben. A kihagyott helyzeteket több vendégpróbálkozás után a magyar női futball lassacskán legendás alakjának tekinthető
Pádár Anita
büntette, aki egy szép összjáték után középről okos gólt helyezett el a hosszú sarokba a 38. percben (1-1). A második félidőben a hazaiak visszahúzódtak, védekezésük eleinte fegyelmezetten zárt. Ahogy azonban telt az idő, fogyott az erő is, és egyre több pánikmegoldása, pontatlan passza lett a szegedieknek. Kezdett kijönni a több válogatott játékost is felvonultató vendégek rutinja, megérezték, hogy el lehet dönteni a mérkőzést. Egy rosszul elvégzett hazai bedobás után a játékvezető a Feminának adta labdát, akik gyorsan játékba hozva azt kihasználták, hogy a védők még nem zártak teljesen vissza. A szabadon maradt klasszis csatár Pádár egy veszélytelennek tűnő, nem túl erős lövést küldött a hosszú sarokra, Horváth Melinda, a hazai hálóőr kissé megkésve vetődött, így már nem háríthatott (1-2).
Női labdarúgó NB I, 7. forduló:
Szegedi AK - 1. FC Femina-Hellotel 1-3 (1-1) Szeged, Felső Tisza parti stadion, 100 néző. Vezette: Juhász (Ujhelyi, Nyakas). Szegedi AK: Horváth M. (Németh Zsa. 87') - Szalai, Kardos, Miklós, Dóczi, Szil (Németh Zsó. 80'), Horváth H., Zimányi Kovács, Hajka (Boros 61'), Baksa, Lipták (Papp D. 87'). Vezetőedző: Cserenkó Szabolcs. Femina: Lengyel D. - Lengyel A., Kanta, Rudán (Ács 40'), Zvara, Balogh H., Pádár, Benkő, Horváth L. (Ködmön 53'), Széles, Hegyi. Vezetőedző: Bencsik László. Gólszerzők: Zimányi Kovács (21'), ill. Pádár (38', 59', 76'). Sárga lap: Zimányi Kovács (75'), ill. Benkő (60'), Ács (74'). Cserenkó Szabolcs: "A múlt heti hozzáállás 180 fokot fordult, küzdésben és akaraterőben a maximumot nyújtottuk, le a kalappal a lányok előtt! Nem hazudok, ha azt mondom, benne volt számunkra ebben a meccsben döntetlen. Biztos vagyok benne, hogy félév múlva az ilyen meccseket meg tudjuk nyerni - ezt annak ellenére mondom, hogy látszott, egyelőre jobb csapat a Femina. Egyelőre kissé vagdalkozó a játékunk, de van fejlődési vonal, s ez meccsről meccsre markánsabb, azonban egyelőre nekünk nincs Pádárunk."További eredmények:
Nyíregyháza Spartacus FC – Győri Dózsa SE 2-5 (1-3) UTE – Páter-Fit-Well Nagypáli 2-1 (1-1) Viktória FC – Astra-Bíró-Kert FC 3-0 (2-0) MTK Hungária FC – FTC 4-0 (3-0)A női labdarúgó NB I jelenlegi állása:
| # | Csapat | M. | Gy. | D. | V. | Lg. | Kg. | Gk. | P. |
| 1. | Viktória FC Szombathely | 7 | 7 | - | - | 40 | 5 | 35 | 21 |
| 2. | MTK Hungária FC | 6 | 6 | - | - | 45 | 4 | 41 | 18 |
| 3. | Astra-Bíró-Kert FC | 7 | 6 | - | 1 | 28 | 9 | 19 | 18 |
| 4. | 1. FC Femina-Hellotel | 7 | 4 | - | 3 | 16 | 21 | -5 | 12 |
| 5. | Győri Dózsa SE | 7 | 3 | - | 4 | 18 | 24 | -6 | 9 |
| 6. | FTC | 7 | 2 | - | 5 | 10 | 12 | -2 | 6 |
| 7. | Páter Fit-Well-Nagypáli | 7 | 2 | - | 5 | 14 | 28 | -14 | 6 |
| 8. | UTE | 7 | 2 | - | 5 | 8 | 25 | -17 | 6 |
| 9. | Szegedi AK | 6 | 1 | - | 5 | 4 | 27 | -23 | 3 |
| 10. | Nyíregyháza Spartacus FC | 7 | 1 | - | 6 | 6 | 35 | -29 | 3 |