Közélet

Mesterházy "megvédte" Botkáékat Gyurcsányéktól + FOTÓK

2011. október 27., csütörtök
Mesterházy "megvédte" Botkáékat Gyurcsányéktól + FOTÓK

Szegeden tett látogatás Mesterházy Attila, az MSZP pártelnöke, aki Gyurcsányék kilépésével lezárult pártszakadást kommentálva jelezte, hogy megyénk képviselői – élükön Botka Lászlóval – továbbra is elkötelezett hívei az MSZP-nek.

A Csongrád megyei küldöttgyűlésre látogatott el a pártelnök Szegedre, és a rendezvény előtt a sajtónak kifejtette, hogy az MSZP egyik legerősebb megyéjének minden vezető szocialista politikusa továbbra is elkötelezett híve a pártnak.

Gyurcsány Ferenc

és 9 képviselőtársának kilépése nem gyengíti, hanem megerősíti az MSZP-t, ami szerinte a megújulás útjára lépett. Két napja

tett látogatást Szegen az MSZP-ből kilépő 10 képviselő egyike Vadai Ágnes

, aki új pártjuk, a Demokratikus Koalíció terveiről is szólt, s több médiumban nevezte

Botka Lászlót

barátjának, a helyi tévében már arról beszélt, hogy szívesen látná pártjukban. Nem volt hát meglepő, hogy két nappal később a szocialisták pártelnöke,

Mesterházy Attila

utazott le Szegedre, hogy Botka Lászlóval közösen beszéljenek az MSZP megújulásáról, jövőjéről és az orbáni zsákutcáról.

Botka megkönnyebbült Gyurcsány kilépésétől

"Az elmúlt időszakban Csongrád megyében valamennyi szocialist párti polgármester, önkormányzati képviselő, kongresszusi küldött, helyi pártelnök fontosnak tartotta, hogy nyilatkozzon a kérdésben, és minden nyilatkozat egyértelmű: Csongrád megyében mindegyikük marad az MSZP-ben. Az elmúlt 4 napban egyetlen kilépés sem történt" – hangsúlyozta Botka László, kiemelve, hogy ő maga megkönnyebbült Gyurcsány Ferenc távozása után, hiszen ő maga a legveszélyesebbnek azt tartja egy ellenzéki párt életében, ha nem a kormánypárt bírálata, kormányzási alternatívák felépítése körül folyik a munka, hanem belső ellentéteivel van elfoglalva. A szegedi polgármester az Orbán-kormányt is kritizálta hangsúlyozva, hogy kapkodást észlel főleg az adópolitikában. Elmondása szerint a tömegközlekedési adóval, ami lényegében egy iparűzési adóemelés, a helyi vállalkozásokat sújtják majd, ráadásul az így befolyt pénzt a nagy kalapba kerülnek, nem helyben osztható szét.

Az MSZP-hez érzelmi viszony fűzi a tagokat

Mesterházy Attila először megerősítette Botka szavait. Mint mondta Csongrád megyében egyáltalán nem történt kilépés a pártból a Demokratikus Koalíció megjelenésére, de a többi megyében is elenyészően kevés távozót regisztráltak. "Nem személyhez, hanem egy szervezethez, közösséghez kötődnek tagjaink, érzelmi viszony fűzi őket a párthoz, és ez a kötődés eddig minden nehéz helyzeten átsegítette az MSZP-t" – így a pártelnök, hozzátéve, hogy Gyurcsányék kilépésével lezárult egy korszak, a november 12-i kongresszuson pedig megfogalmazzák, hogyan építsék fel együtt az új MSZP-t, majd Botka nyilatkozatára rímelve úgy folytatta, hogy már nem saját magával kell foglalkoznia a pártnak, hanem konstruktívan építkezhet, hogy kész legyen megdönteni Orbán rendszerét. Mesterházy szerint Orbán zsákutcába vezeti az országot, a problémáinknak nem az EU vagy a nehéz világgazdasági helyzet az oka, hanem maga a miniszterelnök, aki a görög útra vezetheti országunkat. Szakértőkre hivatkozta nevezte aggályosnak azt is, hogy az 1,5%-ra tervezett GDP -1,5% lehet, és jövőre a 2006-os gyurcsányi kiigazításhoz hasonló megszorításokra kell számítani. Újságírói kérdésre válaszolva példásnak nevezte az MSZP megyei és szegedi pozícióját, leszögezve, hogy az új MSZP-ben megyénk szocialistáinak kulcsszerepe lehet. Egy másik kérdésre, miszerint Gyurcsány épp azért lépett ki a pártból, mert szerinte az MSZP a jelenlegi irányvonalával nem tud megújulni, Mesterházy azt felelte, hogy az egy másik párt véleménye. A választási vereség után közösen határozták el azokat az irányvonalakat, ami mentén a megújulás véghezvihető és az MSZP ezen az úton haladva dolgozik tovább, hogy 2014-ben leválthassa a kormányt.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.