Magyar Anna megyei közgyűlési elnök, fideszes országgyűlési képviselő lecserélte szolgálati autóját, amint a Jobbik a jelen gazdasági helyzetben erkölcstelennek tart. A járműcserét még áprilisban kezdeményezte a megye, részben azért, mert lejárt a garanciája.
„Nem értjük, hogy az elnök asszonynak, illetve magának a hivatalnak miért volt szüksége autócserére?” – tette fel a kérdést Tóth Péter. A jobbikos megyei közgyűlési képviselő tudomása szerint Magyar Anna Škoda Superb típusú autóját lecserélte, a régi rendszámtáblát viszont áttetette az újabb, szintén fehér színű gépjárműre. Tóthhoz olyan információk jutottak el, hogy három és fél millió forintért számították be a régebbi autót, a cserejármű pedig 7-8 millió forint értékű.
Az autóbeszerzésre vonatkozóan a jobbikos megyei képviselő nem kért ki hivatalos iratokat a hivataltól, mint mondja, visszatartják az információkat az ellenzéki képviselők elől.
A Jobbik, ahogy Botka László MSZP-s polgármester esetében sem tartotta indokoltnak az autóvásárlást, ez esetben is elítéli ezt. „Erkölcstelennek tartjuk, hogy amikor az ország ilyen helyzetben van, akkor közpénzből bárki is autót cseréljen” – fogalmazott Tóth.
Mivel februárban lejárt az előző szolgálati gépkocsi két éves garanciája, már áprilisban elkezdték intézni annak cseréjét, ennek semmi köze nincs az októberben aláírt szándéknyilatkozathoz – pontosította Tóth Péter állításait a Csongrád Megyei Közgyűlés Sajtószolgálata. A korábbi autó cseréjét több dolog is indokolta, egyrészt a garancia lejárta után a karbantartási és esetleges javítási költségek immár a megyét terhelték volna, illetve több mint 200 ezer kilométert tettek meg a járművel. Jelentős költségeket spórolt meg a megye azzal, hogy már áprilisban megrendelték az autót, amit egyébként júliusban szállítottak le.
Tóth Péter hozzátette, egyéni képviselői indítványt fog benyújtani, hogy semmiféle gépjárműhasználat ne illesse meg a megyei önkormányzatot. Ezt azzal indokolta, hogy míg jelenleg számtalan településen tart fenn intézményeket a megye, addig január elsejétől ezek a kormányhivatalokhoz kerülnek, így semmi nem fogja indokolni, hogy szolgálati gépjárművei legyenek a megyének. „Jövő évtől értelmetlenné válik, hogy Magyar Annának szolgálati autó járjon. Ahhoz, hogy a parlamentbe eljusson, használhatja saját kocsiját, vagy akár a MÁV szolgáltatásit is igénybe veheti” – érvelt Tóth Péter. A jobbikos megyei képviselő szerint a megyénél értékmentés zajlik, az október elején aláírt szándéknyilatkozat ugyanis egyértelműen azt tartalmazza, hogy semmilyen tulajdona nem marad a megyei önkormányzatnak.
Más kérdésben is felvilágosítást vár a Jobbik. Mint ismeretes még márciusban a Csongrád Megyei Önkormányzat összeférhetetlenség miatt azonnali hatállyal megszüntette Kalmár Ferenc minden felügyelőbizottsági tagsági viszonyát. Akkor az összeférhetetlenséget a vonatkozó törvényre hivatkozva maga a KDNP-s országgyűlési képviselő jelezte. Ezzel egy időben Magyar Anna is lemondott a megyei közgyűlés tisztségviselőjeként kapott költségtérítésről. Tóth Péter azt a kérdést tette fel, hogy vajon visszafizette-e a megyei elnök a korábban felvett költségtérítést.
Nem volt mit visszafizetnie a megyei elnöknek – reagált a megyei közgyűlés sajtószolgálata –, Magyar Anna ugyanis nem vett fel két teljes összegű költségtérítést. A megyei közgyűléstől vette fel ezt, a parlamentben pedig a kettő különbözetét. Miután lemondott a megyeiről, csak azt a költségtérítést vette fel, ami országgyűlési képviselőként jár neki.















ez a tóth gyerek nagyok gáz..
Látom elindult a papírok elővétele, hajrá!! Jöhetnének a marketingszerződések, repülőutak, jutalmak és a kötvény!
Mint írták, az mSZP és az lMP tábora azóta – kis kilengések ellenére – lényegében stagnál, a Jobbiké viszont megduplázódott, csakúgy, mint a bizonytalanoké.
-bocs-
Dedós pecss vagy,boxitelikém, akinek üres a zsebe is, mint a feje! Csak téped itt a nagy szádat, közben meg annyi vagy, mint a szadeszben volt a hazafiság!
öcsike kisujjam felemelném elfutnál mint egy nyul
Boxiteli, látom, savanyú a szőlő neked! Túl sokat napoztál Afrikában, le is égtél már örökre! Na, hol a lóvé, nagyszájú a tiszaszigeti szántókra? Van eladó még, vegyél, ha teli van a buxád. Mert amúgy kis dedós pötsch a neved a férfiak között!
olyan kis lovaris a nyelvezeted,tán csak nem “onnan” jöttél?
irjcsakk kis angolhumoros ph@xikám

jókat mulatnék az irásaidon ha lenne min
adj ki könyvet a beirásaidból
kapsz majd nobel dijatt
citromból
Na, gyere Boxiteli, virítsd a lóvét és lesz tiszaszigeti földed. Hazudozni már elég jó vagy, kapálni majd kiderül, mikor a szádból kilóg a kapa nyele!
reisztand,én vagyok a világ pillanatnyilag legjobb focistaja

vegyek neked uj istállót a régi helyett?
olyan lovarda jo lesz mint ami a mars téren áll?
a zsebpénzemböl vehetnék neked egy kacsalábon forgó kastélyt,de nem teszem,mert elég a putri is igaz?
18 zizi!!!!! Milyen jó a kérdés.1 éves fizetés elég volt az uj ház vásárlására? Maradjon csöndben Tóth Péter ur,magánál sincs minden rendben.Vagy félünk,hogy kiesik a nagy fazék mellől.
A korábbi autó cseréjét több dolog is indokolta, egyrészt a garancia lejárta után a karbantartási és esetleges javítási költségek immár a megyét terhelték volna, illetve több mint 200 ezer kilométert tettek meg a járművel. Jelentős költségeket spórolt meg a megye azzal, hogy már áprilisban megrendelték az autót, amit egyébként júliusban szállítottak le.
vannak ott még sokkal érdekesebb dolgok is.
elnök asszony nem ingázhat Szeged és Budapest között Trabanttal. ráadásul ehhez a státuszhoz minimum egy ilyen Skoda jár.
Azt megmondaná valaki, hogy miért járult hozzá a megyei közgyűlés ahhoz, hogy manna bármely családtagja vezethesse a hivatali autót? A következő kérdést szeretném megfogalmazni: Hová és milyen megyei ügy intézése érdekében szállította bírnok Asszonyt a kedves férje a hivatali autóval?
Nincs rokonom abban a faluban, de el tudom intézni az eladókkal, hogy egy Kunta Kinte is beférjen a legelő melletti szántókba, mint tulaj.Teli vagy euro-zsével úgyis, mint import csatár, igaz-e?
faterka akart nekem venni födett ot
de a rokonyod nem engette
most meg üresen áll,legalabb te felástad VÓNA
dr üveges
szemü
29 menj inkabb alunni a tvmaci elmult már

kisnapó-Leon
kám
nem vagy te véletlen doktor is?
24 reisztand,hát régebben a helyi lakosok akartak venni ott födet ,de nem attak nekik.inkább a külföldinek atták ócsóbban.na most hol ebben a ló-gika?