Labdarúgás: nem bírt a Röszkével az UTC

Csaknem tucatnyi gólhelyzetet puskáztak el Pálfy Zoltán tanítványai a Kertész utcában, így továbbra is várniuk kell első győzelmükre a bajnokságban.
A Kistelek elleni vereség és a kiszombori döntetlent követően szerdán egyértelműen győzelmi szándékkal lépett pályára az UTC a Röszke ellen. A hazaiak dolgát ugyanakkor több kulcsjátékos hiányzása nehezítette:
Gonda László
nyaral,
Szabó Lászlót
eltiltották,
Domonkos Sándor
pedig sérülésből lábadozik, hogy csak három nevet említsünk. Újszegedi támadásokkal indult, s azokkal is folytatódott a mérkőzés. A vendégek jobbára a védekezésre rendezkedtek be, szórványos ellenakciókkal igyekeztek veszélyt teremteni ellenfelük kapuja előtt. Az egész összecsapáson a Pálfy-tanítványok akarat érvényesült azonban, játékban felülmúlták riválisukat Laudiszék. Az UTC számos nagy gólhelyzetet dolgozott ki, ám egész egyszerűen képtelen volt a kapuba találni.
Mazula Zoltán, Kovács Sándor
és
Bokányi Ádám
jártak élen a lehetőségek elszalasztásában. Hiába álltak több alkalommal is egy az egyben
Földesi
kapussal, vagy mellé, vagy fölé lőttek, esetleg a hálóőr járt túl az eszükön. A röszkei háló így érintetlen maradt, az UTC-nek pedig tovább kell küzdenie első győzelméért. A mutatott játékra nem lehetett panasz, ennyi ziccert azonban büntetlenül nem szabad elhibázni, ezen javítaniuk kell az újszegedieknek. A 2 pontos UTC vasárnap 16.30-kor a még pont nélküli Balástya otthonában vendégszerepel.
A labdarúgó megyei I. osztály 3. fordulójában:
Ujszegedi TC - Röszke SK 0-0.
Újszeged, Kertész utca, 100 néző, vezette: Tompai Zoltán.
UTC:
Béry - Farkas Sz., Balogh, Joó, Laudisz, Szántó, Jaksa, Kovács S. (Vékes), Csúri, Bokányi, Mazula. Vezetőedző: Pálfy Zoltán.
Röszke:
Földesi - Kovács A., Tóth, Laczi N., Gulyás, Szalma, Takács, Sztuparity, Virág, Laczi Z., Fodor (Hrabovszki). Vezetőedző: Molnár Tibor. Pálfy Zoltán:
"Szinte felbillent a pálya, végigtámadtuk a mérkőzést, rengeteg ziccert alakítottunk ki, ám mindegyiket elpuskáztuk. Kicsit már görcsölünk is, ha összejönne a gól, a vezetés, akkor lendületet kaphatnánk. Remélem, mihamarabb átszakad ez a gát, s elindulunk felfelé. Bízom benne, hogy a hétvégén Balástyán már nagyobb sikerrel járunk. Ebben segíthet, hogy többen visszatérnek, így nagyobb lesz a merítési, választási lehetőségem, mint most, illetve stabilabbá is válhat a csapatunk."
Molnár Tibor:
"Szerencsével szereztünk egy pontot."