Három évet kaptak jogerősen a marihuánával kereskedő békéscsabai fiatalok

Jogerősen három év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a két békéscsabai fiatal férfit, aki marihuánával kereskedett.
A két férfi 2008. szeptemberi elfogása előtt másfél éven át értékesítési célból összesen több mint 600 gramm marihuánát vásárolt, s ennek egy részét el is adta. Az egyik vádlott 2008 tavaszán ismerkedett meg egy kábítószert áruló budapesti személlyel. A két férfi 2008. szeptember 2-án autóval a fővárosba utazott az eljárás során ismeretlenül maradt kereskedőhöz, és 200 ezer forintért mintegy 128 gramm marihuánát vásároltak tőle. A vádlottak a kábítószerből egy keveset kivéve egy cigarettát sodortak, közösen el is szívták, majd visszautaztak Békés megyébe. Kamut külterületén a rendőrök igazoltatták őket, és a drogot lefoglalták. Néhány nappal később az egyik vádlott, miután megbeszélt egy találkozót pesti kapcsolatával, társával vonattal a fővárosba utazott, és 550 ezer forintért 353,5 gramm marihuánát vettek. Hazautazás közben a férfi felhívta telefonon egy ismerősét, hogy sikerült megvenni a kábítószert, és kérte: az előző este megbeszéltek szerint menjen ki a mezőberényi vasútállomásra a csomagért. A csomag átadása meg is történt, ezután a rendőrség elfogta a vádlottakat. A két férfi beismerte bűnösségét a kábítószer birtoklásában és vásárlásában, a terjesztés vádját azonban tagadták. A táblabíróság társtettesként elkövetett, kábítószerrel visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek a két férfit, s ezért mindkettőjüket három év börtönbüntetéssel, valamint 120 ezer forint vagyonelkobzással sújtotta. Az ítélőtábla nem látta bizonyítottnak, hogy a vádlottak a bűncselekményt jelentős mennyiségű kábítószerre követték el, mint ahogy az első fokon eljáró Békés Megyei Bíróság megállapította. Az ítélet indoklásakor elhangzott: ha bizonyítható lett volna a jelentős mennyiségre történő elkövetés, a fellebbviteli bíróság súlyosabb büntetést szabott volna ki. Így azonban az elsőfokon kiszabott büntetés arányos az elkövetett cselekmény tárgyi súlyával.