A törvénynek többnyire erős bukéja van

Volt egy apró afférom a Szervvel. Rögtön az éjfél utáni órákban, az új évtized első impulzusaként, mikor a csecsemő meglátja a szülésznőt – csak az én látóterembe egy rendőrségi furgon nyomult.

Makó külvárosi utcái pont annyira lepattantak, mint bármelyik lélekemelő falu. Ott cirkulált két italtól átszellemült fiatal srác – kicsit túl mélyen beleszakadva a szabadságba. Én és egy barátom. Egy árok partján állt egy kordon. Odaértünk. Mire az egyiket belöktem a gödörbe. Az őrület percei voltak. A Szerv kocsija befordult a sarkon, próbálták elvágni az utamat. Gyalogoltam tovább át a túloldalra, ahol haverom állt. A kocsiból parancsolták, hogy menjek oda az anyósülés felőli oldalra. Tudták, hogy kapásuk van, én tudtam, hogy bűnös vagyok. Odabattyogtam a sok whisky-kóla ellenére meglepő frissességgel – úgyis kopár volt a priuszgyűjteményem. A fazon elkérte a személyimet – gondoltam az együttműködés akkordját kell lefognom: az együttműködés egészséges, pláne ha már nemzeti, nosza!

Kiszálltak a kocsiból. Halvány sziluettben derengett – valami készül ellenem.
A társa, kissé felpaprikázva odavágtatott hozzám – nekilökött a furgon oldalának, ordítani kezdett. Közöltem, hogy szilveszter éjjel van, meg egyébként is egy részeg őrültet fogtak ki. A daliás ipse mondanivalóját egy rúgással hangsúlyozta ki. A belső combomon. Ha kicsit feljebb helyezi az irányzékot, megkímél az eddig jól bevált vérmentes vizeléstől. Ekkor sejtettem, hogy igyekeznek tudomásomra hozni az erőfölényt. Kénytelen voltam igazat adni. Aztán megragadott és fellökött. Elcsúsztam a jégen – azt hitte, el akarok oldalogni. A társa vakarta le rólam végre. A részrehajlásom enyhébben kezdett csörgedezni. Aztán tovább üvöltve, mint egy kutyát odahajtott a kordonhoz, hogy állítsam fel. Majdnem beleestem a gödörbe. A város nagy része már úgyis rég ott van.
Közelhajolt hozzám, az elfajzott makói atmoszférához igazította tekintetét, szuggerálta felsőbbségét, láttam a megfeszített melózástól érintetlenül meredő hajzseléjét, ahogy csillog, éreztem az erős arcszeszt. A törvénynek mindig erős bukéja van. Láttam a szemében, hogy egész éjjel rám vadásztak. Féltem, hogy ezt a képet látom utoljára a tárgyi világból és viszem magammal a sírba. Mint egy ragadozó tekintélyes fogsora. Ők a biztonság státuszszimbólumai– a rendőrök horgán akadt átlagpolgárok a préda. Fejpénzt kaphatnak, vadásznak, szilveszterkor sok kapásuk van. Túlkapás, naná.
Ha itt kell éjjel járőröznie, és az asszonyt otthonhagynia, megértem a frusztrációját. Tökéletesen. De ne én legyek már az idegnyugtató üveg pezsgője, amit felráz, mielőtt feloldódik tőle. Végül a barátomat – aki ott dekkolt a túloldalon – szintén elővette és kérte a papírjait. Ő nem csinált semmit. Szabjon ki egy bírságot, ahelyett, hogy engem ver – szívjon el egy karton cigit –, rakjon a szájába egy mantrát kántálni.

Megkérdeztem a fickót, hogy miért rugdos, mikor elismertem a felháborító felelőtlenségemet és éretlen, nihilista magatartásom. Emlékszem, egy haverom megfenyegetett, hogy ezzel a hozzáállással még megszívom. Kénytelen voltam igazat adni. Alfahím státuszát hangsúlyozza ki világos, de ne engem gyepáljon egy viszonylag ártatlan, de vétlen járókelőt. Letagadta. Buddhisták nyugalmát tartottam fent. Újrakérdeztem. Indok: kötözködtem.
Kötözködtem!
Látom, nem vette figyelembe a nyakamban fityegő békejelet. Szemébe sem mertem nézni, a túláradó tekintélye úgy folyta körül, mint az aura – és kötözködtem? Aztán szó nélkül otthagytak. Bűnöző vagyok. Odaköpött figyelmeztetéssel.
Mi az isten lesz itt, ha az elméletben kidolgozott, eszményi közbiztonság rendőri erőszakkal van elsózva? Ha a Fidesz van már ott fönt és ők ennyire adnak a steril békére. Hogy néz ki egy fejvesztett felkelés vagy eszetlen fosztogatás? Ne olyan agyakat neveljenek a rendőrfőiskolán, amin a barázdák csak tetoválva vannak. A Szerv az ország – legalábbis Makó – placebója. Hatás nélkül.

0 hozzászólás

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.