Pénzkiadó automatákra szakosodott bandát ítéltek el

Összesen négy pénzintézet bankjegykiadó-automatáját próbálta meg ellopni az a három férfi, akiket jogerősen 7 és 8,5 év közötti szabadságvesztéssel sújtott kedden a Szegedi Ítélőtábla.
A három férfi 2008 szeptemberében határozta el, hogy pénzintézetek bankjegykiadó automatáinak eltulajdonításával jut nagyobb összeghez. Tervük végrehajtásához 2008. október 7-én elloptak egy gépkocsit. Elsőként, még aznap éjszaka a lajosmizsei OTP-fiókot akarták kifosztani, s hogy akciójukat zavartalanul végre tudják hajtani, elhatározták, hogy egy, a helyszíntől távolabb eső kocsmát felgyújtanak. A felcsapó lángokat a riasztó hangjára a helyszínre érkező vendéglős gyorsan meg tudta fékezni. Közben az elkövetők megpróbálták az automatát kiszakítani a helyéről, a drótkötél azonban elszakadt, s a vádlottak zsákmány nélkül hagyták el a helyszínt. Egy jobb minőségű drótkötél vásárlása után október 11-én hajnalban Szankon próbálkoztak, de itt sem jártak sikerrel, mert megszólalt a riasztó. Nem sokkal később Soltvadkerten már sikerült kiszakítaniuk a helyéről az automatát, de a maguk után vonszolt berendezés néhány méter megtétele után leszakadt. A vádlottak az eredménytelenség okát a gépkocsiban látták, ezért megszabadultak a járműtől: Kecskeméten a csalánosi parkerdőben felgyújtották. A három férfi egy kiskunfélegyházi autókereskedésből szerzett új járművet, ráadásként egy másik gépkocsit is elloptak, amivel a működésképtelen kisteherautót egyikük tanyájára vontatták. Október 22-ére a vádlottak egy albertirsai pénzintézetet szemeltek ki. Bevonták egy negyedik társukat is, aki a helyszínre fuvarozta őket. Itt már sikerült az automatát kiszakítani a helyéről és a lopott járműben elhelyezni. Az automatát a tanyára vitték, s a zsákmányolt mintegy 31 millió forintot elosztották, úgy, hogy a negyedrendű vádlott egymillió forintot kapott a segítségért. A táblabíróság folytatólagosan, bűnszövetségben, üzletszerűen, dologi erőszakkal elkövetett lopás kísérletében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a vádlottakat, akiket 7 és 8,5 év közötti szabadságvesztéssel sújtott jogerősen. A negyedik esetnél közreműködő férfi 1 év 4 hónap börtönt kapott. Az ítélőtábla arra is kötelezte a három férfit, hogy a károsultaknak – a pénzintézeteknek és cégeknek – fizessenek meg csaknem 35 millió forintot.