Árulják a jegyeket a jövő évi szabadtérire

Megkezdődött a jegyértékesítés a Szegedi Szabadtéri Játékok jövő évi előadásaira. Bár csak egy napja kaphatóak a belépők a 2011-es nyárra, már sokan vásároltak - mondta el sajtótájékoztatóján csütörtökön Herczeg Tamás, a produkció igazgatóhelyettese.
Mint kifejtette: számos kedvezményes lehetőséget kínálnak, hiszen az előadásokra jövőre is készülnek bérlettel, az ősszel bevezetett Szeged Kártya tulajdonosai pedig tíz százalékos kedvezményben részesülhetnek, ha összegyűjtik a szükséges pontokat a Regionális Összművészeti Központ (Reök) kiállításainak látogatásával.
Herczeg Tamás
, aki egyben a Reök igazgatója is, elmondta: a központ mindent megtesz, hogy tárlataival ezek a pontok könnyedén gyűjthetőek legyenek. Három nemzetközi tárlattal kedveskednek a következő két évben a közönségnek. Szegedre érkeznek majd J
ohn Lennon, Hundertwasser
és
Miró
alkotásai. A korábbi évekhez hasonlóan már augusztusban meghirdették a jövő évi produkciókat, de kicsivel korábban kezdték meg a jegyárusítást. A Dóm téri produkciók esetében 2.900 forinttól kezdődnek, az újszegedi előadásokra pedig már 1.500 forinttól vásárolhatók belépők. A bérletes lehetőségek köre jelentősen bővült, idén nyolc konstrukciót dolgoztak ki. Ezek között van olyan is, amellyel olyan alapművek lesznek megtekinthetőek, amelyek iskolai tanagyagban is szerepelnek, például Az ember tragédiája, A víg özvegy, a Valahol Európában vagy a Carmen. A Dóm téri bemutatók esetében két előadásra szóló bérletet 5.580 forinttól, négy előadásra szólót pedig, 12.240 forinttól vásárolhatnak az érdeklődők. Újszegedi előadásokra szóló bérletet 4.000 forintért árusít a Szabadtéri. A belépők egyébként rendkívül népszerű karácsonyi ajándéknak számítanak az utóbbi években - tette hozzá Herczeg Tamás.