Top
joszegeden

Vona Gábor: Nem osztogatunk most listahelyeket

2010. február 14., vasárnap • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Gémes Sándor

vona_gabor1_gs Jobb eredményt vár most tavasszal az európai parlamenti választásokon elérteknél a Csongrád megyei jobbikos jelöltektől Vona Gábor. Szegedi kampányfóruma előtt a Jobbik elnökét, kormányfőjelöltjét arról is kérdeztük, hogy miért cseréltek jelöltet a szegedi 1-es körzetben, illetve mikor hozzák nyilvánosságra megyei listájukat.

– A szegedi 1-es számú választókerület jobbikos képviselőjelöltje Zagyva György Gyula, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke. Korábban, decemberben Hódi Károlyt mutatta be indulóként hivatalos keretek között a párt ugyanott. Mi az oka a személycserének?

– Nagyon jó együttműködés alakult ki a Jobbik és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom között. Ennek keretében döntöttünk úgy, hogy Zagyva György Gyulát Szegeden tudnánk a leginkább és a leghatékonyabban elindítani. Ez volt a legfontosabb oka a visszaléptetésnek.

– A Jobbik minden alkalommal azt hangsúlyozza, nyílt lapokkal játszik, nem árul zsákbamacskát. Mikor lesz nyilvános a párt megyei listája, és azon szerepel-e majd a leváltott Hódi Károly?

– A listán főként azokra számítunk, akik egyéni képviselőjelöltként megmérettetik magukat. Márciusban hozzuk nyilvánosságra listánkat. Mi nem szeretnénk már most listahelyeket osztogatni, egyelőre mindenki dolgozzon, kampányoljon, gyűjtse a kopogtatócédulákat, tartson minél több lakossági fórumot, és a majd a megfelelő időben a területi és az országos listát is nyilvánosságra fogjuk hozni.

– Tavaly azt nyilatkozta a SZEGEDma.hu-nak, hogy a Jobbik Csongrád megyei jelöltjeitől most áprilisban sokkal jobb eredményt vár el, mint amit a 2009-es EP-választáson hozni tudtak. Szegeden a Fidesz és az MSZP jelöltjei egyaránt ismert személyek a közéletben, míg a jobbikosok, Zagyva György Gyula, Tóth Péter és Molnár Áron talán kevésbé, ami hátrány lehet. Mire számít most ennek tükrében?

– Szerintem a magyar társadalomnak most valami újra van szüksége, így az ön által említett hátrány a jelöltjeink ismertségével kapcsolatban nem biztos, hogy hátrány, sőt: inkább előny. Az, hogy újak vagyunk, a magyar társadalom számára igényként jelentkezik, politikai értékrendtől függetlenül. Én ettől egyáltalán nem félek, hiszen az ország minden pontján vannak ismert politikusok. Gyöngyösön az én politikai ellenfeleim között található Magda Sándor, aki az MSZP mezőgazdasági szakpolitikusa, vagy akár Fodor Gábor korábbi SZDSZ-es oktatási miniszter. Menetközben nem akarom értékelni a szegedi jelöltjeinket, majd április 11-én kiderül, hogy miként szerepeltek, de valóban egyértelmű: a korábbinál jobb eredményt várok tőlük.

– A polgári oldalon állóknak úgy tűnik, a Jobbik erősebben támadja a Fideszt, mint az utóbbi nyolc évben kormányzó MSZP-t. Mi lesz a fő csapásiránya a további kampányuknak, melyik párttal fognak többet foglalkozni áprilisig?

– Nagyon nehéz meghúzni azt a határt, hogy egy ellenfelet támadunk-e, vagy vitázunk vele. Szerintem a vízválasztó ebben a kérdésben az, hogy mi a tárgya ennek az összeütközésnek. Mi ha a Fidesszel vagy az MSZP-vel szembemegyünk, az mindig szakmai jellegű kérdésben történik. Ha azt mondjuk, hogy a szocialistákkal vagy a Fidesszel nem értünk egyet, annak az az oka, hogy mit képviselnek az adott kérdésben. Azt tartom a demokrácia etikettjébe nem illő politikai támadásnak, ha valaki személyeskedő szintű vitát folytat, mint például amikor az MSZP és a Fidesz is a Jobbikot kreatúrának nevezi, ami elég nevetséges. Nekem is megvan a saját véleményem arról, hogy ez a két párt kiknek a kreatúrája, de mégsem ezzel kampányolunk. Szerintem ez a választókat egyrészt nem igazán érdekli, hiszen jobban foglalkoztatja őket, hogy mit szeretne az adott párt megvalósítani, másrészt nem is tartom túlságosan elegánsnak. Általában az szokott ilyen eszközökhöz nyúlni, aki már kifogyott az érvekből.

Mi mindenképpen szeretnénk vitákat helyi és országos szinten egyaránt a Fidesz és az MSZP politikusaival. Magam is mint kormányfőjelölt nagyon várok vitát akár Mesterházy Attilával, akár Orbán Viktorral, nagyon szívesen ütköztetném érveinket, értékeinket az övéikkel.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 104 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.191.114 IP címről szól hozzá.

  • 104. ataqam hozzászólt ekkor: 2010. február 17., szerda, 14:08
    Válaszolok

    Montlika Zoltán hajdúsámsoni mszp tag a jobbik helyi elnöke. A kettős tagságról Vona későbbre ígért tájékoztatást a sajtónak.(MH) Ott nem működik a kis Mucsi elhárító főkapitány? vagy ő is szem a láncban!:)

  • 103. Az Igazi Yossarian hozzászólt ekkor: 2010. február 17., szerda, 14:00
    Válaszolok

    Választópolgárként kérhetünk annyit, hogy Zagyva Gyula György képviselőjelölt úr érettségi bizonyítványának a másolata kerüljön fel valahová az internetre?
    Köszönöm!

  • 102. ataqam. hozzászólt ekkor: 2010. február 17., szerda, 13:17
    Válaszolok

    Az mszpnek jo ha lesz 8 % -a ! Egyáltalán mire számitanak?Semmibe vették a szavazóikat is!

  • 101. Egy szó mint 100 hozzászólt ekkor: 2010. február 17., szerda, 13:12
    Válaszolok

    Nagyjából 25-25 % kell mindenhol a MSZP-nek meg a Jobbiknak, különben a Fidesz az első fordulóban mindenhol nyer, bizony!

  • 100. ataqam hozzászólt ekkor: 2010. február 17., szerda, 13:09
    Válaszolok

    Ez a Vona olyan meredt szemmel néz bele a világba, mint a varangyos béka, aminek átmegy a hátán a bicikli!:)

  • 99. ataqam hozzászólt ekkor: 2010. február 17., szerda, 13:02
    Válaszolok

    Kotródj már arrébb soxarnick törpilla a Zagyvaság Magua retkes faxára. Ott a helyetek, jobbikussék, mióta a Hódi lová faxáról levakartátok magatokat.:)

  • 98. jogaszno hozzászólt ekkor: 2010. február 17., szerda, 12:58
    Válaszolok

    ataqam ne csinald,amikor meglátlak,röhögö görcs jön rám… :D

  • 97. ataqam. hozzászólt ekkor: 2010. február 17., szerda, 12:34
    Válaszolok

    innék,de már nincs pénzem,várom a nyögdijat.

  • 96. idesüss hozzászólt ekkor: 2010. február 17., szerda, 12:30
    Válaszolok

    Logopédus, a hozzászólás-özönöd közepette a 3 méter magasra történő plakátragasztás trükkjét elárulom.

    Egy csoda-eszköz kell hozzá, úgy hívják: létra!
    Bármely magánházban (de akár panelban lakó) kisnyugdíjas rendelkez/ik/het ilyennel!
    Létramagasság: 1 méter,
    egy 170 cm-es ember felnyúl: 2 méter.

    Na, összesen mennyi az?

  • 95. macskabölcső hozzászólt ekkor: 2010. február 15., hétfő, 22:18
    Válaszolok

    ataqam, fárasztó nézni a szánalmas írásaidat.Iszol te rendesen?

  • 94. grafologus hozzászólt ekkor: 2010. február 15., hétfő, 20:11
    Válaszolok

    ataqam nyuszi te mar elittad az eszed hogy csak egy mondatot ismételgetsz?

  • 93. ataqam hozzászólt ekkor: 2010. február 15., hétfő, 20:05
    Válaszolok

    A hibbant kocsmabútor jobbikussék erőlködnek, pedig már nincs nekik mivel! A farkincájukat levágták maguknak, mint Hódi az apja fülét! Be akarnak vágódni Baló néninek?:)

  • 92. grafologus hozzászólt ekkor: 2010. február 15., hétfő, 19:03
    Válaszolok

    87,ataqam az ancid a vakarek amikor vilagra hozott.

  • 91. grafologus hozzászólt ekkor: 2010. február 15., hétfő, 17:42
    Válaszolok

    a mai napra betellt a memoriaja,kész vége!/aranyhalas/ semleges forumozo ki-idegelte-nagyon helyesen :D

  • 90. grafologus hozzászólt ekkor: 2010. február 15., hétfő, 17:40
    Válaszolok

    már nincs ujabb gondolata,a régi üzeneteit evszi elö és bemasolja!szanalmas vagy nyusziataqam,menj a konyhaba mosogatni-az a te vilagod :D

Ugrás az oldal tetejére
Bottom