Október elején elkezdődött a Szegedi Tudományegyetem Dugonics téri központi épületének felújítása. A várhatóan egy évig tartó beruházásnál figyelembe kell venni az épület műemlék jellegét, a törvény értelmében ugyanis az eredeti állapot visszaállítása a cél. Az egykori főreáliskolát ábrázoló régi képeken az épület tetején négy szfinx is látható.
A Dugonics tér 13. szám alatti épület, az egykori Főreáltanoda 1872-ben, kora eklektikus stílusban épült – az építkezést Arleth Ferenc vezette. A tanítás 1873 őszén indult meg. Tudjuk azt, hogy egy 1876-ból származó Letzter-fotósorozaton az épület mellvédjének sarkain egy-egy szfinx állt. A témában fellelhető két alapmunka Tóth Attila „Szeged szobrai és muráliái”; valamint a Tóth Ferenc szerkesztette „Csongrád megye építészeti emlékei” – mindkettő oroszlánoknak nevezi a Dugonics téri épületen trónoló szobrokat. Egy 1899-es képen azonban egyértelműen kivehetőek a szfinx-alakok – mutatta portálunknak Tolnay József, a Magyar Kulturális Örökség Alapítvány elnöke, a Móra Ferenc Múzeum munkatársa.
1883-tól 1894-ig a Somogyi-könyvtárnak adott otthont az épület, majd 1894-ben ítélőtábla lett, vélhetően ezért került ekkor a mellvéd közepére az igazság istennőjének, Justitiának a karjait magasba emelő szobra. Justitia horganyból készült, és körülbelül 140 cm lehetett. A második világháború után távolították el. Portálunk megkereste Tóth Attila szakírót is, aki elmondta, nem tudnak a szobor további sorsáról.
1921-től a Dugonics tér 13. az egyetem központi épülete. Egy 1926-ból származó, Tonelli által közölt fényképen már nem szerepelnek a szfinxek, és nincs is tudomásunk róla, mi lett a sorsuk – magyarázta Tolnay József.
Felkerestük az egyetem központi épületének felújítását végző Ferroép Zrt.-től Tóth Zoltán termelési igazgatót, aki úgy tájékoztatott, hogy egy 1870-es évekből származó képleltári anyagon négy szfinx látható, ezeket újra el fogják készíttetni, mivel az ő tudomásuk szerint is eltűnt a négy szobor.
SZTE Központi épülete in Szeged










Néhány változat szfinxek nélkül, Justiciával és veres csillaggal

http://lh4.ggpht.com/_uBCzl8H0-uQ/S3HXuFPqZXI/AAAAAAAAHZ8/aK0_pOV_Ios/rektori_3.GIF
http://lh3.ggpht.com/_uBCzl8H0-uQ/S3HXubzAYlI/AAAAAAAAHaA/RfOAs4asqCs/rektori_2.GIF
http://lh6.ggpht.com/_uBCzl8H0-uQ/S3HXu-MB85I/AAAAAAAAHaE/zdA8-Cfvu7g/rektori_1.GIF
Ez a szfinx oromdíszként vissza: azért már nem semmi!
Emlékszünk még egy páran a vörös csillag tündöklésére
és orvul való eltávolítására.
Az új parlament kb.júniusban kezd el dolgozni, a kormány is kap 100 nap türelmi időt, annyit nem lehet rontani a helyzeten az önkormányzati választásokig, hogy kikapjanak. Szegeden meg rengeteg polgárnak elege van a kivagyiságból, a nagyképűségből, az emberek lenézéséből, a környezemben mindenki nagyon utálja “cár atyuskát”, nehezen tudom elhinni, hogy újra választják. A választásig a csontvázak simán hullanak a szekrényből, majd a civíl szervezetek is segítenek egy keveset.
Ez nagyon szép, maszkabal, de nem csak közvéleménykutatást kell nyerni, hanem választást is. Ha túl későre írják ki a választásokat és csalódni fognak azok a mazsolák, akik a Fidesztől kolbászból kerítést remélnek, az “jótevőnk” malmára fogja hajtani a vizet, és kiszámíthatatlan, hogy mennyit.
Kellenének bizony azok BKV ügyeknél biztosan sokkal nagyobb volumenű ügyek, amiket a helyi ellenzék nem tud vagy tán nem is akar kikaparni!
Dehogy marad a Botka! A közvélemény kutatás szerint Bohács 64 % ,Botka 26 % .
Nem kell ahhoz semmilyen BKV ügyet találni, mert országosan a jobboldal nyer, ami valószínű, Szegeden is a jobboldal fog nyerni akármit is csinál Botka elvtárs. Hiába fogja bizonygatni, hogy ő milyen jótevője a városnak, saját pénzéből átépítette az egész várost, nem számít emberek! Azt az egyet nem tudom, hogyan fogjuk rendbehozni a károkat a városban, amit a házi “csókosok” elkövettek. (Lásd Mars tér, Lófara) A központi épület talán készen lesz évvégéig, de szerencsére az Árpád és Dugonics tereket, meg a Somogyi utcát nem lesz idejük szétrobbantani.
Na, az önkormányzati választásokra elkészül az Egyetem kp-i épülete is, modern villamosvonal lesz, és még addig mást is kitalál a Botka. Nagyon köll ám igyekezni, hogy valaki megszorítsa eminnen!
Találni kell ám valami “szegedi BKV-ügyet”, de könyörgöm, ne olyan pitiáner dolgot, hogy tízezer forint ára benzinért hozták haza a reptérről, mert ezzel az ellenkező hatást érik el.
A világ összes polgármestere használja magáncélokra az önkormányzati autót, Rogán is, pokornika is, én is használnám – ez természetes. Keressetek már valami ügyet, fideszesek, ezért kapjátok tőlünk a képviselői fizetéseteket, mert különben marad a Botka!
Wittmannak!
Wittmannak vagy Szabónak kell szurkolni?