Az estet a Gördülő Tánccsoport kerekesszékesei palotással nyitották. Az évtizedes múltra visszatekintő csoportban minden táncos kerekes székkel közlekedő mozgássérült, van, aki baleset , és akad olyan is, aki betegség miatt került ebbe az élethelyzetbe. Ezt követően Juronics Tamás rendezésében a TIK térbeli színházzá alakult, hiszen nemcsak a színpadon, hanem az emeleteken is megjelentek a Szegedi Nemzeti Színház művészei. A méltán népszerű László Boldizsár ezúttal is nagy sikert aratott szólóénekével, majd Az Operaház fantomjának duettjében is tapsra ragadtatta a közönséget.
A jótékonysági rendezvényen összegyűlt közel hárommillió forintból egymilliót ajánlottak fel az SZTE Klinikai Központjának, a gyermekintenzív-ellátás javítására, műszervásárlásra. Szintén egymillió forintot juttatnak el a romániai Hargita megyében, Zetelakán található Dr. Boros Fortunát Elméleti Líceum fejlesztésére, ahol az erdélyi középiskola udvarán készségfejlesztő játszótér épül. A fennmaradó összegből három fogyatékos művészeket segítő civil szervezet – az És Mégis Élni Alapítvány, a Gördülő Tánccsoport Alapítvány és a Látássérültekért Regionális Közhasznú Egyesület – kapott 300-300 ezer forintos támogatást.
Illés Tibor
Szeged Első Lions Klub – jótékonysági bál in Szeged
Szeged Első Lions Klub – jótékonysági bál Szeged
Szeged Első Lions Klub – jótékonysági bál Szeged
Szeged Első Lions Klub – jótékonysági bál Szeged










semmi bajom a zs-dókkal de miért nem otthon gyakorolják a vallásukat?ja mert nincs hazájuk?
Ugyanazok a tónustalan fejek, akik 8 éve csapolják a szegedi és egyetemi közvagyont. Becsületes szegedi ember nem ülne egy asztalhoz Botkával és Újhelyivel.
Macska,megint csak jol látod a helyzetet!Mert mit keres ott egy olyan ember aki 8 év alatt számtalan ovodát,iskolát,bölcsödét /kaszino miatt/ bezáratott,számtalan embert hontalanná tett,Szeged várost felszántatta ,lakhatatlanná tette!Abból a pénzböl jótékonykodik?Vagy miböl?
Logopedus20! Tudod-e hogy a bácsik nyakában a lánc aran-e? Mert Kolompárék nem csinálnának olyan majomkodást, hogy felnőtt ivarérett létükre gagyit akasszanak a nyakukba! Az a czigánoknál szögénységöt jeleönt! Ha a 15-ös képen lévő bácsi nyakában a lánc aran, akkor oké!
revolucion tömören és velősen fogalmazott: vörös bárók urizálása a MI PÉNZÜNKÖN. … sznobok, na de jön még kutyára dér……
Jót röhögök van ahol Bodó Imre a JOBBIK jelöltje. Ez a Bodó se az a Bodó, na nem
http://www.teol.hu/tolna/kozelet/vona-gabor-kizartnak-tartja-hogy-lepaktaljon-orbannal-285882
Az biztos,hogy az adományok jó helyre mennek,mind a három helyre.Csak azt nem értem,hogy egy nemes cselekedethez, miért kell bált rendezni? A Botka adakozása így nyilvános vezeklésnek tűnik, az elszenvedett Zanzibári malőr miatt.Szerintem az ő jelenléte,rontja az egész rendezvény imázsát.
hajos maximum egy hajos inasnak lenne lyó !
jocsoka..te nem vagy magadnal
http://valasztas-szeged.blogspot.com/
A jobbikussék úgy fölbosszantották magukat a Lionsékon, hogy rögtön összedobtak 10 millió FT-ot az erdélyi iskoláknak!Kp ruppóban!
lopperland,lopóslander,tudod egy komcsi nem nagyon érti a viccet…csak a pénzt látja.elvenné a koldustól is!
lopplander,állj ki a városhaza elé egy lop stop táblával!nagy sikered lesz! gondolom állandoan nézed a hajos andras sóját,azért vagy ilyen lyol tályékozott
vagy lopótökre
az jobban állna neked.
lopland,nevezd át akkor magad lop-stopra!