Top
joszegeden

Hatodszor tartott közös bált az SZTE és a Lions Club – FOTÓK, PANORÁMÁK

2010. február 7., vasárnap • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Illés Tibor
Lions_bal_it (2) Idén hatodik alkalommal rendezték meg a Szeged Első Lions Club és a Szegedi Tudományegyetem közös jótékonysági bálját. A József Attila Tanulmányi és Információs Központ impozáns átriumában felállított asztalok körül szombat este Szeged tudományos-társadalmi-művészeti-politikai életének számos képviselőjének jelenléte jelezte, hogy sokan tartják fontosnak az adományozást, az arra érdemesek segítését.

Az estet a Gördülő Tánccsoport kerekesszékesei palotással nyitották. Az évtizedes múltra visszatekintő csoportban minden táncos kerekes székkel közlekedő mozgássérült, van, aki baleset , és akad olyan is, aki betegség miatt került ebbe az élethelyzetbe. Ezt követően Juronics Tamás rendezésében a TIK térbeli színházzá alakult, hiszen nemcsak a színpadon, hanem az emeleteken is megjelentek a Szegedi Nemzeti Színház művészei. A méltán népszerű László Boldizsár ezúttal is nagy sikert aratott szólóénekével, majd Az Operaház fantomjának duettjében is tapsra ragadtatta a közönséget.

A jótékonysági rendezvényen összegyűlt közel hárommillió forintból egymilliót ajánlottak fel az SZTE Klinikai Központjának, a gyermekintenzív-ellátás javítására, műszervásárlásra. Szintén egymillió forintot juttatnak el a romániai Hargita megyében, Zetelakán található Dr. Boros Fortunát Elméleti Líceum fejlesztésére, ahol az erdélyi középiskola udvarán készségfejlesztő játszótér épül. A fennmaradó összegből három fogyatékos művészeket segítő civil szervezet – az És Mégis Élni Alapítvány, a Gördülő Tánccsoport Alapítvány és a Látássérültekért Regionális Közhasznú Egyesület – kapott 300-300 ezer forintos támogatást.

Illés Tibor


Szeged Első Lions Klub – jótékonysági bál in Szeged


Szeged Első Lions Klub – jótékonysági bál Szeged


Szeged Első Lions Klub – jótékonysági bál Szeged


Szeged Első Lions Klub – jótékonysági bál Szeged

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 38 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.191.110 IP címről szól hozzá.

  • 38. logopedus hozzászólt ekkor: 2010. február 8., hétfő, 11:14
    Válaszolok

    semmi bajom a zs-dókkal de miért nem otthon gyakorolják a vallásukat?ja mert nincs hazájuk?

  • 37. afterbotka hozzászólt ekkor: 2010. február 8., hétfő, 06:53
    Válaszolok

    Ugyanazok a tónustalan fejek, akik 8 éve csapolják a szegedi és egyetemi közvagyont. Becsületes szegedi ember nem ülne egy asztalhoz Botkával és Újhelyivel.

  • 36. logopedus hozzászólt ekkor: 2010. február 8., hétfő, 05:53
    Válaszolok

    Macska,megint csak jol látod a helyzetet!Mert mit keres ott egy olyan ember aki 8 év alatt számtalan ovodát,iskolát,bölcsödét /kaszino miatt/ bezáratott,számtalan embert hontalanná tett,Szeged várost felszántatta ,lakhatatlanná tette!Abból a pénzböl jótékonykodik?Vagy miböl?

  • 35. jobbközép hozzászólt ekkor: 2010. február 7., vasárnap, 22:33
    Válaszolok

    Logopedus20! Tudod-e hogy a bácsik nyakában a lánc aran-e? Mert Kolompárék nem csinálnának olyan majomkodást, hogy felnőtt ivarérett létükre gagyit akasszanak a nyakukba! Az a czigánoknál szögénységöt jeleönt! Ha a 15-ös képen lévő bácsi nyakában a lánc aran, akkor oké!

  • 34. tabularasa hozzászólt ekkor: 2010. február 7., vasárnap, 22:00
    Válaszolok

    revolucion tömören és velősen fogalmazott: vörös bárók urizálása a MI PÉNZÜNKÖN. … sznobok, na de jön még kutyára dér……

  • 33. ki kicsoda hozzászólt ekkor: 2010. február 7., vasárnap, 20:50
    Válaszolok

    Jót röhögök van ahol Bodó Imre a JOBBIK jelöltje. Ez a Bodó se az a Bodó, na nem :-)

    http://www.teol.hu/tolna/kozelet/vona-gabor-kizartnak-tartja-hogy-lepaktaljon-orbannal-285882

  • 32. macskabölcső hozzászólt ekkor: 2010. február 7., vasárnap, 20:42
    Válaszolok

    Az biztos,hogy az adományok jó helyre mennek,mind a három helyre.Csak azt nem értem,hogy egy nemes cselekedethez, miért kell bált rendezni? A Botka adakozása így nyilvános vezeklésnek tűnik, az elszenvedett Zanzibári malőr miatt.Szerintem az ő jelenléte,rontja az egész rendezvény imázsát.

  • 31. logopedus hozzászólt ekkor: 2010. február 7., vasárnap, 18:01
    Válaszolok

    hajos maximum egy hajos inasnak lenne lyó !

  • 30. logopedus hozzászólt ekkor: 2010. február 7., vasárnap, 17:58
    Válaszolok

    jocsoka..te nem vagy magadnal

  • 29. Lopland hozzászólt ekkor: 2010. február 7., vasárnap, 17:19
    Válaszolok

    :-) A komcsi érti a viccet, csak nem szereti. Hajós egyébiránt jó csóka, csak rossz lóra tett. A komcsizás helyett pedig inkább kukkants meg ezt, és okulj, tanulj:
    http://valasztas-szeged.blogspot.com/

  • 28. ataqam hozzászólt ekkor: 2010. február 7., vasárnap, 17:16
    Válaszolok

    A jobbikussék úgy fölbosszantották magukat a Lionsékon, hogy rögtön összedobtak 10 millió FT-ot az erdélyi iskoláknak!Kp ruppóban!

  • 27. logopedus hozzászólt ekkor: 2010. február 7., vasárnap, 16:54
    Válaszolok

    lopperland,lopóslander,tudod egy komcsi nem nagyon érti a viccet…csak a pénzt látja.elvenné a koldustól is!

  • 26. logopedus hozzászólt ekkor: 2010. február 7., vasárnap, 16:52
    Válaszolok

    lopplander,állj ki a városhaza elé egy lop stop táblával!nagy sikered lesz! gondolom állandoan nézed a hajos andras sóját,azért vagy ilyen lyol tályékozott :D

  • 25. logopedus hozzászólt ekkor: 2010. február 7., vasárnap, 16:50
    Válaszolok

    vagy lopótökre :P az jobban állna neked.

  • 24. logopedus hozzászólt ekkor: 2010. február 7., vasárnap, 16:49
    Válaszolok

    lopland,nevezd át akkor magad lop-stopra! :P

Ugrás az oldal tetejére
Bottom