Pszichothrillerrel kezd új pincéjében Kancsárék színháza + PANORÁMA

Több év szünet után ismét felgördült a képzeletbeli függöny, hiszen új otthonra lelt a Szegedi Pinceszínház. 2009 decemberében gálával köszöntötte közönségét a társulat új helyén, a Dugonics téren. Kancsár József művészeti igazgatót, színész-rendezőt kérdeztük megalakulásukról, az elmúlt évekről, illetve a jövőbeli terveiről.

– Honnan jött a Pinceszínház alapításának ötlete?

– Azt láttuk, hogy Szegeden nem honosodott meg az úgynevezett stúdiószínházi hagyomány, hiszen a Kisszínház is három-négyszáz ember befogadására alkalmas, és ebből adódóan gondoltuk úgy, hogy stúdiószínházat hozunk létre. A Horváth Mihály utca 7. szám alatt kaptunk egy helyiséget, amit – akárcsak a mostanit – szinte a semmiből kellet felépíteni. Rengeteg munka és szervezés után, 2002. január 11-én nyitottuk kapuinkat, és négy éven keresztül folyamatosan működtünk, évi három-négy új darabbal léptünk a közönség elé.

– Szeged kulturális életében miben hozott újat a Pinceszínház?

– Olyan dolgokba kezdtünk bele, ami korábban nem volt jellemző Szegeden. A merészebb darabválasztáson, vagy épp rendezésen kívül ismert színészek is tiszteletüket tették nálunk, a szakma krémje lépett föl, Eperjes Károlytól kezdve Koncz Gáboron, Udvaros Dorottyán, Kulka Jánoson, Mácsai Pálon keresztül Hobón át Haumann Péterig mindenki, akinek néhány szereplős darab volt a repertoárjában, vagy épp önálló esttel érkezett hozzánk.

– Mikor jelentkeztek a színház körüli problémák?

– 2006-ban jött az első komoly beázásunk. Ekkor rendeztünk egy gálát a Nemzeti Színházban, ezt követően még fel tudtuk újítani a helyet. Utána jött még két beázás, és láttuk, menthetetlen a hely, a csatorna nem működött, még az udvarról is hozzánk folyt le a víz. Készíttettünk egy állapotfelmérést, és az akkori árak mellett ötven-százmillió forintra lett volna szükség a felújításra. Ekkor kezdtünk új hely keresésébe, és végül a Dugonics téren leltünk új otthonra.

– Milyen volt ez a pincehelyiség, amikor átvették?

– Akárcsak az előző hely, ez is csak szerkezetkész volt, de nagyon örültünk neki, mert az előzőnél nagyobb, sőt a pince fölött kaptunk egy irodahelyiséget is. Magunk vállaltuk a kivitelezést, sok munkával és energia-befektetéssel alakítottuk ki a jelenlegi állapotot. Némi csiszolnivaló akad még rajta, de elkezdhettünk végre játszani. Jelen pillanatban öt színésszel dolgozunk, de nyugodtan mondhatjuk, hogy állandó társulatunk nincs, mert mindig az adott darabra szerződnek a színészek.

– Milyen célt tűz ki maga elé most a Pinceszínház?

– Fő művészi célkitűzésünk az, hogy olyan érdekes darabokat találjunk, amelyek az embereket érdeklik. Előadásainkkal nem hidegzuhanyt akarunk zúdítani a közönségre, hanem meg akarjuk ismertetni a helyiséget és megszerettetni a társulatot. Persze lesznek itt is olyan előadások, amelyek úgymond bátrabbak, merészek. Igyekszünk megtalálni azt az ösvényt, amely mentén a néző jól érzi magát, azt kapja a pénzéért amit vár, vagy esetleg még többet is. Mindez a hely adottságaiból is fakad, hiszen az előadások színész és néző között olyan fizikális közelségben játszódnak, hogy akarva akaratlanul is részesei lesznek a darabnak. Minden testközelben játszódik, így a néző látja a színész mimikáit, ő pedig a játékával kiváltott érzelmeket. És ami szintén fontos, hogy az előadások után a szereplőkkel le lehet ülni, így a darab is tovább élhet a beszélgetések által.

– Milyen darabbal várják legközelebb a közönséget?

– Év elején egy pszichothrillerrel kezdünk, mely „A pillangók szabadok” címet viseli. Ez egy néhol hátborzongató jelenetekkel fűszerezett darab, amelyet szintén ide, a Pinceszínház adottságaihoz találtuk ki. Lesz fotókiállítás nálunk és szakmai megnyitó is, mely keretében színháztermünket Sinka Károlyról fogjuk elnevezni.

Gémes Sándor

Pinceszínház – színpad in Szeged