Toroczkai László, a Magyar Jelen főszerkesztője és Zagyva György Gyula, a Jobbik képviselőjelöltje pénteken a párt szegedi székházában ismertette annak a sajtó-helyreigazítási pernek az elsőfokú ítéletét, amelyet a tiszaszigeti önkormányzat indított a hetilap ellen.
A Magyar Jelen még tavaly írt egy tiszaszigeti ingatlaneladásról, ahol szerintük a település polgármestere, Bodó Imre áron alul adott el egy felparcellázott legelőt izraeli befektetőknek. A megjelent írás miatt Tiszasziget önkormányzata helyreigazítási pert kezdeményezett. Toroczkai elmondta, hogy a bíróság elsőfokú, nem jogerős ítélete szerint elutasították az önkormányzat tízpontos helyreigazítási kérelmét. Az üggyel kapcsolatban hozzátette, hogy nem érti, miért nem Bodó Imre perelt, miért bújik az önkormányzat mögé. A lap főszerkesztője szerint az elsőfokú döntésnél a bíró is megalapozottnak látta a cikk azon tartalmát, hogy a telek eladása piaci áron alul történhetett, és az önkormányzat szerint a sérelmes „banda” kifejezést a véleménynyilvánítás szabadságaként aposztrofálta. Zagyva György Gyula szerint megengedhetetlen, hogy a magyar földet külföldiek kezébe adják, amire nem először lát példát országszerte.
Bodó: mocskolódás, lejáratás politikai érdekek mentén
Természetesen felhívtuk Bodó Imrét is, aki úgy reagált, hogy elfogadja és megérti, hogy neki politikusként sokkal nagyobb tűrőképességgel kell bírnia mindenféle támadással szemben, de mint fogalmazott, a település vezetése döntött úgy, hogy nem tűrheti a közösség 2000 ember lejáratását, a mocskolódásokat. Ezért az önkormányzat tette meg a feljelentést, és személy szerint őt nem lepte meg a bíróság elsőfokú döntése, hiszen a legnagyobb ellenzéki párt képviselői gyakran tapasztalhatják, hogy nagy presszió alatt működnek a város, a megye különböző szervezetei. Természetesen fellebbeznek, akár a Legfelsőbb Bíróságig is elmennek.
A konkrét üggyel kapcsolatban hozzátette, hogy a tiszaszigeti önkormányzat saját kérésére a közigazgatási hivatal kivizsgálta a telekeladást, és mindent rendben találtak, de a városi és a megyei ügyészség sem mutatott rá semmilyen problémára az ügyben. „A cikket közlő újság munkatársai és bárki, aki hibát, netán visszaélést lát az ügyben, tegye meg a feljelentést, de nem így lesz, mert nem ezt akarják, hanem a politikai érdekek mentán mocskolódnak, hogy megpróbálják lejáratni a települést és annak vezetését” – így Bodó Imre.















Magyarország terűletének természeti kincseinek és érdekeinek védelme minden magyar álamporgár joga és kőtelesége is.Ha ez a Bodó ‘úrnak nem tetszik menjen Izraelbe és probáljon ott telket vásárolni őnkőcségi áron.
Magyarország terűletének természeti kincseinek és érdekeinek védelme minden magyar álamporgár joga és kőtelesége is.Ha ez a Bodó \\\’urnak nem tetszik menjen Izraelbe és probáljon ott telket vásárolni őnkőcségi áron.
nem tudom mit erölködik a fidesz, amikor minden értelmes ember tudja, hogy az mszp adta vissza a 19e ft-jukat.
kiépített egy szociális rendszert amelyet az egész világ irigyel, csak ti kishitűek ezt nem látjátok be, mert buzog bennetek a hatalmi vágy
látom pulz utcában is járatos vagy ataqam .
botkat meg szolnokrol hoztak ide. na ?
Zagyva maradjon! Aztán képviseljen minket (is) mint országgyűlési képviselő!
Kedves Fideszesek,az utóbbi hozzászólásokban a szálka és a gerenda szindróma, esete áll fenn.Támadjátok Gyulát amiért Egerből ide lett hozva.Kérdem én, hogy a Fidesz Edelényi polgármestert, Molnár Oszkárt miért nem indítja sem képviselőnek, sem polgármesternek? Helyette egy Libanoni üzlet embert delegál aki még csak nem is MAGYAR. Hát ennyit a nemzeti politikátokról.
Nem baj ha indul Hódi és l..rom ha nem.
A SUMÁKOLÁS A BAJ. Így magyarázat nélkül ugyan olyan sumákolós lett a Jobbik, mint a nagypártok, akiket e miatt is ütnek keményen. Beállt a Jobbik a sorba, bravó!
Ha indítjuk Hódit az a baj, ha nem az a baj. Ajelöltállítás a Jobbik belügye. Ha valaki bele akar szólni lépjen be a pártba. Ha valaki tényleg kíváncsi fáradjon be a Jobbik irodába, és kérdezze meg az elnök úrtól, vagy valamelyik elnökségi tagtól, hogy mi indokolta a döntést. Ha valaki szimplán csak támadni akarja a Jobbikot, akkor csámcsogjon még a Hódi ügyön.
ataqam:
A stílusod továbbra is kritikán aluli, de már megszoktam. Tulajdonképpen vicces.
Kartmen:
El kell, hogy keserítselek, mi nem viccelünk. Lesz még divat a darutoll.
ADJON AZ ISTEN SZEBB JÖVŐT!!!
Vicc ez az egész, ahogy van, a rendőrségi mellényes darutollas arcokkal együtt
Nekem is ez az ügy így gáz.
Adni kell rá egy okot, meg kell indokolni és kész, le van zárva.
“Emberek találtunk Hódi multjába olyan dolgokat, amelyek nem illenek a JObbikhoz.”
És kész, ez a becsületes, de ők nem ezt tették.
Miki, jól nézünk mi ki. Tóth elnök nagy arccal belemondta a médiába, hogy ááá, dehogy, semmi gond a Hódival, csak most úgy alakult, hogy a Zagyva jön a 64 vármegyéből, akin lóg a ruha egy nyilvános helyen, mint akit a wc-ből robbantottak ki a narkó kereső kutyák. Amúgy meg olyan feje van, mint Magua irokéz csávónak az Utolsó mohikán filmben, csak pár szál toll kell a füle mögé és némi festék a képére.:)
Ennyi mocskolódást mint amit a Jobbik zászló alatt zajlik…
Ezt várhatjuk tőlük, vagy most lejáratás a céljuk azt ennyi? KÉsőbb szelíd rendesen dolgozó politikusok lesznek, vagy cipőket dobálnak majd a parlamentben?
Gyerekek ezek a Jobbikosok nagy flancok. Igazként, becsületesként jelennek meg és egyszerűen kirúgják az egyik szegedi jelöltjüket, akivel a helyi lapjuk interjúban mutatta be, és nem kommentálják. Nem indokolják, hogy miért lőtték ki Hódit.
Elkezdték a politikai játszmák ezek is olyanok mint a többi, és még nincsenek is a parlamentbe.
Logopedellus, te max. egy kis kocasüldő vagy, akit azért tartanak a jobbikék, hogy a választás után nyársra húzzanak.:)
ataqam te tenyleg gyagya vagy,én nem vagyok Jobbikos! még egyenlöre !
a banánosok zanzibárba járnak .bocs . ök fizetnek téged is?
:
)
Ennyi hülye és mind a Jobbikban ugrál, mint a majom a ketrecben! Kár, hogy a Pulcz utcai jó helyük megszűnt, ott legalább magukban elmakoghattak volna a napi 1-2 banánért ezek a szőrös páviánok!:)
mindenki ataqamnak születik, de van aki továbbtanul