Top

A Fidesz üdvözli Sólyom László bejelentését

2010. január 22., péntek • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben

A Fidesz örül, hogy a köztársasági elnök, a népakaratot is figyelembe véve a lehető legkorábbi időpontra írta ki az országgyűlési választásokat – jelentette ki Szijjártó Péter.

A Fidesz elnöki stábjának vezetője hangsúlyozta: korábbi döntésüknek megfelelően március 15-én kezdik a választási kampányt. „Rövid kampányt szeretnének és egyelőre semmilyen olyan tényező nem vetődött fel, ami miatt változtatni kellene az eredeti elképzeléseken.” – tette hozzá.
Szijjártó Péter arra is felhívta a figyelmet, hogy az MSZP minden idők leggátlástalanabb és legbrutálisabb kampányát folytatja majd, mivel a párt a túlélésért küzd. Hozzáfűzte: a Fidesz kampányában a jövőről fog beszélni, arról, hogy “homlokegyenest” ellenkező kormányzati és gazdaságpolitikát folytat majd, illetve felelősségre vonja az ország tönkretételében szerepet játszókat.

További részleteket a Fidesz honlapján olvashat.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 12 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.191.113 IP címről szól hozzá.

  • 12. ataqam hozzászólt ekkor: 2010. január 24., vasárnap, 17:27
    Válaszolok

    Így van, Matyinem jellemző rátok az értelmesség, az biztos. De a tiszta kéz sem, mióta a volt olajos füllevágó a jelöltetek volt, míg rá nem fáztatok. Akkor meg a Tóth mester még lehazudta a médiának, hogy ááá, dehogy is azért cserélték le Zagyvára a Hódit mert az igazság kiderült, hanem mert blablabla a köbön. Ennyik vagytok csak, egy nagy rakás hólyag a köbön, oszt jónapot.

  • 11. igazságos matyi hozzászólt ekkor: 2010. január 24., vasárnap, 17:09
    Válaszolok

    lehet ,hogy a Jobbik nem értelmiségi párt,de.
    tiszta erkölcsű, hazaszerető emberek uralják a zömét.
    sok értelmes ember támogatja.
    a kulcsszó az értelmes. tehát ataqam nem.

  • 10. 56-os hozzászólt ekkor: 2010. január 24., vasárnap, 16:30
    Válaszolok

    Ilyeténképpen a választást 56-ban is a Fidesz nyerte volna meg, de attól még itt maradtak volna a zs… miket beszélek, az oroszok.

  • 9. 56-os hozzászólt ekkor: 2010. január 24., vasárnap, 16:27
    Válaszolok

    A Jobbik azok szellemi utódja, akik 56-ban lőtték a komenistákat és célba vették a kopasz ruszki fejeket a Széna téren, az MSZP azok szellemi utódja, akik a fegyvertelen tömegbe lőttek, majd kimentek 1957. május elsején Kádár mellett tüntetni (egymillióan voltak), a Fidesz pedig azoké, akik ‘56-ban bátran otthon a kényelmes lakásban rettegtek kezüket tördelve, hogy “jaj most mi lesz”, jobb(ik) esetben a forradalmároknak drokkolva és a Szabadeurópát csöndben hallgatva, nehogy meghallják a szomszédok, mert akkor “baj lesz”…

  • 8. ataqam hozzászólt ekkor: 2010. január 24., vasárnap, 13:29
    Válaszolok

    Lili, a jobbikosok inkább a füllevágó ogy.-képviselő jelöltjük megbukása miatt szégyenkeznek, mert ennyire futotta a saját eszükből, többre nem! Hogy egy párt tagsága ennyire tanulatlan, modortalan és nagy pofájú legyen, mint a Jobbikék, az már a vicc kategória!:)

  • 7. LJ510126 hozzászólt ekkor: 2010. január 24., vasárnap, 13:23
    Válaszolok

    Az 51 01 16 nem születési dátum, de ennek megértése meghaladná a te szellemi képességeidet “56-os elvtárs”.

    Különösen, hogy ‘56-ban te is azok között az ÁVH-sok között lehettél akik lőtték az én szellemi és forradalmár elődeimnek tekintett Kossuth-téri, salgótarjáni stb. sortüzekben mártírhalált halt hősöket.

  • 6. 56-os hozzászólt ekkor: 2010. január 23., szombat, 13:24
    Válaszolok

    LJ510126 – ha az 51 01 26 azt jelenti, akkor kedden leszel 59 éves… Mindent értünk.

    Elmondanád, hogy Viktor 2006-ban miért nem akart? Nem úgy nézett ki…

  • 5. szahara hozzászólt ekkor: 2010. január 23., szombat, 08:14
    Válaszolok

    Az MSZP valóban mocskos kampányt folytat, ami csak egyre rosszabb lesz.Minden rendelkezésre álló eszközzel megpróbálják csökkenteni a várható katasztrofális bukás mértékét. ITT AZ IDŐ!

  • 4. LJ510126 hozzászólt ekkor: 2010. január 23., szombat, 08:13
    Válaszolok

    Sajnos 2006-ban nem örült a Fidesz a választások időpntjának a kihirdetésekor, mert mint később a titkos Kéri-előadáson Orbán Viktor bevallottam “nem is akartam nyerni 2006-ban”.

    A mostani öröm vajon valóságos, vagy csak erről is majd 2 év múlva tudjuk meg az igazságot?

  • 3. obsitos lili hozzászólt ekkor: 2010. január 22., péntek, 18:43
    Válaszolok

    obsitos lili nem azonos ostoba lilvel.

  • 2. tabularasa hozzászólt ekkor: 2010. január 22., péntek, 18:25
    Válaszolok

    ostoba lili, te tényleg ostoba vagy, meg egy nagy, büdös bunkó is!

  • 1. ostoba lili hozzászólt ekkor: 2010. január 22., péntek, 18:02
    Válaszolok

    Rajt!Indíthatja “sültbolod” Dobákné az aktivistáit!

Ugrás az oldal tetejére
Bottom