A MEFESZ-re emlékeztek

2009. október 16., péntek • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Gémes Sándor

mefesz4 Koszorúzással emlékeztek meg október 16-án, az Egyetemi Autonómia és Önkormányzatiság Napján az 1956-os forradalom szikrájaként is emlegetett Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ) létrejöttéről a 2006-ban emelt emlékmű előtt.

A megemlékezésen Ament Balázs, az SZTE EHÖK általános alelnöke beszédében úgy fogalmazott: a 2006-ban állított emlékmű nemcsak külsejével hivatott emlékeztetni a jelen és jövő hallgatóságát az elődökre, hanem elhelyezkése szimbolikus a mai ifjúság életét is befolyásoló történések helyszíne, a bölcsészkar és a modern József Attila Tanulmányi és Információs Központ (TIK) épülete között. „Hálával hajtunk most fejet mindazon hallgatótársunk előtt, akiknek volt bátorsága saját és társaik sorsát kezükbe venni és örökre nyomot hagyni a történelemben” – összegzett az alelnök.
A koszorúzás után a bölcsészkar Auditorium Maximumában folytatódott a megemlékezés, ahol a hallgatói közösségekért vállalt munkáért adtak át díjakat.
Az ünnepségen koszorút elhelyező egykori MEFESZ-elnök, Kiss Tamás úgy fogalmazott: még mindig nincs benne száz százalékosan az emberek köztudatában, hogy Szegedről indult az ’56-os mozgalom. A MEFESZ példájának ma is érvényes üzenetét tudatosítani kell a fiatalokban, a mai egyetemistákban, hiszen egyszer ők maguk fogják alakítani a társadalmat.
Szabó Gábor, az SZTE rektora örömét fejezte ki, hogy sokan eljöttek fejet hajtani az akkori egyetemisták előtt. A hajdani történések közvetlenül adnak a mának – utalt a MEFESZ tevékenységének példaértékére a rektor.

A Hallgatói Mozgalomért Érdemérem oktatói tagozatának 2009-es évi díjazottja Benedek György, az SZTE ÁOK dékánja. A Hallgató Mozgalomért Érdemérem hallgatói tagozatának 2009-es évi díját Mára Krisztián kapta, az EHÖK-ben ellátott kulturális és rendezvényszervezői feladatokért, valamint a Sztereo sajtófőnöki tevékenységéért.
Hallgatói önkormányzati tevékenységéért a Hallgatói Mozgalomért Érdemérem külső támogató tagozatának 2009-es évi díjat Fekete Csaba vehette át. A hallgatói önkormányzathoz kapcsolódó tevékenységéért emlékplakettet kapott továbbá: Bernáth Zsófia, Beznóczky Antal, Gábor Tamás, Mészáros János, Pesti Palócz Ádám és Varga Endre.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.216 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére