Ujhelyi feledékenysége aggasztja Bodóékat


A feledékeny államtitkár – ezzel a címmel tartott pénteken sajtótájékoztatót Bodó Imre és Kalmár Ferenc, a Fidesz országgyűlési, illetve a KDNP önkormányzati képviselője. A cím a Zuschlag-perben kedden meghallgatott Ujhelyi István tanúvallomására utal. Ahogy arról portálunk is beszámolt, az államtitkár ugyanis igen gyakran használta a „nem emlékszem pontosan” kifejezést.
Bodó Imre
szerint nem tölthetne be olyan felelős posztot, mint az államtitkári az a politikus, aki bizonyos idő elteltével nem emlékszik finanszírozással, szervezeti működésel kapcsolatos struktúrákra, azzal kapcsolatos döntésekre. Ugyanis a "nem emlékszem" és a "nem tudtam róla" kifejezések között óriási a különbség. Az ellenzéki politikus egy példát is emített, mint mondta, nem lenne hiteles a bíróság előtt egy közlekedési balesetnél azzal érvelni, hogy azért nem álltam meg a stoptáblánál, mert az adott pillanatban a táblára, illetve annak jelentésére nem emlékezett pontosan.
Kalmár Ferenc
azzal egészítette ki kollégáját, hogy az ilyen tanúvallomások is mutatják, hogy egyre mélyebb erkölcsi válságba taszítja a közéletet a kormányzó elit. Mintha csak dagasztanánk a sarat, és ebből egyetlen kiút az előrehozott választás.