Ismét boszorkányt égettek Szegeden

2009. március 2., hétfő • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Gémes Sándor

Vasárnap eltemették Szegeden a telet; legalábbis egy jó három évszaknyi időhosszig bizonyosan. A Téltemetés péntektől vasárnapig tartó, vásáros-komédiás programsorozata ágyúzással és boszorkányégetéssel zárult március 1-én. Az utcazene, színház és a mutatványos-parádék után az első télűző ágyúlövéssel indult útjára a tömeg a Klauzál térről a Dóm tér felé, ahol egy óriási máglyán égették el a kiszebabát, a szegedi télbanyát.

Hangoskodás és vidámság közepette egy igazi hagyományőrző esemény csiklandozta meg a téli álmából ébredező Tisza-parti várost. Szegeden a század elején még szokásban volt a téltemetés, amely abból állt, hogy egy öregasszonynak formált rongybábut a tél végén levittek a Tisza partjára, s ott vagy meggyújtották, vagy belökték a Tiszába. Ezt a szokást elevenítették fel Szegeden néhány éve az „ördökszekeresek”, akiknek a nevéhez fűződik többek között a hídi vásár és a Dóm téri adventi vásár is. Aki a három nap valamelyikén kilátogatott a Klauzál térre, nem csalódott. Az előbb említett vásárokból már jól ismert kézművesek árulták értékes, minőségi portékájukat. A programok között pedig volt népzene, bábszínház, vásári komédia, vándor vurstli és természetesen ágyúzás és máglyaégetés boszorkányostul. Vasárnap az előcsalogatott tavaszi időjárásnak, no meg a színes programoknak is köszönhetően, több ezres tömeg kísérte a télbanyát a Klauzál térről vesztőhelyére, a Dóm tér közepén felállított máglyához. Itt aztán fellobbantak a több méteres lángnyelvek, s kicsik és nagyok – miután a tűz heve csillapodott – a banya mellé dobhatták a még kezükben maradt, papírra írt nyavalyájukat, hogy minden rossz a láng martaléka lehessen.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás. Szóljon hozzá!

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 38.107.179.216 IP címről szól hozzá.

Ugrás az oldal tetejére