Rendőrszakmai tévedés történt az Árpád téren


Múlthét pénteken a 907-es pozsonyi csata emlékére tartott megemlékezés ünnepi beszédét egy lakossági bejelentés miatt helyszínre érkező járőrök szakították félbe, mikor Fekete Pál történész aktuálpolitikai kérdéseket is érintett, mondván nem erre szól a megemlékezők engedélye. A felháborodott szervezők felkeresték szerkesztőségünket, mi pedig utánajártunk az esetnek.
Amint arról már beszámoltunk a szervezők elmesélték, hogy a rendőrök szerint a beszéd politikai tartalmat öltött, ugyanakkor a rendezvény engedélye nem erre szól. A járőrök elmondták, hogy lakossági bejelentést kaptak, miszerint az alig egy napja feloszlatott Magyar Gárda tüntetni fog az Árpád téren, ezért jöttek a helyszínre… Még szombaton felhívtuk a
Tuczakov Szilvánát
, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensét, aki hétfőn egy sajtóközleményt juttatott el szerkesztőségünkbe:
Július 03-án a Szegedi Rendőrkapitányság munkatársai bejelentés alapján megjelentek az Árpád téren. Az itt tanúsított rendőri intézkedéssel kapcsolatban szakmai hiányosságot állapítottunk meg, melyben a szükséges lépéseket megtettük. A mai nap folyamán a rendőrség illetékesei felvették a kapcsolatot a szervezőkkel az eset körülményeinek megnyugtató rendezése végett.
Felkerestük a rendezvény egyik főszervezőjét,
v. Szilágyi Árpádot
, a Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő egyesület képviselőjét, aki érdeklődésünkre elmondta, hogy találkozott a rendőrség képviselőivel (egészen magas vezetői szinten), és sikerült rendezni a szerencsétlen történetet. Az eljáró rendőrök tévedtek, a vezetők pedig elnézést kértek.