Múzeum: Borcímkében a történelem



Az első magyar bortörvény alapján mutatja be a borvidékeket a Móra-múzeum „Vörös aszúk, ürmösök, sillerek" című, kedden nyílt kiállítása, mely egészen szeptember 5-ig látogatható, hétfő kivételével minden nap 10-től 17 óráig.
Fülöp Mihály,
a Szent Vince Borrend Nagymestere körülbelül fél évszázada gyűjti a címkéket, ezekből láthatók a legértékesebb darabok a kiállításon. „Mikor először üzemlátogatáson jártam, akkor őriztem meg az első címkét, majd ráeszméltem, milyen szépek és mi mindent elárulnak - így alakult ki a gyűjteményem, melyben magyarországi és és külföldi címkék is megtalálhatók" - árulta el a több mint 65 ezer címkét számláló kollekció tulajdonosa.
Mód László
és
Simon András
néprajzkutatók feldolgozták az első bortörvény beosztását - mely a világon a második volt a francia után -, és a kiállítás ennek alapján mutatja be a történelmi Magyarország borvidékeit, ehhez szolgálnak illusztrációul Fülöp Mihály borcímkéi, melyekből megtudhatjuk, hogy az egyes borvidékeken milyen borokat és címkéket állítottak elő. A magyar bortörténetet és borkultúrát nem nagyon ismeri a magyar közönség - mondta el Fülöp András. Trianon után megváltozott az egész Kárpát-medence borászata, és a régi történelmi Magyarországon levő borvidékeket kevésbé ismerjük, pedig ott is olyan bortermő vidékek találhatók, melyek világviszonylatban is kiválóak, így például Ménes, Rusz, vagy Érmellék. Nemcsak a borok, hanem a címkéik is általában remekművek voltak, mint kisgrafikák, mint a minőségi borhoz társuló művészet - derült ki a gyűjtő szavaiból. A kiállítottak közül a legöregebb címke az 1870-es években készült. Ugyanazon bor akkori és egy száz évvel későbbi - a termelőszervezet korából származó - címkét összehasonlítva ég és föld a különbség, hiszen az 1970-es évek előtt sokkal nagyobb gondot fordítottak a borcímkék megjelenésére. Mostanra megint szép és kulturált borcímkéink vannak, amelyek takarják a magyar borászat színvonalát - emelte ki Fülöp András.