Gazdaság

Nőttek a magyarországi fürdők bevételei a nyári szezonban

Nőttek a magyarországi fürdők bevételei a nyári szezonban

2016. szeptember 23., péntek
Nőttek a magyarországi fürdők bevételei a nyári szezonban

A Magyar Fürdőszövetség előzetes adatai szerint az idei nyári főszezonban két százalékkal magasabb árbevételt értek el a magyarországi fürdők, miközben a vendégforgalom a múlt évhez hasonlóan alakult. A szövetség szeretné elérni, hogy a fürdőszolgáltatások bekerüljenek a kedvezményes áfakörbe, illetve a szálláshely-szolgáltatással és a vendéglátással együtt tartósan benn is maradjanak.

Czeglédi Gyula

, a szövetség ügyvezető elnöke az MTI-nek csütörtökön elmondta: a legjobban teljesítő fürdők elérték a múlt évi kiemelkedő vendégforgalmat, vagy kismértékben, néhány százalékkal túlteljesítették. Rámutatott: 2015. évi vendégéjszakai adatok alapján jól látható, hogy a tíz leglátogatottabb város mindegyikénél meghatározó a fürdőturizmus, hét település közülük kifejezetten hagyományos fürdőváros. Jelenleg Budapest és Balaton turizmusa mellett az ország turizmusának a harmadik meghatározó lába az épített fürdőkre épülő fürdő- és gyógyturizmus. A szövetség kiemelt célja, hogy az OEP által finanszírozott, a fürdőkben elérhető gyógyászati szolgáltatások támogatási összege 20 százalékkal emelkedjen. Jelenleg az OEP-támogatás az összes gyógykezelés önköltségének alig több mint egyharmada. A további részt a szolgáltatást igénybevevő betegek térítése és hozzájárulása adja, a hiányzó költségrészt a fürdők más üzletágaik eredményéből pótolják - ismertette. Czeglédi Gyula ezt a helyzetet tarthatatlannak nevezte, és beszámolt arról, hogy a rendezése érdekében az egészségügyi kormányzathoz fordultak. Tájékoztatása szerint a kezdeményezésükre Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár egyetértéséről biztosította a szövetséget, azonban jelezte: a jövő évi költségvetésben más szempontok erőteljesebben érvényesültek. Az ügyvezető elnök szerint a probléma ismét előtérbe kerül az állami egészségügyi szektor nagyarányú bérnövekedését követően, kezelhetetlen állapotokat fog eredményezi, hiszen a gyógyfürdőkben is egészségügyi végzettségű dolgozók dolgoznak. A szövetség továbbra is a 20 százalékos támogatási díj emeléséhez szükséges forrás előteremtésében látja a megoldást, hogy a fürdőszolgáltatók is már 2017-ben érzékelhető béremelést tudjanak végrehajtani az egészségügyi munkavállalóknál. A szövetség szerint indokolatlan és értelmezhetetlen, hogy a fürdőszolgáltatás mint Magyarország egyik fő turisztikai vonzereje miért került ki 2006-ban a kedvezményezett áfakörből. Az elnök jelezte: tagjaik vállalták, hogy az áfamegtakarítással elérhető többletbevételeket a hatékonyság javítása mellett az alkalmazottak bérfejlesztésének felzárkóztatására és a hiányzó fejlesztési források pótlására fogják felhasználni. Czeglédi Gyula kitért arra, hogy a fürdők üzemeltetését az idén a szektorban egyre jellemzőbb munkaerőhiány befolyásolta. A fürdőüzemeltetők egyre nehezebben találnak úszómestert, pénztárost, takarítót és műszaki szakembereket, az egészségügyi kezeléseket végző terapeutákból, szakorvosokból pedig hiány van. Jellemző, hogy a fürdőket elhagyó szakemberek nem másik szolgáltatóhoz szegődnek, hanem szakmát és ágazatot váltanak a magasabb bér érdekében, egyre többen közülük külföldön helyezkednek el - tette hozzá Czeglédi Gyula.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.