Gazdaság

Még nem épül szálloda – kinyitott a Sörkert

Még nem épül szálloda – kinyitott a Sörkert

2010. április 29., csütörtök
Még nem épül szálloda – kinyitott a Sörkert
Leghamarabb ősszel kezdődhet el a Somogyi-könyvtár mögötti terület beépítése. A telek tulajdonosa szállodát szeretne építeni. Egyelőre egy pályázat eredményhirdetésére várnak. A tejivó mellett addig is tovább működhet a sörkert. A nyáron még lehet sörözni, beszélgetni és szórakozni a Somogyi-könyvtár mögötti sörkertben. Hogy 2011-ben mi lesz, az még mindig bizonytalan. A telek tulajdonosa, Körtvélyessy Péter vállalkozó szállodát álmodott a Boci tejivó mellé. Első körben még felmerült az irodaház gondolata is, de a befektető később változtatott tervén, mert úgy gondolta, hogy a szállodaiparban nagyobb a fantázia, több pályázatot be lehet adni. A Somogyi Béla utcai építkezés 1,5 milliárd forintba kerülne, de egyelőre az építkezés kezdete még távolinak látszik. „Egyelőre arra várunk, hogy elbírálják a pályázatunkat, ami vissza nem térítendő kölcsönre irányul. Régóta várunk az eredményhirdetésre, remélem, a napokban megtörténik. Ennek tudatában fogunk majd tovább gondolkodni” – mondta Körtvélyessy Péter. Hozzátette: ha pozitívan bírálják el a pályázatukat, akkor már ősszel elkezdődhetnek a munkák a Somogyi-könyvtár mögötti területen. A látványterv már elkészült, amit nyilvánosságra is hoztak. Ha a vállalkozás a pályázaton nem nyeri el a remélt összeget, akkor bizonytalan a beruházás kezdetének időpontja. Mint a vállalkozó mondta, ez esetben újra kell gondolniuk a terveket és a beruházás lebonyolítását is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.