Egyetem

Innovációs tehetségkutató verseny huszonkettedszer

Innovációs tehetségkutató verseny huszonkettedszer

2012. november 15., csütörtök
Innovációs tehetségkutató verseny huszonkettedszer

A Magyar Innovációs Szövetség 22. alkalommal hirdette meg az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt, az Emberi Erőforrások Minisztériumával és az MTVA közreműködésével, 2012. november 13-án, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Konferenciatermében, a Tudomány Napja alkalmából.

Az eseményt

Bendzsel Miklós

, az SZTNH elnöke nyitotta meg. Ezután

Pakucs János

, a szervezőbizottság elnöke és a MISZ tiszteletbeli elnöke ismertette az idei verseny feltételeit. A 22. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen egyénileg vagy kétfős csapatokban indulhatnak az 1992. október 1. és 1999. augusztus 31. között született, Magyarországon tanuló vagy végzett, ill. határon túli magyar fiatalok is. A nyertesek pénzjutalmat kapnak (díjalap közel 2,5 millió forint), illetve 20 többletpontot a műszaki, természettudományos egyetemi, főiskolai karokon. A legjobb, maximum három pályázat pedig részt vehet 2013. évi EU Fiatal Tudósok Versenyén, Prágában, illetve további tudományos nemzetközi rendezvényeken. A hazai verseny első beadási határideje 2013. január 7., amikorra legfeljebb két oldalban kell ismertetni a megoldandó természettudományos, műszaki problémára irányuló ötletet. (A részletes felhívás a www.innovacio.hu portálon olvasható.) A rendezvényen

Ivánka Gábor

delegáció-vezető értékelte a 2012. évi EU Fiatal Tudósok Versenyét, majd bemutatkoztak a 2012. évben rendezett nemzetközi versenyeken sikeresen szerepelt magyar fiatalok (

Köpenczei Gergő

és

Énekes Péter

, a Nemzetközi Tudományos és Innovációs Verseny (Intel ISEF) díjazottjai,

Kecsenovity Egon

, a London International Youth Science Forum döntőse és Papp Gergely, a 24. EU Fiatal Tudósok Versenyének különdíjasa).

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.