Írjon nekünk

Bulvár

Ugrótamarin született a Szegedi Vadasparkban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Tizenhat évnek kellett eltelni ahhoz, hogy újra szülessen egy Goeldi-, vagy más néven ugrótamarin a Vadasparkban. Az egyébként is különleges karmosmajmok között unikumnak számító kismajmok szaporodása nemcsak az állatkerti dolgozóknak és a látogatóknak öröm, a fajmegmentési program (EEP) is hozzájárult Szegeden, az irányításával összekerült pár sikeréhez. A szeptember 20-án született kicsit a látogatók is megleshetik a trópusi házban.

A Goeldi-tamarin az egyik legkésőbben felfedezett főemlős, csak 1904-ben írta le a svájci zoológus, aki a nevét adta a majomnak. Több tulajdonságát tekintve is kitűnik a karmosmajmok sorából, például kettő helyett egy utóda születik, amely először két hétig az anyjába kapaszkodik. Majd az apa veszi át őt, végül, kb. 4 hetes korában az egész család együtt neveli, az idősebb testvéreket is beleértve. Kisebb családokban élnek, viszont a karmosmajmok többi fajához képest nagyobb területen belül mozognak. Gyümölcsökön, gombákon, rovarokon kívül előszeretettel fogyasztanak kisebb gerinceseket is, gyíkokat és madárfiókákat egyaránt. A másik nevük, az ugrótamarin a jellegzetes mozgásukra és kiváló ugrási képességükre utal, hiszen 4 métert is tudnak ugrani két faág között. Amazónia nyugati részén élnek, a trópusi esőerdők alsóbb lombkoronaszintjein mozognak, sokszor a sűrű bambusz között.

Bár még nem számít veszélyeztetettnek, a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) adatbázisa szerint a száma csökken. Elsősorban a természetes élőhelyük folyamatos eltűnése veszélyezteti, az illegális állatkereskedelem mellett. Állatkertben nem számít gyakori fajnak, hazánkban jelenleg csak a Szegedi Vadasparkban él, és immár szaporodik.

Kommentek

Bulvár

Hatalmas bulit csaptak Balázsék a Dóm téren

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Csípős beszólásokkal tarkított, hanghibában és játékokban gazdag volt a Rádió1 szegedi kitelepülése.

Tovább olvasom

Bulvár

A szegedi Nagy Péter tizenharmadszor is bajnok lehet

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A szegedi ólomsúlyú biztos esélyese kategóriájának. Hajrá!

Tovább olvasom

Bulvár

Szegedi marketing ügynökség az ország legjobbjai között

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A szegedi Marketing Store Kft. beadott munkái alapján 4 kategóriában, összesen 5 Marketing Gyémánt díjat kapott.

Tovább olvasom

Aktuál