Szerelemről szőtt sorok - új szegedi verseskötet jelent meg + VERSEK

A szerelem átkozott gyötrelem - állítja a népdal, nem látják sokan ezt másképp ma sem. Új verseskötetet jelentetett meg Diószegi Szabó Pál, aki számára mindez központi motívum. Nemcsak a műről beszélgettünk a lírikussal, hanem el is hoztunk néhány verset az olvasóknak.

„Két és fél év termését gyűjtöttem össze a most megjelent verseskötetben” – mondta

Diószegi Szabó Pál

, a Szegedi Írók Társaságának elnöke, költő. Kereken száz vers lapul a puha fedelű, „Mintha az Idő is tükörbe” nézne című könyvben. Az egyik alkotásnak és a kötetnek címet adó sort eredetileg regényrecenzióban írta le először. A címlapra rajzként az Idő allegóriája, egy homokórát tartó nő került. A 168 oldalt átböngészve egyértelművé válik, a fő motívum a szerelem. „Valóban sokféle módon jelenik meg. Magamat nem megtagadva a versek egy része historizáló, mert egy középkorban játszódó történelmi regény betétverseinek készültek. Nemesi, szép, magasztos, beteljesületlen szerelemről, igazi trubadúrszerelemről olvashatnak. Mindezt az akkori versformákkal játszva írtam le” – fogalmazott a középkorászként is doktorátust szerző költő. A művek többségét azonban mégsem a trubadúrok szavai teszik ki. Hat ciklusból áll a kötet, átölelik a versek a párkapcsolat születését, csúcspontját és a keserű végét is, beleértve a kudarcokat. Tartalmaz néhány ünnepi verset a kötet, így például a

Tömörkény Szimpóziumra

készült alkotást. Kísérletezésre is jutott hely. „Latin nyelven verseltem. Mindig érdekelt ez mint humanizmus iránt érdeklődő történészt” – így Diószegi Szabó Pál. Vonzódik a hagyományos lírához, a magyaros verseléshez, az ütemhez, az időmértékhez, a refrénhez, a strófákhoz – a szabadvers azonban kisebb teret kap csak nála. Műveli a

petrarcai

és a

Shakespeare-i

szonettet is, sőt Villon korának kettős balladája is megjelenik, ezek közé tartozik a kötet címadó verse. Elárulta, kedvencei a

szapphói

strófák.

Elhelyezett egy versparafrázist, „áthangszerelte” költőtársa,

Csontos Márta

művét. Egy-egy versben rájátszott ismert lírikusok – főleg

Petőfi Sándor

- költeményeinek dallamára, formájára, amelyeket palimpszesztuszoknak nevez. „Manapság ciki a forradalom költőjét olvasni, mert túlságosan messze áll a mai kortól, népies versei a fiatalság számára lábjegyzet nélkül már nem érthetőek. Az alkotáshoz való hozzáállása azonban követendő. Rögtönzésszerű verseket írt, amely módszer alkalmazható más műfajokban, például a slam poetryben” – vélekedett. Igaz, tesz azért, hogy a diákok közelebb kerüljenek a költőhöz, így az évenként tartott helyi szavalóversenyre is készít mindig egy-egy játékosabb Petőfi-átiratot. Diószegi Szabó Pál más esetekben is hasonló módon alkot, mint híres elődje. „Versötletekből dolgozom. Minden versnek kell, hogy legyen egy alapvető szikrája – sornak, alapképnek -, s utána gyorsan megszületik. Pont ezért kiszámíthatatlan, mert amint megvan az elképzelés, azonnal le kell írni azt a változatot, de ezután a vers kiszüli magát, nem hagy nyugodni a befejezésig. Utólag csiszolni már keveset szoktam” – magyarázta. Megélt verseket ír, habár néha nem teljesen fedi le a valós élethelyzetet. „Itt lehet játszani a költőnek. Így minden korosztály számára átélhető lesz, s talán egy kicsit kortalanná válhat” – fogalmazott.

Pusztai Virág

szegedi grafikus készítette a rajzokat, a lírikus egyik barátja. „Korábban életem akkori párjaimra bíztam az illusztrációt, művész hölgyeket részesítettem előnyben, de ezek a kapcsolatok nem sikerültek. Virág mindig ott volt a háttérben. S az utóbbi egy-két évben megnyílt kiállításait látva eszembe jutott, hogy az a geometrikus, letisztult stílus, amely struktúrákat is felmutat, egészen illik a verseimhez. Bene Zoltán mondta, hogy strukturális költészetem van, elemekből, részekből áll” – emlékezett vissza Diószegi Szabó Pál. Pusztai Virág ötlete volt, hogy minden egyes ciklus képét egy festménykeretbe zárta: „úgy zárt le egy teret, ahogy nekem struktúrát alkot minden egyes sor nekem”. A rajzok és a versek iránt érdeklődőknek még maradt a kötetből. Addig is kedvcsinálóként idézünk a…

MINTHA AZ IDŐ IS TÜKÖRBE NÉZNE kötetből

BÚCSÚNK ELŐTT

Elbúcsúzna már szemed? Visszanézve szólít? Hátrafordítod fejed, mintha menne s bólint… Lélegzeted illatom… – rózsáit betűztem; talán megfordíthatom szájad… számra tűztem… …ki nem mondott szavakat, ízlelgetett nyelvem, nyakadra mint aranyat, kincsemként, tekertem. Mint egy masnit kerestem, –vállad pántja bánta– ujjam vétkébe estem, megtörténik… hátha… megfordulsz… vagy elkerülsz?... vállunk összeérhet; térdeimre – míg – leülsz, lába nő a széknek! …mosoly nyílik az égen, kíváncsibb az ablak; a szájad: süteményem s mint habot bekaplak! Hátad völgye gerinced, térképem lett bőröd, harapásom, pecséted, mint a titkot, őrzöd… …csak ujjadra emlékszik porcom, csontom, vérem és vértelenül vérzik minden szívverésem…

MÉG TART AZ EST

Még tart az est, vihar közel, a könyvtár költőt ünnepel. Akár az ég derül-borul… találkozásunk felborul, telefonomra írt szavad bár menni hív… Lehet? Szabad? Még tart az est, még tart dühöm. Még úgy maradnék… Esküszöm! Szavakból gyúrok felleget, esőzöm azt, hogy: Nem lehet! Nyakadba hullna bánatom – Nem láttalak ma! – Átadom. Szíven üt fentről, úgy dörög, kezemtől villám sistörög! Nem érlek el, még tart az est, vihar-dühömbe belefest… Az égi festmény rám mered; veled maradni nem lehet... Még tart az est… csak lépdelek, tócsákon át a képzelet tükrökbe néz, ott Hold ragyog, köszönnek bennük csillagok! Ünnep az lesz – megyek, megyek! – elindulok… megérkezek!

MOSOLY-MADARAM

Egyszer éjjel óvtam reszketését, megéreztem mégis szívverését; táplálgatta versem, kanalam, kezemben lett mosoly-madaram! – – – Arcodon, ha rajzolgathat ujjam, nem nevetsz rám, nehogy megtanuljam: kezemben szerelem-aranyam, ne repülj el, mosoly-madaram! Hozzám bújsz, bár fészked messze szólít, nem kérdezlek, szemed titka bólint. Ki nem mondjuk, kincsünk, ha ma van; mért repülsz el, mosoly-madaram? Szemed villant, csillagom lett este, veled van a csendemnek ma teste. Szálljak veled, én is, magasan? Felrepülnél, mosoly-madaram? Nyakad hajlik, mint az ág fejemhez, ujjad kulcsol, szorít tenyeremhez; mégis szívem tőled szamaram, elrepültél mosoly-madaram… Elgurultál, autód Halál-fekete, nem vitte el Hiányodat kereke. Kezem tartom, nincsen agaram, visszavárlak, sólyom-madaram…