Csík János: A népzenében benne van a nemzet öröme és bánata

Fiatal néptáncosként ragadta magával a népzene sodró lendülete, azóta már számos szakmai kitüntetés van a birtokában, mégis a közönség elismerésére a legbüszkébb. A Kossuth-díjas Csík zenekar alapítójával, Csík Jánossal beszélgettünk a magyar népdalokról és azok fontosságáról.

– Nagyon korán gyermek néptáncosként találkozott először népzenével, szerelem volt első hallásra vagy a későbbiekben alakult ki önben a népzene iránti elkötelezettség?

– Mikor még valamit nem ismer az ember, akkor csak tétlenül hallgatja, nem tudja mitévő legyen. Amint megérzi a dallamok sodró erejét, szépségét és az előadásmód jó minőségét, abban a pillanatban oda figyel és megszereti. Ezért is szoktam mondogatni, aki először hallgatja a népzenét, annak három dologra van szüksége: sodró lendületre, szép dallamra és jó előadóművészre.

– A népzene és a napdalok a régi idős emberek örömét és bánatát mondják el a ma élők számára. Hogyan válik ez a műfaj a múltunk, a nemzeti identitásunk megőrzésének egyik alapkövévé?

– Valamilyen szinten önmagáért beszél a népzene. A szóban benne van, a nép, a magyar népről van szó, a régi falusi emberek zenéjéről. Érdekes, mert önmagában őrzi azt a lehetőséget is, hogy nemzeti érzéseink legyenek tőle. Azok az emberek, még ha szegényen is éltek, de a maguk módján alkották meg a saját kultúrájukat, nem idegen divatoknak vagy műfajoknak a világában. Ennél tisztább és őszintébb kifejezésmódja egy nemzetnek nem is lehetne, mint a népdalok. Hiszen bennük van a nemzet öröme és bánata. Nagyon sok gyűjtőnk és a legnevesebbnek tűnő

Kodály Zoltán

is sokszor elmondta: alapvetően, hogy valakinek nemzeti öntudata legyen ismernie kell a saját népének kultúráját, mert ez az a dolog, amire mindig büszkék lehetünk.

– Mit gondol a 21. században élő fiatalság számára mennyire válhatnak örökérvényűvé a népzene világára jellemző szóképek, szimbólumok?

– A népzene nem az öregemberek zenéje. A fiatalságról, a szerelemről, a bánatról énekelnek benne. Ezek a dolgok általában ifjú korukban történnek meg az emberekkel. Nekünk az a dolgunk, hogy a fiatalon megélt pillanataikat, akár a szép szerelmes történeteket ma is ugyanúgy átélhessük. Át is éljük, hiszen annak rossz, aki nem esik szerelembe, mert amilyen gyötrelmes tud lenni, ugyanolyan gyönyörű is. A zene nemcsak a dallamokban, hanem a szavakban is megérinti az embert. Való igaz, a mai világ másfajta lüktetésű, más dallamok alapján működik, és nagyon nehéz újra rávenni az ifjúságot, hogy a saját zenéjüket a saját nyelvükön megszólaló muzsikát hallgassák. Éppen ezért mi már elég hosszú évek óta próbáljuk olyanfajta könnyű zenei ritmusokkal, zenei stílusokkal ötvözni a népzenét, a népdalok szép igazságait, amivel talán meglehet érinteni a mai lelkeket is. Ha csak annyit értünk el vele, hogy nem kapcsolják ki a rádiót akkor már megérte. Az utóbbi évek nagy sikerei, amit már magunkénak mondhatunk, arról tanúskodnak, hogy mindenki szereti a népdalokat, csak lehet, hogy még nem találkozott velük. Nagyon fontos volt, hogy amit mi ettől a műfajtól kaptunk minél több emberhez eljuttassuk. Az, hogy közvetítőként rátaláltunk az alternatív rockzenére pusztán szerencsés véletlen.

Szabó Attila

a zenekarunk hegedűs- gitárosa sokat dolgozott a Kispál és a Borz zenekarral. Eleve olyan közegben volt, ami egyértelművé tette, hogy megpróbálkozunk ezzel is.

Lovasi András

2005-ben felvetette: „Mi lenne, ha együtt játszanánk?” Ezek lehetőségek voltak, amivel jól tudtunk élni és további neves előadókkal, akár

Presser Gáborral

is egyfajta barátságot kötni, aminek azt hiszem a közönség vette a legnagyobb hasznát. A megragadott lehetőségek által olyanfajta nívót adtunk a népzenének, ami már kezdett elcsendesedni, és olyan szintre emeltük a tekintélyét, amit valóban megérdemel. Másokat is késztetünk arra, érdemes vele foglalkozni. Mi pedig elérhetőek és hallgathatóak leszünk, ha még lesz kinek muzsikálnunk. –

Huszonkilenc éve működik a Csík zenekar, az együttes pályafutása alatt volt-e olyan alkalom, amikor azt gondolta, hogy nem érdemes tovább folytatnia?

– Jövőre lesz 30 éves ez a létezés. A hullámvölgyek és hegyek jöttek és mentek. Bizony volt idő, amikor már senki nem volt a zenekarban csak én magam, egyedül alkottam a Csík zenekart. De mint mindig hitet és erőt kell adni a produkciókhoz, valamint olyan zenésztársakat kell találni akik szívesen csinálják. A mostani felállás egyes tagok nélkül már nem így szólna, együtt vagyunk jó zenekar. Azt hiszem ezt kell megőriznünk, ameddig lehetséges.

– Jövőre lesz fennállásuk 30 éves évfordulója, hogy készülnek a jubileumi évre?

– A 25 éves évforduló kapcsán lemez és könyv is megjelent, de természetesen készülünk. Tervezünk egy nagy koncertet a jövő év végén, Budapesten az Arénában. Oda mindenkit jó szívvel várunk.

– Elismert művészként számtalan díjat kapott. Melyikre a legbüszkébb?

– Köszönöm ezt a kérdést, mert tényleg olyan sok szakmai elismerést kaptunk köszönhetően az igazi közönség szeretetének, ami tényleg kiemelkedő ebben a műfajban. Mindamellett, hogy a Prima Primissima és a Kossuth díj talán a legnagyobb kitüntetések, mégis a Magyar Örökség Díj az egyik legfontosabb. Sokan nem tartják ezt olyan szintű díjnak, mint az előzőeket én mégis az egyik legfontosabb díjnak tartom, hiszen a magyar kultúratörténet és magyar történeti pillanatok főhősei is részei ennek a kitüntetésnek. De ezt is, mint minden díjat a közönségnek köszönhetünk.