Írjon nekünk

Szórakozás

Szerdai programajánló: Papírsárkányok és a fáraók magánélete + VIDEÓ

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

A Somogyi-könyvtárba két rendezvényre várják az érdeklődőket, bemutatják Polner Zoltán Papírsárkányok című kötetét és előadást tartanak arról, hogy milyen is lehetett a magánélet a fáraók korában. Dr. Rock klubjának vendége pedig a Huckleberry Guys lesz.

A Nagyszínházban a Pomádé király új ruhája című zenés komédiát láthatja a nagyérdemű 10 és 14 órai kezdettel. Pomádé király őfelségének fő a feje. Másnap a névnapját ünnepelné, ám egyetlen olyan ruhája sincsen, amit ne viselt volna már legalább egyszer. Új ruha híján, úgy tűnik, elmarad az ünnepség. Ám ekkor csodával határos módon két idegenből érkezett takács járul a király színe elé. Megígérik, hogy másnapra csodafonalukból megszövik a csodakelmét, abból pedig kiszabják az ünnepi csodaöltözetet. Ennek az öltözéknek azonban van egy igen lényeges tulajdonsága: csak az igaz, okos és becsületes emberek látják. Aki buta, hazug vagy gonosz, nem lát mást csak levegőt. „Akinek hivatalt adott, annak észt is ád az Isten” – énekli magabiztosan Pomádé király. Ám vajon érvényes marad-e eme bölcs gondolat a darab végén is? Vajon ki az, aki látja az igazlátó szövetet, és ki az, aki nem? Ránki György egyetlen mű keretein belül villantja fel sokoldalúságát. A magyar népdal világából indul, mégis az operának azok a legizgalmasabb részei, ahol a komédia, a karikatúra és az irónia jazzes hangzásvilága szólal meg. A darab zenéjét Ránki György szerezte, szövegét Andersen meséje alapján Károlyi Amy írta.

Polner Zoltán Papírsárkányok című könyvét mutatják be a Szegedi közéleti Kávéház rendezvényén 16 órakor a Somogyi-könyvtárban. A rendezvény házigazdája Majzik István. A szegedi költő neve leginkább ihletett lokálpatrióta lírájáról ismert a közönség előtt. Polner Zoltén költő, újságíró, néprajzkutató 80. születésnapjára most megjelent kötet jól érzékelteti sokféle költői hangját. Polner Zoltán nem szégyell „mondható”, jól, sőt szépen hangzó, dallamosan lüktető verseket írni. Ilyenek a Metszetek, dallamok, vagy az Emléktáblák ciklus a kötetben. További két ciklus a tájjal, az ősökkel és a nemzettel együtt létező kutató-gondolkodó értelmiség érzésvilágából nő ki. Az illusztrációkat a száz éve született Vinkler László festőművész munkáiból válogatták.

Magánélet a fáraók korában – ezzel a címmel tart előadást a Somogyi-könyvtárban 17 órakor Faragó Aurél Jánosné. A Szegedi Közéleti Kávéház rendezvényén a szó esik továbbá a család, az erkölcs, a lakóhely, ruházkodás, étel és ital is.

Dr. Rock Klubja az IH Caféban 19 órától, melynek a vendége a Huckleberry Guys. A közös zenehallgatások  házigazdája Pleskonics András (Plesi), alias Dr. Rock várja az egyetemi hallgatókat és az érdeklődőket.  A jó hangzás  a minőségi zeneélmény feltétele – ennek jegyében szolgálják a zenés estek a „zenehallgatás kultúrájának” igényeit, ami az egyetemi tantárgynak is alapvető jelmondata.  A Huckleberry Guys, Balogh Gyula – gitár, ének, bőrönd… és Prekop Győző – szájharmonika duója az eredeti, autentikus blues műfajából merít ihletet. Feldolgozásaikban nem kímélik a mississippi blues, new orleans blues, sőt az amerikai folk, country műfajának hagyományait sem! Hallhatunk tőlük RL Burnside, Robert Johnson, John Lee Hooker, Sonny Boy Williamson II, Sonny Terry klasszikusokat. A zenészek egyébként a kiváló Sweet Sixteen blues zenekar szegedi tagjai.

Folyamatos kiállítások, programok

A Szívdobbanás című kiállítás a kardiológia múltját és jelenét mutatja be izgalmas installációk, makettek és illusztrációk segítségével a Móra Ferenc Múzeumban. Érdemes tudni, hogy a hazai kardiológia számos eredménye szegedi kardiológusokhoz kötődik, melyeket szintén megismerhetnek az érdeklődők, és a preparátumok egy részét a Szegedi Tudományegyetem bocsátotta rendelkezésre. A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum főigazgatójától, Varga Benedektől megtudtuk, hallgathatunk szívdobbanást, illetve egy tölcsérbe bepillantva egy szívműtétet is végignézhetünk a kardiológiai tárlaton, és különböző installációk is közelebb viszik a látogatót a témához. „Az installációk egy része belsőépítészeti után gondolása annak, hogy miként is néz ki a szív. Az ínhúrokat is megnézhetik az érdeklődők, a színüket váltó lampionok a vértesteket szimbolizálják, míg a tölcsér egy aorta” – magyarázta Varga Benedek. Szívdobbanás című tárlata március 3-áig látogatható a Móra Ferenc Múzeumban.

Quentin Tarantino: 50 – Michael Mann: 70. A szegedi Somogyi-könyvtár kamarakiállítással köszönti az idén 50 éves Quentin Tarantino és a 70 éves Michael Mann amerikai filmrendezőket. Quentin Tarantino filmrendező, színész, forgatókönyvíró, producer. A posztmodern, ezredfordulós mozi egyik legnagyobb hatású egyénisége. Már kölyökkorában filmőrült volt; közismert, hogy videotékásként szerezte lenyűgöző vizuális tudásbázisát. 24 évesen megírta a Tiszta románc és a Született gyilkosok című filmek forgatókönyvét. Első önálló nagyjátékfilmje (Kutyaszorítóben, 1992) a filmben is szereplő Harvey Keitel támogatásával készült. A világhírt a Ponyvaregény (Pulp fiction, 1994) hozta meg számára. A merész és mindig kiszámíthatatlan Tarantino időről időre meghökkenti a publikumot. Michael Mann európai iskolázottságú amerikai filmrendező. A modern európai művészfilm megszületésének időszakában, s egyúttal a korszakhoz kapcsolódó szerzői film előretörésének időszakában kezdte pályáját. Kezdetben rövid-, reklám- és dokumentumfilmekkel jelentkezett, majd televíziós filmkészítésbe fogott. A Miami Vice és más sorozatai mozifilm-minőséget varázsoltak a képernyőre. Nagyfilmjei közül Az embervadász, és a Közellenségek is világsikert arattak. Művészetében felfedezni vélik Antonioni érzékenységét, Kubrick pedáns szerkesztésmódját. A tárlat 2013. január 30-ig tekinthető meg a Somogyi-könyvtár első emeleti folyóirat-olvasójában.

Az Informatórium galériában Szilassi Lajos Poliéderek – Szobrok matematikai tartalommal című tárlatát tekinthetik meg az érdeklődők január 31-éig.

Tündérek útján – Kuklis Katalin festőművész kiállítása január 31-éig tekinthető meg az Odesszai fiókkönyvtárban. “Az út, amelyen elindultam tündérek útja. Ők velem vannak, vezetnek engem, elkísérnek végtelen dűlőutakon, szólnak hozzám virágok meséjével, látni tanítanak. Példaképek, barátok, akik tudásukkal, szeretetükkel segítenek meglelni az egyszerűt, a tisztát, az alig észrevehetőt. Ha hangom visszhangra talál, tudom nem hiábavaló, – nem vagyok egyedül – és ez erőt ad ahhoz, hogy tovább álmodjam a mesét…”

Mozgás érzékeltetése fotográfiákon – Álom és valóság címmel Büchelbauer Attila fotóiból nyílt tárlat a Somogyi-könyvtár első emeleti folyóirat-olvasójában. Büchelbauer Attila munkái egyéni stílusban egyéni mondanivalót közvetítenek. A vibráló fények, különleges színhatások mellett a mozgás érzékeltetése jellemző. Hagyományos filmes fototechnikával dolgozik, képein semmi digitális “manipulációt” nem alkalmaz. Gondolatvilága az ok és okozat, a dolgok mélyebb értelmének keresésével küzdő embert mutatja. A kiállítás 2013. január 30-ig látogatható.

Trolibusz a napfény városában – dokumentum- és fotókiállítás a Somogyi-könyvtár földszinti kiállítóterében 2013. január 10. és február 6. között könyvek, sajtóban megjelenő újságcikkek, tájékoztató kiadványok, fotók és gyermekrajzok láthatók a szegedi troliközlekedés történetéből, visszatekintve az 1979. április 29-én beinduló trolivonal megnyitására és megidézve a közeljövő modern trolibuszait is. A könyvtár Helyismereti-gyűjteményének aprónyomtatványai között megtalálhatók a Szeged város helyi közlekedésének vonalhálózatát ismertető kiadványok a ’80-as évek elejétől kezdve. Emellett láthatóak még helyi menetrendek, vonaljegyek, meghívók, trolibuszvezetői tanfolyamról szóló hirdetések és illusztrációk az egyes járműtípusokról. A Somogyi-könyvtár Internet-terében fotókiállítás várja a bibliotékába betérőket, amelyen pillanatképek idézik fel az első ZIU-trolibuszok megérkezésétől, a Ikarus trolibuszok üzembe helyezésén át a Škoda trolik, a trolivá alakított Mercedes Citarók megjelenéséig a Szeged utcáin egykor és napjainkban is közlekedő trolibusz típusokat. Az érdeklődők a fotókon megcsodálhatják a legkorszerűbb, felsővezetéktől függetlenül is közlekedni képes trolibuszt, hiszen az Ikarus-Skoda 187Tr típusú járművekből 13 darab fog 2013-tól Szeged utcáin közlekedni. A Szegedi Közlekedési Kft. jóvoltából a trolibusz-közlekedést népszerűsítő gyermekrajzok, illetve az új ebus-ról készült plakátok színesítik a tárlatot.

Kiállítás Sárközi Szabolcs orral festett képeiből a Független Városi Szövetség Magyar Egyesület szegedi helyiségében (Szeged, Fő fasor 9.) Sárközi Szabolcs a Szegedhez közeli Üllésen él. Élete születése óta nagyon nehéz, mégis küzd, mert élni akar, s tetteivel nemcsak örömkönnyet, boldogságot varázsol szülei arcára, hanem mindannyiunk számára példát mutat. Ez a fiatal srác nem tud kezével fogni sem, mégis valami fantasztikus dolgot csinál, fest. Az ecset helyett, az orra hegyével készíti képeit. A kiállított képeket nézve az embernek eszébe jut, sokan a két kezükkel sem tudnának ilyet alkotni. A tárlat január 10 és február 10 között várja az érdeklődőket. Ez a fiú odatérdel a dívány elé, beledörzsöli az orrát a festékbe, nem ken össze semmit maga körül, dolgozik fegyelmezetten. Az eladott képek árából új lapokat, festéket vesznek, abból gyarapítják a kis házi állatkertjüket, abból etetik őket.

A programajánló összeállításában együttműködő partnerünk az iszeged.hu.

Hirdetés

Kommentek

Hírzóna

Tűkön ülve várják a szegedi rajongók az új Star Wars-filmet

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Már csak kevesebb, mint egy hónap van a premierig. A legnagyobb rajongók már bespájzoltak a jegyekből.

Tovább olvasom

Szórakozás

30 napos karácsonyi megőrülés jön Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Dél-Magyarország adventi fővárosává változik Szeged péntektől – ígérik a szervezők.

Tovább olvasom

Szórakozás

Így lehet fára mászni bringával

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A szegedi trialos elé nem lehet akadályt gördíteni!

Tovább olvasom

Aktuál