Írjon nekünk

Vélemény

Vélemény: Szivárgás balra?

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/sandiistvan.jpg

Megjelent:

A Népszabadság cikke nem kevesebbet állít, mint hogy valaki a kormányülésről éppen neki, a vele legellenségesebb lapnak szivárogtat ki információkat (vajon ki lehet?), sőt, maga a kiszivárogtatott tartalom is alkalmat ad „némi” fejcsóválásra.

2011-et írunk, hazánk immár az Európai Unió Tanácsának soros elnöke, az európai sajtó és média pedig látjuk, mitől (és hogyan!) hangos, ha Magyarországról és rólunk, magyarokról van szó. Finoman szólva sem arról, amiről kellene: hogy miért nincs még mindig a földrész legnagyobb őshonos – bő másfél milliós – kisebbségének területi és kulturális autonómiája, vagy hogy vajon a nyugat-európai államok elmúlt két évtizedes, a finom félgyarmatosításra cseppet sem emlékeztető politikájának mennyi a szerepe abban, hogy a magyar átlagnyugdíj még mindig csak 300 euró, a minimálbér pedig még ennyi sincs. (Ez bizony egy átlagos holland vagy svéd kamasznak a havi zsebpénze, ha nem tévedek túlságosan nagyot.)

A honi – a fenti jelenségen pedig igencsak kárörvendő – „ballib” sajtóban sem jobb a helyzet. Érdemes az utóbbi időben igencsak felbátorodott Népszabadság online kiadásának vasárnapi vezető híréből idézni. „A Fidesz ledöbbent a támadásokon”, ez a címe. Íme:

Információink szerint a kormány év elején tartott kétnapos ülésén a döbbenet, a meghökkenés uralkodott, amikor a médiatörvény nemzetközi sajtóvisszhangjáról adott helyzetértékelést Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár és Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő.
Nem volt bűnbakkeresés. Mert ilyen, a szakmai szinten túli, végletes politikai dimenziókig érő támadást a tapasztalt diplomaták sem láttak, Martonyi János külügyminiszter is elismerte, hogy erre nem lehetett felkészülni. Olyan rossz kulturális-történelmi sztereotípiákat élesztettek fel a médiatörvény kapcsán Magyarországgal szemben, hogy „csak kapkodtuk a levegőt”. Esélyünk sem volt nemzetközi ellenkampányt indítani. A legnevesebb külföldi lapok a kormánynak nem adtak válaszlehetőséget, a magyar kormány véleményére nem voltak kíváncsiak – mondta el egy résztvevő.

Azon túlmenően, hogy ezt olvasván rajtam is „a döbbenet és a meghökkenés uralkodik el”, mert a cikk nem kevesebbet állít, mint hogy a kormányülésről a vele legellenségesebb lapnak szivárogtat ki valaki információkat (vajon ki lehet?), maga a kiszivárogtatott tartalom is alkalmat ad némi fejcsóválásra. Ugyanis, függetlenül attól, hogy igazat ír a Népszabadság, vagy sem, esetleg csak szokása szerint csúsztat, a kormány ezen megdöbbenése és napokig tartó hallgatása a közélet iránt érdeklődő „egyszerű” polgár számára is érzékelhető volt, melyre azonnal adódik egy kérdés, még ha bátortalan is: mégis, mire tetszettek számítani? Az Európában úttörőként bevezetett bankadó, a nagy multicégek megadóztatása és az újabb IMF-hitel (még a lehetőségének is!) kategorikus elutasítása után? Miután Magyarország némi lélegzetvételre és pár százaléknyi önállóságra engedélyt nem kapván, először verbálisan, majd határozott kormányzati intézkedések útján jelezte, hogy ezúttal nem hajlandó olyasfajta százhúsz százalékos behódolásra és túlteljesítésre, mint amilyet a világerők korábban a Medgyessy-, Gyurcsány- vagy épp Bajnai-féle zsoldosaiktól megszoktak? Komolyan gondolta bárki is, hogy ezt „megússzuk” némi ejnye-bejnyével? A Simor András fizetése című nemzetközi műbalhé után nem volt egyértelmű a magyar kormány kommunikációs stábjai számára, hogy mi következik? Hiszen az volt a főpróba! Erre föladunk egy felhőkarcolónyi magasságú labdát, midőn egy kellőképp elő nem készített (ám ahhoz képest egész jól sikerült!) médiatörvényt keresztülverünk a parlamenten, pár nappal a hivatalos EU-elnöki átadás-átvételi ünnepség előtt…

„Esélyünk sem volt nemzetközi ellenkampányt indítani” – szivárogtat a Népszabadság a kormányülésről. De hát nem utólag kell ellenkampányt indítani, hanem folyamatosan ütni a vasat! Ügyesen megelőzni, vagy legalább előzetes intézkedésekkel tompítani a világsajtó várható offenzívájának élét; azon világsajtóét, amelynek érdekei – kereszttulajdonlások vagy csupán a világerők között elfoglalt pozícióik révén – ugyanazok, így ugyanúgy sérültek, mint az általunk végre megadóztatott multinacionális cégeké.

A Fidesz számomra talán legfontosabb és legszimpatikusabb választási ígérete az volt, amikor Martonyi János egy hosszú televíziós interjúban – elismerve, hogy az első Orbán-kormány egyik legsikertelenebb terrénuma a hazai sajtóhoz és médiához való viszony mellett a külhoni kommunikáció volt – kilátásba helyezte egy, a külügyminisztérium által koordinált „hálózat” kialakítását, követségi dolgozókból, idegenbe szakadt vagy átmenetileg ott tartózkodó tekintélyes magyarokból, velünk szimpatizáló nem magyar értelmiségiekből, újságírókból, akik a maguk civil eszközeivel folyamatosan tájékoztatják a magyar valóságról az adott országot, ahol élnek, s szükség esetén cáfolják, kiigazítják az elterjedt vagy rosszhiszeműen elterjesztett téveszméket és hazugságokat. Mint látjuk, van belőlük elég. Nem tudom, létezik-e ez a háló, de ha nem, azonnal létrehozandó, ha pedig mégis van hasonló, akkor belé sürgősen élet lehelendő… Arra ugyanis ne számítsunk, hogy bármelyik világlap vagy akár közepes internetes portál, ha méretes baromságot ír, le fog hozni egy hivatalos kormányközleményt cáfolatul. Nem volna ördögtől való például az inkriminált cikkek szervezett internetes kommentálása sem, két-három tucat lelkes fiatal, több nyelven beszélő tollforgató itthonról-otthonról megoldaná, képletesen értve pár láda sörért is… Az ugyanis mindig célhoz ér, a válaszcikk illetve az olvasói levél viszont csak az adott orgánum korrektségének függvényében. Persze az efajta korrektséget csak akkor kérhetjük számon, ha ezen replikák valóban meg is születnek, és eljutnak a megfelelő szerkesztőségekbe!

Némi szarkazmussal (mondhatnám: kínomban) jegyzem meg, hogy tanulhatnánk a ’70-es és ’80-as évek kommunista Romániájától is, az akkori erdélyi újságíró kollégák nagyon sokat tudnának erről mesélni, amikor a román propaganda kétségkívül sikeresen hitette el a nyugat-európai értelmiség jelentős részével, hogy a románok dákok, Erdély ősi román terület, Bukarest világváros, a román tengerpart pedig maga a kelet-európai Cote d’Azur, és úgy egyáltalán, Romániában hej de jó élni… Nekünk könnyebb dolgunk van (?), hisz „csupán” az igazat kéne elhitetnünk.

A pozitív országimázs „keltésének” persze vannak olyan területei is, amelyben lényegesen jobbak vagyunk és jobban is állunk, mint sajtó- és médiafronton. Talán sokan emlékeznek arra az igen kedvező és jóleső brit, sőt nemzetközi visszhangra, amely az őszi, a Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria gyűjteményéből összeállított nagyszabású londoni tárlatot kísérte. Nem csak a „szakma”, de a külföldi sajtó sem fukarkodott a dicséretekkel. Sőt, még a nemzeti ügyekben többnyire szkeptikus, az imént más kontextusban említett Népszabadság hasábjain is felfedezhetők voltak a lelkendezésnek legalább a csírái, minthogy e címmel számoltak be az eseményről: London “beájult” a magyar kiállítástól.

Jó volna azt a tárlatot Nyugat-Európa minél több nagyvárosában megismételni; Párizsban, Madridban, no és persze Brüsszelben mindenképp… S ne feledjük: 2011-ben Liszt-évet ünneplünk, s Magyarországon immár két évszázada igen magas az egy négyzetkilométerre jutó nagyszerű zongoristák száma! Ne csak a londoni képtárlátogatók előtt legyen evidens, hogy ezek a magyarok már több mint egy évezrede nem a nyereg alatt puhítják a gulyásnak valót.

Hirdetés

Kommentek

Vélemény

Alulmotivált milliomos balerináink égetik el Puskás örökségét

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/sandiistvan.jpg

Megjelent:

A Luxemburgtól elszenvedett vereségben számomra nem csak az a fájó, hogy egy újabb fél amatőr csapat játszott cica egér harcot a “magyar álom” megtestesítőivel, hanem az, hogy a csapat gerinc és elképzelés nélkül alibizte le az egész mérkőzést.

Tovább olvasom

Vélemény

Sétáltunk a fények és a halál városában

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/sandiistvan.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az elit rejtett szórakozóhelyei, titkos fogadások, még titkosabb luxus bordélyházak, és ami mindezeket összeköti: egy halott lány. Ez nem napjaink New Yorkja, hanem 1936 Budapestje.

Tovább olvasom

Vélemény

Georges Leekens csak “ócska időhúzásra” jó?

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/sandiistvan.jpg

Megjelent:

Szerző:

Csányiék idehoztak egy olyan szakembert, aki bár kétségtelenül hatalmas tapasztalattal rendelkezik, nem fogja lerakni a jövő magyar válogatottjának az alapjait.

Tovább olvasom

Aktuál