Közélet

A zsiráf lett az állatok királya – A kormányhivatal fiatal alkotókat díjazott + FOTÓK

A zsiráf lett az állatok királya – A kormányhivatal fiatal alkotókat díjazott + FOTÓK

2017. október 24., kedd
A zsiráf lett az állatok királya – A kormányhivatal fiatal alkotókat díjazott + FOTÓK

Rajzoltak, valamint a már kidobás szélére került csomagolóanyagból, PET-palackból, egyéb tárgyakból készítettek állatkákat kreativitásukat megmutatva diákok a Csongrád Megyei Kormányhivatal alkotópályázataira. A hivatal az éghajlatvédelmi világnapon ismertette az eredményeket, a megyei önkormányzat klímastandjánál érdekes feladatokkal várták a gyerekeket.

Az éghajlatváltozást és annak hatásait állította középpontba a kormányhivatal a világnap alkalmából tartott tematikus napján. Előadásokkal, tárlatvezetéssel és eredményhirdetéssel zárult a

Lásd és Védd! című kiállítás

, amely egyben az októberi természetvédelmi rendezvénysorozat záróeseménye volt. A tárlat részét képezte 150, a hatóság által elkobzott tárgy, amelyek a Magyarországra jogellenesen behozott, a veszélyeztetett, vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény (CITES) végrehajtása során kerültek elő. Az érdeklődők láthattak többek között medve epét, krokodilkonzervet és kígyóbőrből készült táskát is. A Rákóczi téri épületben

Gulyás Ágnes

, a Szegedi Tudományegyetem Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék tanszékvezető helyettese tartott előadást arról, hogyan befolyásolja megyénk jövőjét az éghajlatváltozás, majd

Ezer Ádám

, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság ökoturisztikai ügyintézője fejtette ki az éghajlatváltozás régiónk élővilágára gyakorolt hatását. A kiállítás zárónapján ismertették a hivatal által korábban meghirdetett alkotópályázatok eredményét.

Juhász Tünde

kormánymegbízott elmondta, a közigazgatás szereplőinek is ki kell venniük a részüket a természeti értékeink megőrzésében mind az ismeretterjesztés, mind a feladatellátás terén. A gyermekeket a pályázatok útján kívánták megszólítani, felhívni a figyelmüket a természetvédelem fontosságára, annak szerepére. A

„Hulladékból állatka”

alkotópályázat győztese,

Bönde Boglárka

, az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti iskola tanulója lett. Második helyen végzett

Szabó Viktória

, a Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskolából, a harmadik helyet

Németh Olivér

, a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskola diákjának alkotása érdemelte ki. Bönde Boglárka hírportálunknak elmondta, a pályázatra egy zsiráfot formált meg, többek között joghurtos doboz felhasználásával. Kedveli az állatot, más alkotópályázaton is szerepelt már eredményesen. A

„Szeretem a természetet”

rajzpályázat győztes alkotója,

Rekett-Nagy Abigél

, a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulója lett, második helyen végzett

Zánthó Anna Regina

, a Szegedi Dózsa György Általános Iskola diákja, a harmadik helyezettnek járó díjat

Tábit Vivien

, a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskola pályázója érdemelte ki. A kormányhivatal különdíját átvehették a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskola kézműves szakkörének tanulói, a szőregi Kossuth Lajos Általános Iskola 4. b osztálya, valamint a Szeged és Térsége Bárczi Gusztáv Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Maci-csoportja.

A világnap alkalmából a Csongrád Megyei Önkormányzat klímastandja is várta az érdeklődő gyermekeket érdekes feladatokkal, játékokkal.

Sipos-Kovács Mónika

projektmenedzser elmondta, a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programban nyertek támogatást egy megyei klímastratégia kidolgozására, amelynek keretében kialakítottak egy klímastandot. „A kisiskolásokban a klímatudatosságot kívánjuk erősíteni játékos feladatokkal. Kézműveskedtünk, különböző anyagok újrahasznosításával készítettünk baglyocskákat, valamint klíma-totóval is készültünk. A megyét bejárta a klímastand, széles körben igyekeztünk hozzájárulni a szemléletformáláshoz” – ismertette a projektmenedzser. Az éghajlatvédelmi világnapot 2009-ben rendezték meg először, hogy felhívják a figyelmet bolygónk sebezhetőségére, a klímaváltozás lassításának fontosságára. Az ötlet a 350.org nevű nemzetközi klímavédelmi mozgalomtól származik, amelyet az amerikai Bill McKibben környezetvédő és író hozott létre 2008 márciusában, hogy cselekvésre ösztönözze a Földünk jövőjéért tenni akaró embereket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.