Leírhatatlan felháborodást váltott ki a jóérzésű emberek körében az ország kormányfője által elmondott vulgáris, a közízlést romboló Gyurcsány-beszéd. Nemcsak azért, mert bevallotta, hogy ő és közeli munkatársai félrevezették az országot, tehát hazudtak, hanem azért, mert olyan kifejezéseket használt, amelyeket egy magára valamit adó közszereplő még véletlenül sem vesz a szájára.
Mint ősszel fáról a falevelek, úgy hullnak alá mindennapi sértegetéseink, ocsmányságaink, primitívebbnél primitívebb gyalázkodásaink ebben a felbolydult méhkasnak tetsző kis magyar valóságban. Merthogy most ez a módi, kérem szépen, így kell magunkat „önmegvalósítani”, az ellenfelet még véletlenül sem szabad nemes ellenfélnek hinni és tartani, hanem ádáz ellenségnek! Igen, a korán indult választási kampányra utalok ezzel a néhány bevezető sorral, amelyre sokan már most azt mondják, hogy idő előtti és ennél durvább talán nem is lehet. Pedig, azt is állítják, s jómagam is e véleményen vagyok – lehet. Hiába figyelmeztetett Áder János köztársasági elnök arra, hogy korai ez a túlzott egymásnak feszülés és amennyire lehet, őrizzük meg méltóságunkat, úgy tűnik nem volt igazán hatása azokra a közszereplőkre, akik éppen ezen a területen tevékenykednek, méghozzá hihetetlen intenzitással. Próbáltak mások is, például művészek, tudósok, a közéletben maguknak korábban tekintélyt szerző emberek, valamint a felekezetek képviselői is óva inteni a feltüzelt és Istent/embert nem ismerő viaskodókat önmérsékletre inteni. Eredménytelenül. Sőt, egyes sajtóorgánumok még gúnyt is űztek belőlük, mondván, hogy ma már túlhaladott fogalmaknak tekintendők az olyanok, mint az alázat, a morális tartás, a másik – esetünkben a vetélytárs – tisztelete, a tiszta, őszinte beszéd. Egyszóval itt tartunk, ez a hétköznapi, az elszomorító valóság. Sokan felteszik a kérdést: honnan és mikor indult ez a magyar társadalomra korábban ekkora mértékben azért nem jellemző vulgarizmus? A mosdatlan-szájúság, az ordenáré, gyakran öncélú, használói által csak polgárpukkasztónak mondott – szólavina? Parlamenti demokrácián legújabb 23 évében voltak esetek, amikor a Tisztelt Házban valaki felszólalása után nem kapcsolta ki a mikrofont és a száját elhagyta egy-egy káromkodás, de a közbeszédre ez még nem volt jellemző. Azután jött a már, bizonyos körökben történelmi jelzőkkel is ékesített őszödi beszéd, amely e téren komoly „áttörést” jelentett. Gyurcsány Ferenc, akkor regnáló miniszterelnök és a Magyar Szocialista Párt aktuális elnöke olyan orátori teljesítménnyel rukkolt elő, amely a lepipált minden korábbi közönségesnek mondható politikai beszédet, illetve kifejezés-sorozatot! A jelzett miniszterelnöki és pártelnöki beszély Balatonőszödön az MSZP frakcióülésén hangzott el az akkori kormányüdülőben – 2006. május 26-án. Zárt körben. Merthogy sokáig senki nem tudott róla, természetesen az ott jelenlévő frakciótagokon kívül, ezért nem is értesülhetett róla a közvélemény. Azután szeptember 17-én robbant a bomba: máig kiderítetlen körülmények között, nyilvánosságra került az inkriminált szöveg. Leírhatatlan felháborodást váltott ki a jóérzésű emberek körében az ország kormányfője által elmondott vulgáris, a közízlést romboló Gyurcsány-beszéd. Nemcsak azért, mert bevallotta, hogy ő és közeli munkatársai félrevezették az országot, tehát hazudtak, hanem azért, mert olyan kifejezéseket használt, amelyeket egy magára valamit adó közszereplő még véletlenül sem vesz a szájára. Egymást követték a k…a életbe, a k…a ország (mármint Magyarország, a hazánk), az ennél ocsmányabb és valamivel mérsékeltebb, de egyaránt elítélendő „szóvirágok”. Ekkor, egy nappal a beszéd nyilvánosságra kerülése után) szólalt meg Sólyom László, akkori államfő és kijelentette, hogy ez a beszéd morális válságba sodorta az országot! A magát akkor is, most is tévedhetetlennek tartó Gyurcsány nemhogy kihátrált volna a politikából, az egészet bizonyos „őszinteségi megnyilvánulásnak” deklarálta és arra buzdította a magyar politikai élet szereplőit, hogy ők is járjanak az ő útján! (Hogy ez így van, arról ma is meggyőződhetünk, amikor a leszerepelt miniszterelnök és pártvezető valóságshow-műsoroknak is beillő pártrendezvényein háborítatlanul pocskondiázza ellenfeleit. Mindenekelőtt a Bajnai Gordon–Mesterházy Attila kettősre tesz megjegyzést, amikor Jászay Mari-díjas színészek produkcióit túlszárnyaló módon, ájtatos képpel, szinte súgja a mikrofonba, hogy: Aki hideg és langyos, az üljön föl a gázsütőre! Persze, utána, vagy előtte nem marad el a „velejéig korrupt” Orbán-rezsim elzavarásának felemlegetése sem…) Azóta sok víz lefolyt a Tiszán, a Dunán, de ez a morális válság nemhogy mérséklődött volna, ellenkezőleg, csak fokozódik. Azt, amit ma látunk és hallunk a média közvetítésével, több, mint megdöbbentő és elszomorító. Ritkán találkozik az ember olyan szívet melengető jelenséggel, amelyre rábólint, örömmel veszi tudomásul, hogy ilyesmi is megtörténhet e kis hazában. Legutóbb talán a nyár elejei nagyárvíz idején tapasztalt csodálatos összefogás látszott annak, s szinte katarzissal felérő érzést kölcsönzött azoknak, akik nem k…a országnak hívják Magyarországot és féltő módon gondolnak a mindennapjaira, a sorsára. A tanévkezdés kapcsán gyakran hallottuk az iskolai hittan és erkölcstan-órákra tett elmarasztaló megjegyzéseket. Szülőktől, nagyszülőktől, teljesen független megmondó-emberektől is, akik zsigerből gyűlölik mindazt, ami az egyházzal kapcsolatos. Féltik csemetéiket attól, hogy netán valami rosszat tanul majd az említett órákon, esetleg „félre viszik” a klerikális tanok! (Így hallottam egyik beszélgetésben.) Arra még véletlenül sem gondolnak, hogy a gyermek, ha mást nem is, de megérti, majd pedig megkülönbözteti a jót és a rosszat. Beszédben, viselkedésben, általános magatartásban, szülők, tanárok iránti tiszteletadásban. Hogy ez a passzus miként illik ebbe az írásba? Egyszerű a magyarázat. Meggyőződésem, ha az egykoron leszerepelt kormányfő-pártvezető (és a hozzá hasonlók) valamikor beült volna egy ilyen órára, lehet, hogy nem sikeredett volna ilyen gyomorforgatóra a Balaton-parti beszéde sem. Igaz, az ő gyermekkorában erre még nem volt lehetőség.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.