Vélemény: Eretnek gondolatok

Talán ezért kellene a sok-sok „pozitív-eretnek” példát népszerűsíteni, hogy a végre felfogjuk, lehet tisztán, egyenes gerinccel és főleg egymás kezét fogva is élni ebben az elglobalizálódott, mesterségesen felpörgetett világban...

Tudom, ünnepek idején nem túl ildomos ilyen címmel jegyzetet írni. Végiggondolva azonban mondandóm természetét, úgy döntöttem, mégis így vezetem fel ezt a kis dolgozatot. Tudniillik az utóbbi időben több olyan emberi megnyilvánulásnak, magatartásnak voltam a szem- és fültanúja, sőt részese is, hogy azokat mindenképpen papírra kell vetnem. A kedves olvasó most valószínűleg csupa rosszra, lehangoló sorokra gondol, ellenkezőleg, jó és bátorító dolgokról lesz szó. Történt a minap, hogy egyik szegedi belvárosi parkolóban kerestünk helyet, és eközben arról tanakodtunk, hogy – este fél hat lévén - hol vásároljunk a még kötelező fél órára parkolójegyet. Egyik üres helyre beálltunk, mellettünk egy hölgy álldogált autójánál, majd odalépett hozzánk és azt mondta: A parkolójegyem hat óráig érvényes. Önöknek adom, tessék. A nem mindennapi felajánlás meglepett bennünket, valami olyasmit rebegtünk, hogy kifizetjük, mire ő elmosolyodott, beült a kocsijába és búcsút intve távozott…A hatalmas forróság miatt minden nap locsolni kell(ett) a társasház előtt lévő kis kertünket. Időnként pedig a gazt is kigyomlálni a virágok közül. Egyik szomszéddal nekünk jutott a megtisztelő feladat, hogy ezt elvégezzük, s bár naplemente környékén járt az idő, izzadtunk becsületesen a kertszépítészeti tevékenység közben. Egyszer csak megállt mellettünk egy motoros fiatalember, szomszédommal váltott néhány szót, azután tovarobogott. Tíz perc múlva újfent ott volt, motoros táskájából elővett két hideg sört és csak annyit mondott: Mert megérdemlik! Azután otthagyott bennünket… A szegedi városi tömegközlekedésről jót is, rosszat is lehet mondani. Ám a járművekben tapasztaltakról az utóbbi időben csak kedvezően lehet nyilatkozni. Ugyebár általában a fiatalokat szokás „nyüstölni”, hogy nem adják át a helyet az időseknek, hangosak, figyelmetlenek stb. A 2-es villamosra a Károlyi-kollégiumnál száll fel egy vidám egyetemista társaság, lazán ledobják magukat a szabad ülőhelyekre, s tovább taglalják az elmúlt vizsgaidőszak eseményeit, meg a várható bulik „kilátásait”. A Rókusi templomnál többen szállnak fel, közöttük néhány idősebb néni a gurulós bevásárló szatyrával, a Mars téri piacról igyekeznek haza felé. A vidám társaság szinte vezényszóra felugrik, átadják a helyeiket, még egy-egy kez’csók’lom is elhangzik. Azután az Aradi vértanúk terén, ott ahol a hölgyek és a történet főszereplői is kiszállnak, fogják a bevásárló szatyrokat és leveszik a villamosról. Az asszonyok arcán némi meglepetés, azután egy-egy halk köszönöm, végül elismerő bólogatás és mosoly…A napokban a kassai Szent Erzsébet székesegyház altemplomában álltuk körül II. Rákóczi Ferenc szarkofágját (ott ugyan csak Frantiska Rakocziho II. – ként titulálják…). A szigorú teremőr gondosan figyelt minden lépésünkre, mozdulatunkra és érthetően kinyilvánította, hogy semmihez sem szabad hozzányúlni, fényképezni, hangoskodni. Nem is volt velünk semmi gond, fegyelmezett csoportként mutatkoztunk be. Azután, amikor már minden ismertetőt végighallgattunk, szótlanul álltunk tovább. A Himnuszt, súgtuk egymásnak, el kellene énekelni. A teremőr végignézett rajtunk, nyilván megszánta a messziről jött szegény magyarokat, majd szó nélkül felment a lépcsőkön, mintegy bátorítást adva, hogy egy perc múlva felhangozzék Nemzeti imánk, a Himnusz… Néhány nappal később, valamivel távolabbi helyszín – a lengyelországi Nedecben Dunajec váránál. Az ember, amikor ilyen helyeken jár, valamilyen apró emléktárgyat hoz haza magával. Mi is kiszemelünk egy ilyet. Az elárusító mond is egy árat, de amikor hibás kiejtéssel és biztosan megmosolyogtató hibákkal elszavaljuk neki a Lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol és issza borát című ismert mondókát, elmosolyodik, és tesz egy másik árajánlatot: jóval alacsonyabbat… Augusztus 20-án, államalapító Szent István királyunk ünnepén, Pécsváradon minden évben kisütik a nemzet kenyerét. A többéves hagyományra visszatekintő kenyérsütéshez a búzát a malmok, cégek, magánszemélyek adják össze. Minden évben többen és többen, egyre nagyobb mennyiséget. Idén a tavalyinak háromszorosát, csaknem 80 tonna búza érkezett az ország minden tájáról és a Trianon által elcsatolt területekről a mohácsi Szent Miklós Vízimalomhoz, ahol megőrlik a gabonát és a pécsváradi kemencékben megsütik kenyereket, valamint azt az 5 ezer cipót, amelyeket jótékony céllal osztanak majd szét Pécsett a nemzeti ünnepen. A megmaradt lisztet ezúttal is a Böjte atya által vezetett Dévai Szent Ferenc Alapítványnak adják, amely immáron száznál is több erdélyi településen működteti az árva gyerekeket befogadó nevelőotthonait… Szóval ilyen és hasonló példákkal találkozhatunk, hála Istennek, egyre többel. De nem nagyon beszélünk róluk, mert az olyan „ciki”, meg nem is modern, csak a maradi embernek tűnik fel mindez, vélekedik a társadalom, talán nem tévedek, ha azt mondom, jelentős része. Ezért nem árt megszívlelni a már említett Böjte Csaba ferences testvér gondolatait. „Igen, folyamatosan félrevert harangok mellett nem lehet családot alapítani, munkát vállalni, gyereket szülni. Abba kellene hagyjuk a pánikolást, nyafogást, siránkozást és merjük kimondani gyerekeink, fiataljaink előtt, hogy ennyi cipőnk, ruhánk soha nem volt, és őseinknek sem volt az elmúlt ezer év alatt, és azt is mondjuk el, hogy ilyen mennyiségű élelmiszer,információ, luxuscikk soha nem volt még a Kárpát-medencében. Nehéz a magyar ember sorsa? Igen, vagy 10-20 kilóval átlagban nehezebb a kelleténél, és ezért fogyókúrázzunk. Ennyi kövér ember, ennyi megműveletlen föld, leszüreteletlen almafa, megkapálatlan szőlőtőke soha nem volt a Kárpát-medencében!” Talán ezért kellene a sok-sok „pozitív-eretnek” példát népszerűsíteni, hogy a végre felfogjuk, lehet tisztán, egyenes gerinccel és főleg egymás kezét fogva is élni ebben az elglobalizálódott, mesterségesen felpörgetett világban, amelyben az értékrendek gyakran felborulnak és tévútra térnek.