Vélemény: Határtalanul

Tavaly egyébként több mint 15 ezer magyar diák járt külföldön, a jelekből ítélve idén sem marad el a számuk az előző évitől. A legtöbben Erdély városaiban és falvaiban jártak, de sokan eljutottak a Délvidékre, Kárpátaljára és a felvidékre is, sőt láttunk beszámolót, amely a szlovéniai muravidéki kirándulásról szólt.

Mekkora volt először a felzúdulás, azután a fanyalgás, amikor a kormány két évvel ezelőtt meghirdette a Határtalanul elnevezésű programot. Ennek alapvető célja volt és ma is az, hogy a magyarországi felső tagozatos és középiskolás tanulók tanulmányaik során legalább egyszer tegyenek kirándulást a határon túli magyarlakta vidékeken, településeken. S miután ennek intézményesített háttere is megjelent, akkor következtek a durcás beletörődéssel megjelenő vélemények, hogy: másra is el lehetne költeni ezt a pénzt, meg ki fog ezzel jól járni, továbbá ugyan mit fog megjegyezni a kiránduló diák abból, amit külföldön lát? (Merthogy amit ”Görögben, Spanyolban vagy Olaszban” lát, azt azután biztosan megjegyzi!...) S ami a legmeglepőbb volt, a legtöbb ilyen markáns véleménynyilvánító azt is hozzá tette: nem lesz ebből semmi, kipurcan az egész idő előtt! Nos, két év telt el az ilyen és hasonló megnyilatkozások óta, a Határtalanul program viszont tovább él, mi több, egészen jól halad. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. anyagi támogatásával egyre több diák jut el a határon túli magyarlakta vidékekre, s olyan felejthetetlen élményekkel térnek onnan vissza, hogy valószínűleg nem ez volt az utolsó kirándulásuk e tájakon, hanem szüleiket, testvéreiket is magukkal viszik az első adódó alkalommal. Minden bizonnyal sokat lendített az egész akción, hogy olyan hiteles személyiségek álltak a megmozdulás élére, akik egyaránt híresek itthon és külföldön. Így például az első lépésektől kezdve népszerűsítette a Határtalanul programot Rúzsa Magdi énekes, aki a Délvidékről származik, valamint Gergely István, kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, aki pedig a Felvidéken született. Mindketten hangsúlyozták, hogy fel kell számolni azt a korábbi tévhitet, hogy a határon túli magyarság különbözik a trianoni határokon belül élő honfitársaitól, mi több – hála a több mint 40 éves agymosásnak – a külföldi magyar testvéreink nem is részei az összmagyarságnak! Ilyen és hasonló (igen alapos tárgyi tudással megspékelt) bölcsességek garmadát hallhattuk az elmúlt időszakban, s jószerével ennek volt az egyenes következménye a 2004-es szégyenteljes elutasítás is. Beindult tehát egy olyan program, amely a fiatalokhoz és a fiataloknak szól. Olyan szervezett akciókon keresztül bonyolódik az egész megmozdulás, hogy abból duplán profitálnak a hazai és a határon túli tanintézmények is. Tudniillik az eddigi tapasztalat azt bizonyítja, hogy ezek a kirándulások nem csak arra irányulnak, hogy „utazzunk, lássunk”, hanem az ottani magyarok életének, mindennapjainak a megismerésére , s ami talán a legfontosabb: a kapcsolatfelvételre is. Nagyon sok iskola teremt cserekapcsolati megállapodást a meglátogatott határon túli tanintézménnyel, ami pedig azt jelenti, hogy az elkövetkező időszakban ők jönnek majd az anyaországba, immáron ismerősként, barátként. Hogy ennek milyen felmérhetetlen hozadéka lesz, azt a jövő nemzedékei tudják majd igazán felmérni, értékelni, remélhetőleg megbecsülni is. Tavaly egyébként több mint 15 ezer magyar diák járt külföldön, a jelekből ítélve idén sem marad el a számuk az előző évitől. A legtöbben Erdély városaiban és falvaiban jártak, de sokan eljutottak a Délvidékre, Kárpátaljára és a felvidékre is, sőt láttunk beszámolót, amely a szlovéniai muravidéki kirándulásról szólt. A kirándulók az esetek többségében családoknál szállnak meg, ami kétségkívül a legjobb eredményt hozhatja mind a látogatók, mind az ottani családok és gyermekek számára: megismerik egymást, az ottani szokásokat, néptáncokat és -dalokat, véleményt cserélnek a kortársaikkal, s nem egy esetben szoros barátság is szövődik az ilyen kapcsolatok által. Érdekes mód, napjainkban már azok sem fanyalognak, akik ezt két évvel még igen harsányan tették, sőt, figyelemre méltó, hogy a kimondottan ellenzéki lapok, internetes újságok sem ágálnak a Határtalanul program ellen, hanem – bár szerényen és eléggé eldugott helyeken – megjelentetik a kirándulók leveleit, úti beszámolóit és a honfitársaikkal való találkozások által szerzett, gyakran könnyekig megható élményeit. S ez, véleményem szerint, így is van rendjén. Természetesen azok, akik a pénz oldaláról bírálták, gyakran támadták ezt a programot, ma is kitartóan ismételgetik, hogy: másra is el lehetne költeni ennyi pénzt. Ehhez sem fér kétség, bizony annyi mindenre lehetne és lehet is pénzt fordítani e kis hazában. Csak azt nem teszik hozzá, hogy a korábbi években is elköltötték ezeket a pénzeket, igaz, akkor nem határon túli értékes kirándulásokra, hanem gyakran igénytelen, hasznot senki számára nem hozó kvázi-tanulmányok készítésére, olyan önös célkitűzésekre, amelyből sem a hazai, sem a határon túli diákok nem profitálhattak. „Legszívesebben holnap visszafordulnék, hogy újra együtt lehessek az új barátnőmmel, aki olyan szépen énekli a magyar népdalokat!”, mondta egyik videofelvételen egy általános iskolás kislány. Hát igen, ez jóval többet mond minden okoskodásnál, bölcselkedésnél. De egyben előre is mutat: nem volt indokolatlan a program beindítása és működtetése. Tovább kell folytatni - határtalan odaadással, szeretettel.