Vélemény: Szent Iván-éji álom

Ahol már csak néhány öreg és némi cigányság él, ahol se bolt, se iskola, se remény, se jövő nincsen, csak az omladozó, málló vakolatú falak, a betört kerítések, befeszített ajtók, az elvadult udvarok, gyümölcsösök és kertek, ahol már csak a macska és a kutya számít háziállatnak, ha ugyan még nem veszett éhen...

Vannak bizonyosságot adó álmok. Ennek kijelentése is nevetségre okot adó lehet azok szemében, akik nem hisznek semmiben, illetve csak a semmiben. Számomra azonban megadatott, hogy alkalmanként olyan álmokat lássak, melyek visszatérőek, egyfajta deja vu érzést keltők. Az „itt már jártam” érzése álmunkban, mindenesetre sajátos, de másokkal is előforduló élmény. Ha abból indulunk ki, hogy az álmok mibenlétét a tudomány mai állása szerint nem tudjuk minden kétséget kizáróan meghatározni, bármilyen velük kapcsolatos találgatás sarlatánságnak kiáltható ki, ám mivel mégiscsak álmodunk, álmokat látunk, nem mehetünk el mellettük, ahogy azok sem mennek el – minő véletlen – mellettünk. Az meg, hogy bizonyos képek, „helyszínek” (és most nem eseménysorokról beszélek) ismétlődnek, számomra bizonyosságot adó, nem gondolom véletlennek feltűnésüket. Álmodtam tehát: csupa angyalian kedveset, kellemeset, semmi szorongatót, pedig sok mindent nem értettem, de azt éreztem álmomban, hogy nem kell mindent megértenem, a legfurcsább dolgok is helyénvalóak lehetnek, s hogy mindez olyan ismerős volt valahonnan, figyelemre méltóvá, „emlékezetessé” tette a történteket. Lám, még emlékszem, nem töröltem ki a szememből az első csipával… Ami álmomban történt, nem is annyira érdekes, mint az, hogy hol lehet az a számomra oly ismerős helyszín, ahol eddig annyiszor megfordultam. Hogy a való életben még nem jártam e helyen, azt bizton állíthatom. De hogy soha nem térek be e faluhely főutcájára, különös templomának tornyát megcsodálni, az korántsem biztos. (Jártam már így: Aradon sétáltam, és egyszer csak egy olyan utcába értem, melynek minden zugát ismertem, s azt is tudtam – de egészen biztosan, és úgy is volt aztán –, hogy a sarok mögött egy tér nyílik, és így tovább, annak ellenére, hogy korában Aradra be sem tettem a lábam. Hát akkor hogyan? Talán igaz lehet, hogy vannak, helyek, emberek, történések, melyekre „hívásunk van”, még ha ezt nem is sejtjük, az adott pillanatig: csak akkor és ott válik nyilvánvalóvá, mit is, kit is keresünk és találunk ott.) Talán nekem is komolyabban kellene vennem az álmaimat! El kéne hinnem, hogy, ha már – nem egyszer – megálmodtam, vár valahol e Kárpátok ölelte hazában egy kis falu kicsi templomával s az ott lakó csodás emberekkel, akik azért is csodaszámba mennek, mert nem telepedtek el máshová a könnyebb megélhetés kedvéért, illetve a nehézségek ellenére máshonnan pont ide, a világnak e szegletére költöztek. Bizonyára van ilyen hely, s ha ez igaz, az valóban csodás egy hely lehet. Csak hát meglelni e falut, merre induljak? Magyarország több mint kétezer települését kellene végigjárnom faluról falura vándorolva. Vannak különösen „sűrűn kisfalvas” megyék, ahol romlásnak indult templomok tornyai jelzik már csak az irányt a madaraknak: mivel más sem jár arra, nincs is nagyon minek. Ahol már csak néhány öreg és némi cigányság él, ahol se bolt, se iskola, se remény, se jövő nincsen, csak az omladozó, málló vakolatú falak, a betört kerítések, befeszített ajtók, az elvadult udvarok, gyümölcsösök és kertek, ahol már csak a macska és a kutya számít háziállatnak, ha ugyan még nem veszett éhen. Jártam ilyen kisfalvakban az Ormánságban, még Andrásfalvy tanár úr vezényletével. A helyzet huszonöt éve is tragikus volt, s azóta sem lett rózsásabb. Budapest utcáin erdélyi falvak eldózerolása ellen tiltakoztunk (ahogy most Verespatakért kellene tennünk), miközben idehaza magától dőlt össze Kiskorpád, Kán, Ibafa egy része vagy egésze. A baranyai Óbányát, Kisújbányát és sok Balaton közeli kistelepülést az akkor letelepülő értelmiség mentette meg vagy tette üdülőfaluvá, a fővárosiak nyári menhelyévé. E falvak, különösen a Balaton-felvidéken, azóta fogalomszámba mennek, pedig lehetett volna másképp is… Sokan kezdtek szőlővel, gyümölccsel, biogazdálkodással, állattartással, falusi turizmussal foglalkozni, vagy csupán művészetük, kreativitásuk terét helyezték vidékre, dolgoztak távmunkában. A falvak csinosodtak, ismét rendezetté, a környezetükbe simulóakká, mi több: inspirálókká váltak, olyannyira, hogy minden évben akadt valaki, aki ide telepedett. Fiatalok is, családostól. Vannak hát szerencsés vidékek és szerencsés emberek, akik e vidékekre találtak. Vannak ismét élhetővé tett, élhetővé lett falvai Magyarországnak széltében-hosszában. Azonban az országnak, a vidék Magyarországának nem ez (az idill) a jellemző állapota. A valóság oly annyira lesújtó, hogy amennyiben nem teszünk ellene, évtizedeken belül eltűnik a magyar falvak jelentős része, csak romhalmaz, a gaz, a bozót és a jussát – a műveletlen területeket – visszavevő természet burjánzása marad. Aminek persze lehet örülni. Hogy néhány problémás hellyel kevesebb, néhány zöld területtel ismét több lesz, jó kis magánerdők, vadászterületek néznek ki itt egyeseknek. A templomok tornyai felett meg majd eljár az idő! Hogy a romokat – az utolsó tégláig, cserépig, szögig, drótig – felélő, magukat eltartani nem képes és nem akaró, mélyszegénységben élő tömegekkel mi lesz, az láthatóan senkit nem érdekel, pedig ha nem lesz másutt, hol lakniuk, gettósodni fognak a városok vonzásában. S amikor e látens társadalmi konfliktusok pattanásig feszülnek majd, sokan menekülnének vidékre, de már nem lesz hova: rövidesen a kistelepülések negyede eltűnhet, másik negyede nyomortanyává válhat. Nem is értem, hogy nincs a kormánynak „nemzeti” terve legalább a középtávú megmaradásra! Pályázható pénzek, segítség, támogatás azoknak, akik megélhetést, munkát, megbecsülést, élhető jövőt keresnek vidéken, a hagyományok és a modern technológiák mentén, azok számára, akik a városok világát elhagyva ismét benépesítenék, dolgossá tennék az elöregedett falvak világát, amíg nem késő! Itt, ahol minden talpalatnyi föld megélhetést tud biztosítani, luxus nem venni példát az izraeli telepesek, a kibucok lakóinak elszántságából, kitartásáról. Ha máshonnan nem! Álmodtam egy helyről. Szép álom volt! Keresem.