Zárt kapuk mögött – Szappanopera adatvédelemről és információszabadságról II. rész

Gondoljanak bele: az önkormányzati választáson – szerintem túlhangsúlyozottan – egyéni képviselőkre szavazunk. Azt gondolhatnánk, hogy ebben az esetben a személyes kvalitások a döntőek, nem az, hogy az illető melyik párthoz vagy ne adj isten valamilyen városi civil szervezethez tartozik.

„Múlt pénteken

a közvetítés végeztével röpke egy óra alatt megtárgyalt a Tisztelt Közgyűlés 23 (!) napirendi pontot. Hol marad a vita, a vélemények ütköztetése? Beszorult a zárt ajtók mögé. Hogy az ott elhangzottakból mi tartozik a nyilvánosságra, az majd a jövő heti epizód témája lesz.” – írtam

február végén.

A tervezett epizód ezzel szemben közel két hónapot csúszott. Ez alatt az idő alatt kiderült, hogy a témájául szolgáló

egyik eset

, konkrétan a tavaly szeptember 30-i Pénzügyi Bizottság ülésén elhangzott vádaskodások ügye, nem is zárt, hanem nyilvános ülésen játszódott, azzal a szépséghibával, hogy utólag nem rekonstruálható, mivel a diktafonba éppen ezen az ülésen került hibás kazetta. Nem dédelgetek hiú ábrándokat, tisztában vagyok vele, hogy a választópolgárok majdnem száz százaléka számára tökéletesen érdektelen, hogy mi van a városi honlapon, de az információszabadság lényege az volna, hogy bárkinek bármikor is jut eszébe, hogy visszakeresse a képviselőjének önkormányzati munkájára vonatkozó adatokat, ezt különösebb akadályok leküzdése nélkül megtehesse. Jegyzőkönyvek hiányában erre vajmi kevés esélye van. Nem is beszélve a zárt ülésekre vonatkozó törvényi szabályozásról. Most is és a jövőben (az új önkormányzati törvény ide vonatkozó rendelkezéseinek hatályba lépésével)

zárt ülést két esetben lehet elrendelni: személyi kérdések tárgyalásakor és üzleti titok sérelme esetén.

Az új törvény az 1990-es társával szemben annyiban legalább előremutató, hogy deklarálja a zárt ülésen született döntések nyilvánosságát. A jegyzőkönyvet illetően azonban mindkét jogszabály egyformán rendelkezik: a közérdekű és a közérdekből nyilvános adatok megismerhetőségét biztosítani kell a választópolgároknak. Nekem jobban tetszene egy olyan változat, amely azt tartalmazná, hogy olyan jegyzőkönyv változatot kell készíteni a zárt ülésen, amelyből kimaradnak a személyiségi jogokat (személyes adatokat) és az üzleti titkokat tartalmazó részek. Nem is beszélve a szavazásokról. A városban különböző sztereotípiák alakultak ki arról, hogy mikor, ki, kivel szavaz együtt. Néha megjelenik ezen a portálon vagy valamelyik másikon egy-egy fotó a közgyűlés végi szavazások eredményét mutató tábláról. Ezek azonban csak néhány kiemelt kérdésnél fordulnak elő, nem is beszélve arról, hogy a sajtó csak a nyilvános ülésekre mehet be.

Meg kell azonban különböztetni a nyilvános és zárt ülést a nyílt és titkos szavazástól.

Utóbbi esetében a szavazat nemcsak a közvélemény, de a többi testületi tag által sem ismerhető meg. Nyílt szavazásra ugyanakkor sor kerülhet zárt ülésen is és – véleményem szerint –

semmi nem gátolja, hogy a nyilvánosság számára megismerhető határozat mellett a képviselők szavazatai is publikusak legyenek.

Mert gondoljanak bele,

mennyit lát egy-egy képviselő munkájából a közvélemény?

Egyrészt vannak a fogadóórák, ahol személyesen fel lehet keresni az illetőt. Ezeknek a látogatottsága változó. Másrészt vannak notórius sajtótájékoztató-tartók, akik az általuk hangsúlyosnak vélt témát a saját szájuk íze szerint tálalják. Harmadrész vannak a közgyűlések tévé által is közvetített részei, amik sokszor szimbolikus ügyek parttalan vitáivá válnak. És van sok minden más, ami nem kerül a kirakatba. A parlamenti honlapról

könnyen kigyűjthető

, hogy egy-egy képviselő hányszor szólalt fel, sőt az is kilistázható, hogy egy-egy javaslatra ki szavazott igennel és ki szavazott nemmel, esetleg tartózkodott. Városi szinten ilyen statisztikáink nincsenek. Újságíró legyen a talpán, aki a városi honlapon elérhető jegyzőkönyvekből ki tudná ezeket silabizálni. Pedig gondoljanak bele: az önkormányzati választáson – szerintem túlhangsúlyozottan – egyéni képviselőkre szavazunk. Azt gondolhatnánk, hogy ebben az esetben a személyes kvalitások a döntőek, nem az, hogy az illető melyik párthoz vagy ne adj isten valamilyen városi civil szervezethez tartozik.

Vajon meg tudja mondani a Kedves Olvasó, hogy a körzetének ki az önkormányzati képviselője?

Hát azt, hogy az illető a várost vagy a választókerületet érintő problémás kérdésekben hogyan foglalt állást? Szembe ment-e a pártja álláspontjával akkor, amikor a szűkebb pátriájáról volt szó vagy győzött a frakciófegyelem? A bizottsági munka még problémásabb. Az ülések napirendjei ugyan elérhetők, de a pontos előterjesztéseket a közvélemény nem ismerheti. Holott az egyébként nyilvános bizottsági ülésekre a városlakók akár el is mehetnének, ha a települést vagy akár csak a közvetlen környezetüket érintő egyes ügyek kerülnek napirendre. Nem teszik, mert nem ahhoz vannak szokva, hogy szavuk lehet az őket érintő kérdésekben. Pedig olyan szépen fogalmaz az

új önkormányzati törvény

: „A helyi önkormányzás a település, valamint a megye választópolgárai közösségének joga, melynek során

érvényre jut az állampolgári felelősségérzet, kibontakozik az alkotó együttműködés a helyi közösségen belül.

A helyi önkormányzás a helyi közügyekben demokratikus módon,

széles körű nyilvánosságot teremtve

kifejezi és megvalósítja a helyi közakaratot.” Ahhoz, hogy mindez ne csak írott malaszt legyen végre el kellene kezdeni tenni valamit.