Vélemény: Felelősek vagyunk a rózsáinkért

Mivel közületek sok olyan volt, aki összeroppant a társadalmi felelősség súlya alatt, ezért Mi, a Kormány segítségetekre sietünk és elvesszük mindenkitől a tulajdonát. No, nem úgy, ahogy ezt bárki más tulajdonával tennénk: egyedileg, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett, hanem törvénnyel, mindenkitől. Ha rosszak vagytok, akkor soron kívül.

„Az állam tiszteletben tartja az önkormányzatok tulajdonát.” – mondta ki az 1949. évi XX. törvény szövege 1990. júniusától egészen 2011. novemberéig. Helyébe a már haláltusáját vívó Alkotmányba ez a rendelkezés került: „Helyi önkormányzati tulajdonnak az állam vagy helyi önkormányzat részére történő ingyenes átadásáról törvény rendelkezhet.” Csak egy mondat, gondolhatnánk, mégis mennyire más szemléletet tükröz. Hogy mivel indokolták?

Íme:

„Az adósság elleni harcban a Kormány kész az önkormányzatok segítségére sietni és konszolidálni kilátástalan helyzetüket.” Az előterjesztés logikája szerint ennek egyenes következménye, hogy meg kell teremteni az önkormányzati vagyon államosításának lehetőségét. Ezt akadályozta az Alkotmány és ezért kellett még az Alaptörvény hatályba lépése előtt módosítani. Az Alkotmányban ezt a passzust a tulajdonhoz való jog szűkszavú deklarálása követte. Az Alaptörvényben ugyanezen jog kapcsán már külön nem kerül szóba az önkormányzat tulajdona. Van viszont más: „A tulajdon társadalmi felelősséggel jár.” A kormányzati gondolatmenet ezzel körbe ért: Ti, 3200 önkormányzat kaptatok tőlünk tulajdont és hozzá feladatokat. Mivel közületek sok olyan volt, aki összeroppant a társadalmi felelősség súlya alatt, ezért Mi, a Kormány segítségetekre sietünk és elvesszük mindenkitől a tulajdonát. No, nem úgy, ahogy ezt bárki más tulajdonával tennénk: egyedileg, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett, hanem törvénnyel, mindenkitől. Ha rosszak vagytok, akkor

soron kívül.

Hogy mindenki értse: ezt hívják

einstandnak

. Nevezhetnénk tulajdonképpen rablásnak, de minimum lopásnak is. Lopni azonban jogállami keretek között igen nehéz. Sajnos van egy csomó más játékszabály, ami korlátozza a mozgásteret. Tessék csak megfigyelni a járási hivatalok kialakításának tervezett metódusát: vannak az államigazgatási ügyek, melyeket az állam a jegyzőhöz telepített. Ezek ellátására van apparátus, amely önkormányzati alkalmazásban áll és önkormányzati tulajdonban álló épületekben dolgozik. Az állam teljes joggal veszi vissza azt, ami az övé: a jegyzői feladatot. De ehhez szüksége van az épületre és kénytelen-kelletlen valamit kezdenie kell a személyzettel is. Az épületek átvételének folyamatát akkurátusan rendezi is a

törvényjavaslat:

az einstandról átadás-átvételi megállapodást köt az önkormányzat és az állam. A megállapodás elősegítése érdekében a megyei kormányhivatal vezetője járási biztost nevezhet ki, illetve a tárgyalások sikertelensége esetén közigazgatási határozatban dönt a vagyon átadásáról, melynek kezelői jogai egyébiránt magát a kormányhivatalt fogják megilletni. A határozat a törvényjavaslat szerint bíróság előtt megtámadható. Nem is olyan nehéz megtámadási indokot találni: az imént felsorolt jogkörökről szinte visít a döntéshozó érintettsége. Nehéz dolog jogállamban lopni. A személyzet kapcsán már szűkszavúbban fogalmaz a Kormány: az átkerülő feladatokkal arányos számú köztisztviselőt venne át a kormányhivatal. Hogy ezt a számot ki határozza meg, arról nincs szó, támpontul egyedül a szabálysértési hatáskörök hasonló visszavétele szolgál: itt

külön törvény

mondta ki, hogy például Szegedről az átadásra kerülő létszám 7 fő. Mit tesz az ügyben a város? Megpróbál egyezkedni. A május 3-i közgyűlés

napirendjén szerepel

„egy olyan operatív, a kormányzati döntések végrehajtásában közreműködő szervekkel kapcsolatot tartó, esetenként egyeztetést lefolytató közgyűlési bizottság létrehozása, amely tevékenységével jelentősen elősegítheti a Közgyűlés munkáját.” A bizottság összetételére vonatkozó polgármesteri (!) előterjesztés már önmagában is beszédes: elnöknek Bohács Zsoltot jelöli meg, tagként Hüvös László (Fidesz), Kalmár Ferenc (KDNP), Szentgyörgyi Pál (MSZP) és Nagy Sándor (SZVE) kerülne a bizottságba. 3:2 a Fidesz javára. Számomra ez azt sugallja, hogy a szocialista városvezetés meg sem kísérli felvenni a harcot. Pedig a jó időjárásra tekintettel a polgármester kimehetne a Széchenyi térre és elolvashatná a Deák Ferenc szobrán szereplő idézetet: „Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják. De miről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz, s mindig kétséges.” Bár félő, hogy a Deák-szoborról más jutna eszébe. Maga a műalkotás ugyanis némi restaurációra szorulna. Akárcsak a Dömötör-torony, amitől a város éppen azért válna meg,

mert

„Mind az épület, mind a benne lévő műalkotás állapotát rongálja és veszélyezteti hosszú ideje az építmény falaiba felszivárgó talajvíz, a károsító hatás megszüntetése azonban komoly szaktudást igényel a műemlék jellegére tekintettel. Ennek anyagi fedezete az Önkormányzat részéről jelenleg nem biztosítható, pályázati részvétel útján sem.” Ennyi. Sehol egy számadat vagy esetleges alternatív (felújítási) terv, ami a város legrégebbi műemlékére vonatkozó felelősségteljes tulajdonosi döntést megalapozná. Néha azt gondolom, hogy az ország vagy a város vezetése jobb kezekben lenne az ötödikes általános iskolásoknál. Bennük még frissen él Nemecsek Ernő felháborodása a Pásztorok einstandja miatt és

a róka tanítása:

„Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem.” Mert ma is vannak olyanok, akik még úttörőként jártak a most ugyancsak eladásra kitűzött Százszorszép Gyermekházban, illetve a Dugonics vagy a Széchenyi iskolapadjait koptatták. És úgy gondolják, hogy azok külön-külön többet érnek, mint a valamikor majd biztos szép, de egyelőre üres Agóra, amit még nem szelídített meg senki. És nagyon remélem, hogy vannak egykori és mostani ötödikesek, akik a kis herceghez hasonlóan felelősnek érzik magukat a rózsáikért. És utóbbiak között hátha ott van a jövő Deák Ference is.