Vélemény: Előítélet, indulat és düh

Az Európai Unióban is vannak már országok, amelyek rájöttek, hogy hazánkat gyakran alattomos módon, nem ritkán belső informátorok segítségével igyekeznek lejáratni. Így például Lengyelország és Litvánia parlamenti képviselői, civil szervezetei és egyesületei is felemelik szavukat a magyarok védelmében.

Csak kapkodja a fejét az ember, mint a moziban: miről is folyik a vita az Európai Parlamentben? Először is a napirendet próbáljuk megfejteni, ami szintén nem könnyű, de a felszólalásokból lassan kiderül, hogy Magyarország „ügye” a téma, amelyet a magas grémium tárgyal! Hogy mi az ügy, ami miatt a komoly hölgyek és urak összejöttek és szólásra is emelkedtek? Az Európai Bizottság által hazánk ellen indított kötelezettségszegési eljárások képeznék voltaképpen az összejövetel célját, ám, mint kitűnik, ez nyer a legkisebb teret, mert a képviselők a magyarországi demokráciáról értekeznek, az Orbán Viktor által rossz útra terelt törvénykezésről, a diktatúrától való félelemről és még a Klubrádió helyzetéről is szó esik. ( Valószínűleg a legtöbben ezt az adót hallgatják a brüsszeli korifeusok…) Alacsony kócos emberke, aki inkább hasonlít egy sarki gesztenyeárusra, mint EP képviselőre, hadonászik, ordít szüntelen, mindeközben azt próbálja ráerőszakolni az Európai Parlamentre, hogy a liszaboni szerződés 7. cikkelye alapján menesszen küldöttséget Magyarországra az európai alapértékek kivizsgálására. Szerinte ugyanis meg kellene vizsgálni, hogy a hajléktalanok, az értelmiség és a zsidók miért félnek! Ő nem más, mint hazánk nagy barátja: Daniel Cohn-Bendit, az egykori „vörös Dani”, aki a hatvanas évek végén a francia egyetemista tüntetések egyik szervezője volt, akkoriban marxista anarchizmusát nyíltan bevallotta, később pedig nem titkolt pedofil hajlamát is. Szóval ez az úri viselkedés normáit sutba vágó emberke, aki azóta az európai „zöldek” frakcióvezető-helyettesévé avanzsált, vizsgáltatni szeretné az említett kategóriák félelmét. A sok gesztikulációtól és kiabálástól bizony kifullad, majd hörögve otthagyja az „ügyet” és távozik a teremből. Aztán az Európai Bizottság elnöke is megszólal. Ő is a magyar demokráciát félti. Elmondja, hogy a kötelezettségszegési eljárások mellett a politikai kultúrával is kell bizony foglalkozni, a vita pedig nem Magyarország ellen, hanem Magyarország mellett és vele együtt zajlik. Megnyugtató. Az azonban már kevésbé, hogy éppen az elnök úr oktat ki bennünket politikai kultúrából. Az EB első embere ugyanis karrierje során nem tett mindig bizonyosságot erről és a széljárásnak megfelelő módon változtatta ideológiai meggyőződését is. Nevezetesen még a hetvenes évek közepén egy MRPP (a proletariátus pártjának újjászervezett mozgalma) nevű maoista ifjúsági szervezet élén tündökölt Portugáliában. Egy ma is látható videó felvételen szónokol a burzsoá tanügyi törvény ellen. Azóta a lázadó maoista ifjonc komoly néppárti(!) és európai vezető politikussá vált. Érdekes megfigyelni, hogy mennyire tájékozottak a tisztelt képviselők, akik országok megítéléséről, s ezzel összefüggésben gyakran sorsáról is döntenek. Guy Verhofstadt, korábbi belga miniszterelnök, a liberálisok frakcióvezetője komoly méltatásba kezd, mondván, hogy „ Orbán ugyan hatalmas munkát végzett, a kommunizmus és a diktatúra ellen lépett fel”, de gyorsan hozzá teszi: „ jelenleg azonban rossz úton jár!” Hogy milyenen, az nem derül ki, az azonban már korábban kiderült a jeles emberről, hogy a helyzet megítélésében Kenedi János történész és Konrád György író véleményére hagyatkozik, az ő leveleikből idéz! Merthogy ők csak jobban ismerik a magyar demokrácia állását, mint maga Verhofstadt, rájuk lehet megbízható módon hivatkozni. Ez körülbelül azt a szintet képviseli, mint a két évtizeddel ezelőtti eset, amikor a délszláv államok egymás torkának estek és a nemzetközi konferenciák során, szintén jeles emberek, igyekeztek rendet teremteni a Balkánon. E tárgyalásokon derült azután ki, hogy közülük többen nincsenek tisztában azzal, hogy Szlovénia, Szlavónia és Szlovákia nem azonos földrajzi és közigazgatási fogalom… Persze, megszólaltak a „mieink” is a tárgyalt ülésen. Nekem például a szocialista frakció régi motorosa tetszett, aki kimondta, hogy az Orbán-kormány teljes mértékben rászolgált a bírálatra, azt azonban túlzásnak tartja, hogy a kormányfőt külföldön bárki diktátornak, Putyinnak vagy Lukasenkónak nevezze! Tiszta beszéd, EP- frakciótársai is érthetnének belőle. A már-már elfeledett és a már korábban megszűnt MDF színeiben politizáló Bokros Lajos is odamondogatott: „Magyarországon a jogállamiságot szőnyegbombázás érte”, jelentette ki bölcsen. Mindezek csak gyöngyszemek az elhangzott felszólalásokból. A lényeg azonban nyilván az - s ezt a helyzetet tárgyilagosan értékelő hírmagyarázók is elismerik -, hogy a tisztelt politikusok ezúttal is felszínes, argumentumok nélküli felszólalásokra, kijelentésekre ragadtatták magukat, minden megfontolás nélkül vádaskodtak. S kitűnt az is, hogy a politikusok hitelessége, ebből adódóan pedig szavahihetősége sem mindig makulátlan, csorbíthatatlan. Politizálni így is lehet, de előbb-utóbb kiderül, hogy mindez csak lejáratja, gyakran nevetségessé is teszi a megszólalót. Nos így valahogy zajlott a vita a „magyar ügyről” az Európai Parlament ülésén. Előítéletekkel teli, dühödt és vádaskodásokkal spékelt, csöppet sem oda illő hangnemben. Hogy milyen lesz ennek a hatása a „pénzügyi nagyhatalmakkal” való mostani tárgyalásainkra, arról jó tollú kollégám értekezik e hasábokon. Az azonban bizonyos, hogy az EP az ilyen mondvacsinált ügyekről való vitákkal nem öregbíti a hírnevét. Ugyanakkor az Európai Unióban is vannak már országok, amelyek rájöttek, hogy hazánkat gyakran alattomos módon, nem ritkán belső informátorok segítségével igyekeznek lejáratni. Így például Lengyelország és Litvánia parlamenti képviselői, civil szervezetei és egyesületei is felemelik szavukat a magyarok védelmében. Jóleső érzés tudomásul venni, hogy velünk vannak és támogatnak bennünket.