Vélemény: A jogásztalanított ország

Hiába emeli fel a szavát Sólyom László, tiltakoznak egyetemi professzorok, ítéli-e el majd az összes gyakorló jogász a törvényalkotás által teremtett jogbizonytalanságot, a forradalmi jogalkotás úthengere nem áll le.

A kormány múlt szerdai ülésén

elfogadta

a szeptembertől érvényes felsőoktatási létszámkereteket.

Ennek értelmében

2012-ben az állam összesen 100 joghallgató képzését támogatja. Ezzel szemben a január 1-től felálló Nemzeti Közszolgálati Egyetemen közigazgatási képzésre 450, rendészeti képzésre 477, katonai képzésre pedig 90 államilag finanszírozott hallgató vehető fel. Giró-Szász András kormányszóvivő

szerint

a kormány célja a felsőoktatás minőségi átalakítása, a képzések hozzáigazítása a mindenkori munkaerő-piaci (sic!) és nemzetgazdasági igényekhez. Ezek szerint a munkaerőpiac és a nemzetgazdaság inkább igényli az NKE által képzett igazgatásszervezői végzettségűeket, mint a jogászokat. Ha az

ide belinkelt könyv

225. és 229. oldalainak adatait nézzük, azt látjuk, hogy 2005-ben a közigazgatásban foglalkoztatott diplomások nyolcada volt jogász, és csak tizede rendelkezett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem elődintézményében, az Államigazgatási Főiskolán szerzett diplomával. Sőt, a jogi diploma közel kétszer annyi munkakör betöltéséhez volt alkalmas hét éve, mint az ÁF-en szerzett! Ezeknek az adatoknak a függvényében könnyen belátható, hogy ahelyett, hogy a kormány megkísérelné a jogászképzést hozzáigazítani a saját igényeihez, inkább ellehetetleníti azt, az újonnan létrehozott egyetemének előtérbe helyezésével.

Ami nem öl meg, az megerősít –

szoktam mondani a hallgatóimnak, amikor arra panaszkodnak, hogy még az utolsó előadáson sem tudom megmondani, hogy mi lesz a tananyag a vizsgaidőszakban. A forradalmi jogalkotás korszakában ugyanis ez lehetetlen küldetés. A ránk zúduló törvényhalomból lehetetlen kiszűrni azt, hogy éppen melyik fogja érinteni egy-egy kurzus tematikáját. A Parlament az év végi kapkodásban az éppen napirenden lévő javaslatokban módosít oda nem illő törvényeket. (

A legjellemzőbb példa

erre, a dilettáns módon elfogadott, a víziközművekről szóló törvénybe beillesztett, kaszinói dohányzást megengedő, egy órán át hatályban lévő rendelkezés volt.) Hiába

emeli fel a szavát

Sólyom László, tiltakoznak egyetemi professzorok, ítéli-e el majd az összes gyakorló jogász a törvényalkotás által teremtett jogbizonytalanságot, a forradalmi jogalkotás úthengere nem áll le. Napjaink joghallgatóját erre a helyzetre kell felkészíteni, ha még lesz egyáltalán bárki, aki harcba indul az országosan megszerezhető száz egyetemi helyért. Pedig megérné.

A jog nem pusztán szakma, hanem tudomány is.

És erről a Parlament hajlamos megfeledkezni. Egy-egy törvény megalkotásánál nemcsak a gyakorlati szempontokat kell figyelembe venni, hanem vannak történelmi, nemzetközi példák, a jogelmélet által kidolgozott elvek, amelyek egy jogi szakmunkásképzőben nem kerülnek előtérbe, egy egyetemen azonban annál inkább. A jognak saját nyelve van. A hagyomány szerint a francia realizmus egyik nagy alakja, Stendhal polgári törvénykönyvet olvasgatta, hogy stílusa szikár és letisztult legyen. Ha ez igaz, akkor nálunk most a romantikus jogalkotás kora jött el, dagályos preambulumokkal, angolra ’supermajority law’-ként lefordított sarkalatos törvényekkel. Pedig a jogban minden szónak, definíciónak jelentősége van. A hétköznapi kifejezések új értelmet nyernek, ha egy jogszabályban jelennek meg. (A sarkalatos törvényben meghatározott ’család’ fogalom hatásairól

a linket követve

olvasható egy elemzés.)

Mindenki jogász egy kicsit.

Míg százötven éve tudományos teljesítmény volt egy-egy ágazat jogszabályait összegyűjteni, a rendszerváltás korára a gyakorló jogászok egyik legfőbb tevékenységévé vált a törvénytárak rendezgetése. Mára a Magyarorszag.hu

jogszabálykeresőjét

használva bárki megkaphatja a hatályos jogszabályszövegeket. Kérdés az, hogy mire megy vele. A laikus számára ugyanis a törvények keresztbeutalgatásai elrettentőek. Pedig a jog mindannyiunkra nézve kötelező. Lehetne az átlagember számára fogyaszthatóvá tenni, csakhogy ebben az esetben nem a kész szöveget, hanem a koncepciót kellene nyilvánosságra hozni. A szegedi önkormányzat vonatkozásában

kísérletet tettünk erre

. Szeptemberben a közgyűlés nem szavazta meg. A törvényalkotási dömping szükségessé teszi, hogy az önkormányzatok a saját rendeleteiket is módosítsák. Ebbe – szerintem – érdemes lenne bevonni a nyilvánosságot is. Ez megtörténhet például nyilvános vitafórumokon. Ilyet tartunk holnap a

Közéleti Kávéház keretében

a jogi karon (a Lófaránál), ahol Keresztúri Farkas Csabával beszélgetünk majd az új önkormányzati törvényről. És ilyennek képzelem ezt a most induló írássorozatot, melyben a szegedi közgyűlés elé kerülő döntéstervezeteket próbálom majd mindenki számára érthető formába öntve lefordítani a köznyelvre. Ehhez ezúton is köszönöm a SzegedMának a lehetőségét, és örömmel venném, ha a Kedves Olvasók közül kommentekben minél többen az érdemi véleményüket fejeznék ki a helyi ügyekkel kapcsolatban.

(A szerző egyetemi oktató, a szegedi közgyűlés Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottságának LMP által delegált tagja.)