Amikor visszaküldi a törvényt a köztársasági elnök, mondjuk, a parlamenthez, vagy az Alkotmánybírósághoz, nem a kormány ellenében cselekszik, hanem a parlamenthez, tehát a törvényhozás és a végrehajtó hatalomhoz való viszonyban történik valami, nem pedig a kormány és az elnök viszonyában.
Viviane Reding, az Európai Unió alapjogi biztosa konkrét kérdéseket tartalmazó levélben fejtette ki a magyar alkotmánnyal kapcsolatos súlyos aggodalmait, mely levélre Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter válaszolt. A kérdésre, hogy mi garantálja a bíróságok független működését, Reding egyebek mellett azt a választ kapta, hogy az Országos Bírói Hivatal elnökeit a köztársasági elnök nevezi ki, aki „a hatalommegosztás elve szerint független a többi hatalmi ágtól”. A levélváltással részletesen foglalkozó HVG megjegyzése szerint: „Érdekes, hogy ezek szerint Orbán Viktor közjogi elképzelései alapvetően különböznek Navracsics Tiborétól, ugyanis 2011 augusztusában a kormányfő még arról beszélt a köztévében, hogy az államfő nem külön hatalmi ág, így nem is lehet ellensúlya a kormánynak, hanem a végrehajtó hatalom része. Ugyanilyen szerepfelfogásról nyilatkozott az államfő is”. A HVG és más ellenzéki fórumok okkal állítják szembe egymással Orbán Viktor és Navracsics Tibor felfogását, mert a miniszterelnök a következőket mondta a köztévében: „(…) az elnök nem fékje meg ellensúlya a kormánynak, hanem az ennek a végrehajtó hatalomnak a része. Ez egy teljes félreértés, ami Magyarországon e tekintetben uralkodik(…)az elnök és a kormányzat viszonya az nem a fékek és ellensúlyok viszonyával írható le(…)felfogásunk lényege az – ez az európai felfogás egyébként –, hogy a kormány cselekszik, a végrehajtó hatalom egyik részeként cselekszik, a végrehajtó hatalom másik része, ami az elnök, az pedig képviseli a nemzet egészét. Tehát ők nem egymásnak fékei, ellensúlyai, ők egy egészet alkotnak. Amikor visszaküldi a törvényt a köztársasági elnök, mondjuk, a parlamenthez, vagy az Alkotmánybírósághoz, nem a kormány ellenében cselekszik, hanem a parlamenthez, tehát a törvényhozás és a végrehajtó hatalomhoz való viszonyban történik valami, nem pedig a kormány és az elnök viszonyában. Ez itt egy teljes félreértés…” A szöveg megértéséhez tudnunk kell, hogy a Schmitt Pál köztársasági elnök ténykedésével és szerepfelfogásával foglalkozó kritikák rendre visszatérő eleme volt a „fékek és ellensúlyok” rendszerére hivatkozás, ami alapján hiányolták, hogy Schmitt nem akar a kormány fékje és ellensúlya lenni. Az államfő ugyanis deklarálta: ő „nem ellensúly, hanem egyensúly” kíván lenni. Véleményem szerint az 1990 óta kialakult gyakorlat alapján Schmitt Pál nem mondott semmi rendkívülit, mert az, hogy az aktuális államfő ellensúlyként fékezi-e az aktuális kormányt, nem alkotmányos jogköreitől, hanem szerepfelfogásától függ. Tavaly augusztusban Kovács László az ellenzéki MSZP alelnökeként a következőket írta az ellenzéki Népszavában: „Az egyensúly azonban nem szerep, hanem állapot, ha
ezt kívánja szolgálni, akkor egyes esetekben igenis ellensúlyt kell képeznie az államfőnek a kétharmados többséggel kikényszerített kormányzati akarattal szemben. Fel kell figyelnie arra, ha egy javaslatot mindhárom, egymástól nagymértékben különböző ellenzéki párt alkotmányellenesnek tekint, és elutasít. Ilyenkor indokolt az aláírás előtt az Alkotmánybíróságtól véleményt kérnie”. Kovács Lászlónak igazat adok, de mielőtt szavait általános politikai normaként általánosítanánk, emlékeztetnék Göncz Árpádra, aki a Bokros-csomagnak az MSZP és SZDSZ alkotta kétharmados többség általi megszavazásakor „nem figyelt fel” arra, hogy a homogén egységet korántsem képező ellenzéki pártok (MDF, KDNP, FKGP, Fidesz) alkotmányellenesnek tekintette a csomagot, és külön is kérte a köztársasági elnököt, hogy aláírás előtt forduljon az Alkotmánybírósághoz. Nem néztem utána, ezért csak megkockáztatni tudom a feltételezést, hogy Kovács László a Horn-kormány szocialista külügyminisztereként nem írt, de szimpla kormánypárti országgyűlési képviselőként sem írt volna cikket az akkor kormánypárti Népszavába arról, hogy a Bokros-csomag esetében igenis ellensúlyt kell képeznie a kétharmados többségünkkel kikényszerített kormányzati akaratunkkal szemben, mert fel kellene figyelnie arra, hogy törvényjavaslatunkat mind a négy, egymástól nagymértékben különböző ellenzéki párt alkotmányellenesnek tekinti, és elutasítja, ezért indokolt az aláírás előtt az Alkotmánybíróságtól véleményt kérnie. Kovácsnak és másoknak azonban igazuk van abban is, mert a valóság így működik, és így működött a szocialista kormányok alatt is, hogy a parlamenti többség mögött kormányzati akarat van. Ha tehát a mindenkori államfő vétót emel, ha az Alkotmánybírósághoz fordul, nem egyszerűen az Országgyűléssel szembeni jogkörével él (alkotmány adta fékjére lép), hanem a kormány akaratát blokkolja, különösen akkor, amikor a törvényjavaslat mögött ténylegesen is a kormány áll – például Bokros Lajos pénzügyminiszter. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a mindenkori köztársasági elnök közjogi (alkotmányos) értelemben vett ellensúlya lenne a mindenkori kormánynak, vagy hogy egy ilyen közjogilag (alkotmányosan) megfogható jogkörével élhetne. Ezen a ponton igazat adok Orbán Viktornak is: „ők”, az államfő és a kormány, „nem egymásnak fékei, ellensúlyai”. Annak ellenére nem, hogy az Országgyűlés a köztársasági elnök javaslatára választja a miniszterelnököt, és a köztársasági elnök a miniszterelnök indítványa alapján nevezi ki a minisztereket, illetve a végrehajtó hatalmat érintő intézkedései miniszteri ellenjegyzést igényelnek. Azt, hogy a köztársasági elnök a kormánnyal szembeni alkotmányos fék lehessen, éppen a Sólyom László vezette alkotmánybíróság akadályozta meg, amikor az Antall József miniszterelnök és Göncz Árpád köztársasági elnök közötti alkotmányos konfliktusokban Göncz Árpád úgy értelmezte alkotmány adta jogköreit, hogy azzal beásta (volna) magát a végrehajtó hatalom, azaz a kormány sáncai mögé, és a kormány tényleges ellensúlyaként vagy fékjeként ténykedhetett volna. Ezen a ponton viszont nem adok igazat Orbán Viktornak, mert Göncz alkotmányos vereségei óta napnál világosabb, hogy Magyarországon a végrehajtó hatalomnak nem „másik része” a köztársasági elnök. Az, hogy egyáltalán „része” lehet-e, kizárólag csak az államfők szerepfelfogása és az államfői praxis egyfajta hagyománya alapján képzelhető-e, ám közjogilag (alkotmányosan) semmiképp. Parlamentáris demokráciában már a gondolat is abszurd, hogy az államfő része lenne a végrehajtó hatalomnak. Az igaz, hogy – idézem Orbánt- „amikor visszaküldi a törvényt a köztársasági elnök, mondjuk, a parlamenthez, vagy az Alkotmánybírósághoz, nem a kormány ellenében cselekszik , hanem a parlamenthez, tehát a törvényhozás és a végrehajtó hatalomhoz való viszonyban történik valami, nem pedig a kormány és az elnök viszonyában”, ám ebből egyáltalán nem következik az, hogy az államfő a „végrehajtó hatalom része” lenne! A Reding-Navracsics levélváltásban tehát Navracsics Tibor helyesen állította, hogy a köztársasági elnök „a hatalommegosztás elve szerint független a többi hatalmi ágtól” (bár ebből az alkotmányjogi tényből meg az nem következik, hogy a köztársasági elnöki intézmény külön önálló „hatalmi ág” lenne), és a problémáról gondolkodás során azzal is számolnunk kell, hogy a politikai változások miatt majd más kormány és más köztársasági elnök között alakulnak az alkotmányos és a politikai viszonyok, és már nem Schmitt Pál lesz az, aki az Országos Bírói Hivatal elnökeit kinevezi. Ez akkor is megfontolandó szempont még az uniós alapjogi biztos számára is, ha a dolgok jelen állása szerint az OBH elnöke 9 évre kap kinevezést, és egy esetleges kormányváltás után a helyén marad. Viviane Reding aggodalmának inkább adhat tápot továbbra is az Orbán-interjú tartalma. Ami alapján okkal morfondírozhat azon, hogy az Országos Bírói Hivatal annak ellenére független a végrehajtó hatalomtól, hogy elnökét a végrehajtó hatalom „része” nevezi ki. Mit fog a közigazgatási és igazságügyi miniszter nyilvánosan válaszolni, ha az uniós alapjogi biztos nyilvánosan azt firtatja majd netán tán, hogy a végrehajtó hatalom részét képező köztársasági elnök független-e a végrehajtó hatalomtól, ha a köztársasági elnök eleve nem is cáfolta a miniszterelnök szavait?
