Tudom, mielőtt megkövezne a Kedves Olvasó, a gépkocsi olyan használati eszköz, amelyre nagy szüksége van a családnak, a vállalkozónak, a vidéken dolgozónak. Aláírom. Azt viszont hosszú évek tapasztalatából tudom, hogy sokan olyankor is használják az autójukat, amikor erre semmi szükség nincs.
Napjaink egyik legtöbbet használt kifejezése a szmog és a szmogriadó. Ritkábban a „levegő magas szállópor-koncentrációja”. Nos, ez utóbbi gyakorlatilag ugyanaz, bár a sajtóban imitt-amott azt olvashatjuk, hogy ez a szálló por más összetételű… A laikus természetesen nem foglalkozik a szakkifejezésekkel, ő egyet tud és érez: szennyezett a levegő, olyannyira, hogy időnként köhögési rohamot kap tőle, a szeme könnybe lábad a füstködtől, amikor haza érkezik és meglátja a reggel patyolat tisztán felvett fehér ingén a fekete csíkokat, akkor már teljességgel biztos a „levegő magas szállópor-koncentrációjában”. Nem új keletű ez a jelenség a Földön. Először az iparilag fejlett országokban jegyezték, s ott, ahol jelentősen nagyobb gépkocsi-forgalom volt az átlagosnál. Nyílván ezért is különböztetnek meg a szakemberek londoni és Los-Angeles-i típusú szmogot. Csaknem 60 évvel ezelőtt, 1952-ben Londonban, december első 5 napjában olyan sűrű füstködöt észleltek, mint még soha. A krónikások azt is felhegyezték, hogy négyezerrel(!) több ember halt meg, mint más években ugyanebben az időszakban. Olyan szintű volt a halálozás, mint 1866-ban az utolsó kolerajárvány idején! A katasztrófa után kezdtek el igazán foglalkozni a szmog okozta következményekkel, Európában és a tengeren túl is. Rengeteg ötlet, javaslat merült fel az elkövetkező években, annál is inkább, mert az egyre szaporodó gépjárművek mindinkább hozzájárultak e probléma súlyosbításához. A kipufogógáz okozta szennyeződés elárasztotta előbb a nagyvárosokat, majd a kisebb településeket is. Nálunk sem volt és nincs is másképp: „begyűrűzött” hozzánk is a jólétnek(?) nevezett társadalmi állapot, az emberek kocsit/kocsikat vásároltak, mondván, hogy a mai kor emberének ez már pótolhatatlan és nélkülözhetetlen munkaeszköze. Ami színtiszta igazság. Igen ám, de a korábban említett védőrendszerek, azaz a káros anyagok kibocsátásának megfékezésére szolgáló műszaki vívmányok nem fejlődtek párhuzamosan a gépkocsigyártás ütemével. Így azután valamivel több, mint egy évtizede rájöttünk, de rájöttek a világban másutt is, hogy baj van. Nagy baj. Hiába szorgalmazták a szakemberek a különféle szűrőberendezések (katalizátorok) kifejlesztését, mégpedig nemcsak a gépjárművek esetében, hanem a vegyi-, gép-, bánya- és egyéb ipari létesítmények működése kapcsán, mindez vagy süket fülekre talált, vagy a hanyagság, a nemtörődömség, a felelőtlenség miatt nem valósult meg. De hiába próbálkoztak nagyobb városokban a páros-páratlan tiltással, vagyis az autók rendszámának végződése alapján felváltva történő közlekedéssel, ez sem hozott komolyabb eredményt. Most ott tartunk, hogy kis hazánk 15 városában, beleértve természetesen a fővárost is, veszélyes a levegő minősége. Az illetékes hatóságok elrendelték a szmogriadó úgynevezett riasztási fokozatát, Budapesten a fekete és a piros környezetvédelmi plakettel ellátott gépjárművek nem közlekedhetnek. Legalábbis a főváros közigazgatási területén belül. És kívül? Erről már nem szólnak a híradások. Csak arról, hogy mekkora büntetést fizetnek azok, akik megszegik ezeket a rendelkezéseket… A személygépkocsi-folyam viszont továbbra is kígyózik mind Budapest, mind a vidéki nagyobb városok utcáin. A legtöbb autóban egyedül ülnek. Így például Szegeden - bármikor bárki megfigyelheti - 10 gépkocsiból nyolcban csak a vezető ül a volánnál, az utastér üres, maximum reggelenként az iskolába tartó gyerek lapul a hátsó ülésen. Tudom, mielőtt megkövezne a Kedves Olvasó, a gépkocsi olyan használati eszköz, amelyre nagy szüksége van a családnak, a vállalkozónak, a vidéken dolgozónak. Aláírom. Azt viszont hosszú évek tapasztalatából tudom, hogy sokan olyankor is használják az autójukat, amikor erre semmi szükség nincs. Azután panaszkodnak arra, hogy a belvárosban nem találnak parkolóhelyet, közben rengeteg üzemanyagot is elhasználnak (és szennyezik a levegőt), nem érkeznek időben a megbeszélt helyre. Ugyanakkor tömegközlekedéssel fele annyi idő és bosszankodás nélkül eljutnának úti céljukhoz. Olvasom azt is, hogy kész a kormány szmogterve. Ez kétség kívül üdvözlendő, de bátorkodom megjegyezni, hogy egy kicsit elkésett. Tudniillik legalább 20 évvel ezelőtt kellett volna ilyen tervet, majd jogszabályt kidolgozni, elfogadni. Mert a mostani „megfelelő intézkedésekkel akár 15-20 százalékkal is csökkenthető a por koncentrációja” megállapítású tervezet általánosságban egészen jól hangzik, ám mire ebből konkrét intézkedési csomag lesz, addig jó néhány kisgyerek asztmássá válik, a légzési anomáliákkal küszködő felnőttek közül pedig sokan elmennek… Tisztában vagyok/vagyunk azzal is, hogy az ország nagyon nehéz helyzetben van, s az ilyen intézkedések megvalósítása - autóbuszok cseréje, parkolási rendszer megváltoztatása, az úgynevezett részecskeszűrők felszerelése, a kombinált vasúti-vízi-közúti áruszállítás bevezetése nem megy egyik napról a másikra. Azt viszont továbbra sem értem, hogy a már meglévő jogszabályok szigorú érvényesítése révén - például a tűzgyújtási tilalom a határban, erdőben vagy például a használt műanyagok és autógumik égetése az utcán a házunk előtt - miért nem lehet „rendet vágni” legalább ott, ahol lehet. Ez ugyan csepp a tengerben, de ha egyszer végre megtanuljuk, hogy a felelősségteljes viselkedés, magatartás saját és embertársaink érdekében történik, akkor könnyebben valósulnak meg a fentebb említett „megfelelő intézkedések” is. Legalábbis véleményem szerint…
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.