Vélemény: Kertész Ákos és a bocsánatkérés

Popper Péter pszichológus a 2005-ben kiadott Tűz a hegyen című művében azt írta: „Tudomásom szerint a magyarság részéről eddig csak Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kísérelte meg, hogy európai, sőt emberi módon szembenézzen a múlttal, és bocsánatot kért”.

Kertész Ákos, József Attila-. Kossuth- és Hazám-díjas magyar író a baloldali radikális Amerikai Magyar Népszavának írt nyílt levelében a következő gondolatokat adta közre „a” magyarokról. - A magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: „ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ.” De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire. - Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt. Így aztán nem is kapott soha föloldozást. - Mivel mindez a magyar jobboldal hitvallása, ideológiája, éthosza, csak a baloldal szelleme lenne képes változtatni rajta, csak a progresszív, haladó, demokrata baloldal volna képes megváltoztatni, és ezzel megváltani a magyart, méltóvá tenni arra, hogy az európai közösségnek (kis áttétellel: a szabad világ közösségének) egyenrangú tagja lehessen. A bűnbocsánatot illetően nehéz Kertésszel vitatkozni, mert nem nyilvánítja ki idevágó történelmi ismereteit, valamint azt, hogy ő személy szerint milyen szimbolikus aktusokat hiányol. Példának okáért 1946. évi XXV. törvény „a magyar zsidóságot ért üldözés megbélyegzéséről és következményeinek enyhítéséről” a következőket tartalmazta. „1. § (1) Magyarország Nemzetgyűlése ünnepélyesen megállapítja, hogy a letűnt uralmi rendszernek idegen befolyáson alapuló mindazok a rendelkezései és intézkedései, amelyek az ország lakosságának egy részét izraelita vallása, illetőleg zsidó származása címén jogaitól megfosztották, emberi méltóságában meggyalázták és végeredményben többségének - nagyobbrészt külföldi táborokban való - megsemmisítésére vezettek: ellenkeznek az emberiség örök eszményeivel, a magyar nép erkölcsi felfogásával és a magyar jog szellemével. A Nemzetgyűlés mélységes megvetéssel bélyegzi meg ezeket a rendelkezéseket és intézkedéseket. (2) Megemlékezve a demokratikus kormányoknak azokról a rendeleteiről, amelyek a faji üldözésnek hamis indokolásra támaszkodó, a lakosság egy értékes és hazafias részét méltatlanul sújtó, idegen eredetű összes barbár szabályait hatályon kívül helyezték, a jogegyenlőséget visszaállították és ezzel a jóvátétel jogi feltételeit megteremtették: a Nemzetgyűlés egyszersmind a magyar nép elismerését és háláját nyilvánítja mindazoknak, akik a külső és belső megfélemlítéssel bátran dacolva, önzetlenül és áldozatkészen álltak üldözött embertársaik mellé és ezzel sok ezer emberi életet mentettek meg a pusztulástól. Ezzel kifejezésre jutott a magyar nép egyetemének ellenállása, amely a reakciós rendszerrel szemben is mindaddig megakadályozta a faji üldözés nemzeti szocialista brutalitásainak maradéktalan érvényesülését, amíg a német megszállás és hatalmi erőszak teljessé válása be nem következett. Ez az ellenállás világossá tette, hogy a magyar nép nem azonosítja magát a faji üldözéssel.” Való igaz, hogy a törvény szövege expressis verbis nem tartalmaz bocsánatkérést, bűnbánatot vagy bűnbocsánatért esdeklést, ám létét és tartalmát tudomásul nem venni a holokauszttal kapcsolatos morális vitában történelmietlen lenne. 1946-ban azonban a Bereczky Albert és Békefi Benő vezette Országos Református Szabad Tanács bocsánatot kért a magyar zsidóságtól: „A reánk nehezedő felelősség súlya alatt és a zsidósággal szemben elkövetett mulasztások és bűnök miatt is népünkkel együtt bűnhődve – átérezve azt a szörnyű fájdalmat, amit az életben maradt zsidóság szeretteinek embertelen elhurcolása és borzalmas kiirtása miatt hordoz –, megkésve bár, de most Isten színe előtt bocsánatot kérünk a magyar zsidóságtól.” Zsidókérdés Magyarországon 1944 után című híres művében a Kertész által is tisztelt Bibó István 1948-ban, a kommunista diktatúra kiépülésének idején, mégis jó érzékkel vetette fel a kérdést: „Elég-e azt mondanunk, hogy a magyar nép többsége nem üldözte s nem gyilkolta a zsidókat és megoldunk-e bármilyen kérdést azzal, hogy elítéljük, s esetleg megbüntetjük az antiszemitizmus megnyilvánulásait?” Akkor, abban a helyzetben, Bibó azt mondta, hogy „egyet lehet csinálni”: „megállapítani és elvállalni a felelősség reánk eső, személyes részét (…) Így talán utóbb mégis kialakul egy tisztább, bátrabb és a felelősséggel inkább szembenéző, együttes nemzeti számvetés is..” Kertész Ákos talán ezt a későbbi, 1948 utáni „együttes nemzeti számvetést” hiányolja, ám nem tudni, hogy tud-e arról, hogy például 1991 novemberében az erdélyi magyarság nevében az RMDSZ kért nyilvánosan bocsánatot az elszenvedett atrocitásokért. 2004-ben pedig Demszky Gábor főpolgármester az egész magyarság nevében kért bocsánatot a magyar zsidóságtól "azért a bűnért, amit 1938 és 1944 között a magyar politikai közösség elkövetett ellenük". Kertész Ákos elkötelezett baloldali, s mint a tőle idézett szövegből kiderül, amikor „a” magyart vagy „a” magyar népet ostorozza, valójában a magyar jobboldallal van baja. A magyar jobboldal és baloldal holokauszthoz való viszonya külön vitatéma lehet, de ha már Kertész hajlamos bal-jobb metszetben láttatni a témát, amivel egyáltalán nincs egyedül, számon kellene kérnie a magyar baloldaltól, a baloldali magyaroktól, hogy magyarként mit tettek vagy nem tettek népük nevében a bűnbocsánat érdekében. 1947-től 1990-ig, 1994 és 1998 között, valamint 2002 és 2010 között a baloldal volt uralmon Magyarországon. Az 1944-től eltelt 67 évből 55 év állt a magyar baloldal rendelkezésére, hogy Kertész igényei szerint rendezze a kérdést. Ha jól értem, mint magyar, sem Rákosi, sem Kádár, sem Grósz, sem Horn, sem Medgyessy, sem Gyurcsány, sem Bajnai a legsúlyosabb történelmi bűnökért nem érzett egy szikrányi lelkiismeret furdalást, és mindent másra hárított, mindig másra mutogatott, és boldogan dagonyázott a diktatúra pocsolyájában, meg röfögött és zabálta a moslékot. És itt van Demszky Gábor is, aki ugyan nem baloldali, hanem liberális, s bár bocsánatot az egész magyarság nevében kért, felelőssé konkrétan az 1938 és 1944 közötti magyar politikai közösséget tette. Vajon mi (volt) erről Kertész Ákos véleménye? De nem akarok igazságtalan lenni Kertésszel szemben, mert valójában 1994-ben miniszterelnök-jelöltként Horn Gyula Keller Lászlóhoz, az Emmánuel Alapítvány elnökéhez írt nyílt levélben bocsánatot kért: „..Bocsánatkéréssel tartozunk 600 ezer elpusztított és több tízezer elhurcolt és meggyötört honfitársunk miatt... Bízom abban, hiszen ezt a választó polgárok döntő többsége meg is erősítette, hogy most majd egy jobb légkörű Magyarországon fogunk élni. Ahol nem kell rettegni a törpe kisebbségről harsogó, de jobbára csak a zsidók kirekesztésére törekvő hangoskodóktól. És éppen ezért adózunk tisztelettel a magyar népnek, azoknak, akikre nem hatottak a kirekesztő szólamok, a történelemhamisító megnyilvánulások. Éppen ez a választás is megnyilvánult elutasítás adhat erkölcsi erőt, hogy egyértelműen kimondjuk a bocsánatkérő szót és azt, hogy ebben az országban soha nem ismétlődhet meg az, amire ötven év múltán most, július 3-án emlékezünk”. Valószínű, hogy Kertész Ákos tud a levélről, mert azt a Magyar Zsidók Emlékművénél a Vészkorszak ötvenéves évfordulóján tartott megemlékezésen olvasták fel, ahol jelen volt Göncz Árpád köztársasági elnök és Israel Singer, a Zsidó Világkongresszus elnöke is. Mi volt akkor Kertész Ákos véleménye? Hiszen Horn Gyula tisztelettel adózott „a magyar népnek”, akit most Kertész Ákos moslékzabálóknak nevez, de legalábbis a többségnek, akikről Kertész viszont nem akar tudomásul venni. De 2005-ben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is fejet hajtott az áldozatok előtt, amikor Auschwitzban részt vett az "Élet menetén", és bocsánatot kért a holokausztért. Kertészt és memóriáját talán menti, hogy Popper Péter pszichológus a 2005-ben kiadott Tűz a hegyen című művében azt írta: „Tudomásom szerint a magyarság részéről eddig csak Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kísérelte meg, hogy európai, sőt emberi módon szembenézzen a múlttal, és bocsánatot kért”. Popper Péter, aki Horn Gyula miniszterelnök személyes tanácsadója volt, nem tud Horn bocsánatkéréséről, azonban előáll egy érdekes történettel is: „Török Sándor mondta el, hogy lakásán (Bimbó út 5.) egy vasárnap reggel csöngettek. Az antiszemitizmusáról nevezetes Szabó Dezső állt az ajtóban. Nem lépett be, csak ennyit mondott: Mindazért, ami eddig a zsidókkal történt s ezután történni fog, a magyar nép nevében bocsánatát kérem! És elment”. A bocsánatkérés történetéhez persze hozzátartozik, hogy jócskán voltak s vannak, akik visszautasítanak mindenféle bűnbánatot és bocsánatkérést. A Magozott Cseresznye nevű nemzeti rock együttes ennek jegyében írta a Ne rúgj belém című számát Horn Gyulának, mert „az egész ország nevében” elnézést kért a zsidóságtól, a dal szerzője viszont úgy gondolta, hogy az ő nevében senki ne kérjen bocsánatot olyan dolgokért, amit nem tett meg, már csak azért sem, mert nem is élt a II. világháború idején. A szélsőjobboldali szubkultúrában a bűnbánat elutasításának identitásképző ereje is van. A „No Remorse” nevű skinhead banda a nevében hordozza a hitvallást (No Remorse = nincs bűnbánat), aminek majdhogynem áldozatává vált a Metallica nevű heavy metal együttes a „No Remorse” című, meglehetősen militáns tartalmú számuk miatt azok után, hogy Nyugat-Európában a neonácik „no remorse” falfirka kampányt folytattak.