Vélemény: Félidőben

A nálunk jegyzett parlamenti pártok ellenzéki oldalán lévő baloldali és liberális alakulatok bizony nemhogy támogatják, netán hallgatólagosan elismerik, hanem általában lekicsinylően szólnak róla, illetve egyenesen támadják a soros elnöki tisztet betöltő magyar kormány minden lépését.

Fél évig Magyarország az EU soros elnöke. A hat hónapnak a fele már el is múlott, s a kormány fontosnak tartotta megvonni az eddigi mérleget, egyfelől saját munkájáról, másfelől pedig a nemzetközi életben történt eseményekről, amelyek megint csak az ő tevékenységével kapcsolatosak. Nem rendhagyó az ilyen összegezés, mi több szükséges is. Fontos, hogy az ember tisztában legyen azzal, mit ért el, miben hibázott és milyen teendők várnak még rá az elkövetkező - csöppet sem könnyű - időszakban. Az Országgyűlésben a magyar miniszterelnök ismertette hazánk eddigi soros elnöki tevékenységét és rámutatott, hogy „közös célunk Európa megerősítése és ebben mi teljes mértékben partnerek vagyunk, csakúgy, mint abban, hogy meghatározzuk Magyarország új, a korábbinál sokkal tekintélyesebb helyét a válság utáni Európai Unión belül. Tudjuk azt is, hogy ez küzdelemmel, vitákkal és harcokkal jár majd…” Néhány számadattal is érzékeltette, hogy mit jelent ez az elnökség nekünk, mármint a munka frontján: csak Brüsszelben eddig 750 munkacsoport ülést vezettek, 16 tanácsülés szervezéséhez és levezetéséhez járultak hozzá, kilenc informális miniszteri tanácsülést tartottak, egyszerre több száz kérdés megvitatásán dolgoznak szakértőink az EU-s politikusokkal és szakértőkkel vállvetve. A parlamenti vita nem volt éles, sőt inkább visszafogottnak mondható, hiszen a pártok vezérszónokai röviden vázolták véleményüket, mind ellenzéki, mind kormányoldalról. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke például azt hiányolta, hogy nem kielégítő a kormány tájékoztatása a soros elnöki munkáról. Balla Mihály, a Magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke felhívta Mesterházy figyelmét arra, hogy „ha a rendszeres konzultációs ülésekre nemcsak helyetteseket küldene, akkor gyakrabban hallana beszámolókat.” Schiffer András, az LMP frakcióvezetője egyes gazdasági lépéseket kifogásolt, míg Balczó Zoltán, a Jobbik alelnöke azt vetette a kormány szemére, hogy a versenyképesség fogalma nálunk a multinacionális cégek Magyarországra csábítását jelenti. Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője azt hangsúlyozta, hogy „ az ellenzéki pártok nem egyöntetűen támogatják az uniós elnökség sikerét.” Nos, ez utóbbival kapcsolatosan egyértelműen megállapítható, hogy a kereszténydemokrata politikus az átlagosnál is visszafogottabb volt. Mert a nálunk jegyzett parlamenti pártok ellenzéki oldalán lévő baloldali és liberális alakulatok bizony nemhogy támogatják, netán hallgatólagosan elismerik, hanem általában lekicsinylően szólnak róla, illetve egyenesen támadják a soros elnöki tisztet betöltő magyar kormány minden lépését. S ami ebben a legelszomorítóbb körülmény: nem is annyira itthon, mint inkább külföldön. A szocialisták EU-parlamenti képviselői szervezett lejárató kampányt folytatnak minden lehető fórumon, csupán azért, hogy befeketítsék az általuk olyannyira gyűlölt Orbán-kormányt. S ha ez sikerül, akkor az EU-s elnöki tevékenységünket sem tekinthetik hitelesnek a nyugatiak - gondolják, és meg is tesznek mindent annak érdekében, hogy ez így legyen. A környezetvédő pártnak indult, majd egyre inkább a volt SZDSZ arculatát felvevő LMP meghívja Budapestre Daniel Cohn-Bendit EU-parlamenti képviselőt, aki szívesen jön ide osztani az észt, kioktatni az újságírókat és jó nagyokat rúgni az aktuális magyar miniszterelnökbe. A szexuálisan aberrált, a kommunista-maoista ideológiától áthatott egykori „forradalmár” gátlástalanságaival ugyan szánalmas figura, de ha a Magyar Parlament egyik pártja hívja hazánkba, akkor azonnal legitimmé válik jótékonynak éppen nem nevezhető szereplése is az országon belül. Voltaképpen ez is volt a célja a kis parlamenti pártnak, s ezt - hála az ellenzéki és a népes bulvársajtónak - el is érte. Persze, most felmerül a kérdés: miért nem hívta Budapestre a kormánypártok valamelyike például Guido Westerwellét, a német külügyminisztert, aki rendkívül sikeresnek ítélte meg a magyar uniós elnökség első három hónapját? A Cohn-Benditnél jóval tekintélyesebb és markánsabb politikusnak nyilván lett volna mondandója nemcsak az uniós elnökségünkkel kapcsolatban, hanem azzal az amerikai, a német, a francia, az osztrák és más, a nyugati sajtóban megjelent nemtelen támadásokkal kapcsolatban is, amelyek a magyar EU-s parlamenti képviselőktől, s az ottani sajtóorgánumokban publikált magyar „csúcsértelmiségiek” részéről történtek. Mert azokat a vádakat, hazugságokat, amelyeket a rákosista Szabad Nép (a Népszabadság elődje) volt publicistája, a „keletszakértő” Lendvai Pál, ma Paul Lendvai, vagy a Lukács György-tanítvány Heller Ágnes, a közíróként tevékenykedő Konrád György, vagy a zeneszerző Schiff András hazája nyakába zúdított, azokról is érdemes volna elbeszélgetni. Mondjuk olyan fórumokon, mint amilyet a kis vörös Dani-nak szerveztek a magukat környezetvédőknek tituláló LMP-sek. (Figyelemre méltó, hogy hangjukat sem a vörösiszap-áradat, sem a japán katasztrófa kapcsán nemigen hallatták…) Nem nehéz az említettek megnyilatkozásainak hátterét megállapítani, ám azt az erkölcsi tartást, melyet ezek a megnyilatkozások közvetítenek -- már kevésbé. Mert egy országban nem biztos, hogy a politika tökéletes, hibátlan, de akkor azt kell bírálnunk, ellenzékiként jobbítanunk, ha erre van lehetőség. De, hogy valaki hazájának minden áron, minden körülmények között csak ártson, ez a jóérzésű emberek erkölcsi felfogása szerint elítélendő. „A szolgalelkűségnek soha nem volt más jutalma, mint a szolgaság”- hangzott el a már idézett parlamenti ülésen. Ez viszont alapigazság, valamint figyelmeztető jel is egyben. Legalábbis, véleményem szerint…