Vélemény: Az érem két oldala

Mindkét csoport abban érdekelt, hogy a szituáció romoljon. Hogy polgárháborús légkörben cigány-magyar etnikai villongások törjenek ki. Ugyanis ezek az erők és törekvések csak ilyen atmoszférában tudnának a hatalomra jutás esélyével foglalkozni. Nekik tehát a minél rosszabb, az annál jobb!

Figyelem! Hosszú, összetett mondatok következnek, de a helyzet legjobb igyekezetem ellenére sem sikerült rövidebben, egyszerűbb mondatokba szedve bemutatni. (Aki gondolja, át is ugorhatja ezen első bekezdést, mivel a továbbiakban kifejtett véleményem kevésbé kontextusfüggő, mint egyes politikusok és közszereplők megnyilvánulásai.) Tehát az van, hogy miközben májusban állítólag véglegessé válik a devizahiteleseket megsegítő kormánycsomag, július 1-től 90 helyett már 60 nap után kapcsolják ki a szolgáltatók szolgáltatásukat a nem fizetők otthonában, de addig is az ENSZ-hez fordulnának a romák, ha Magyarország nem védi meg őket, és ezzel párhuzamosan Vona Gábor a cigányokról vitázna élő egyenesben a miniszterelnökkel. Mindeközben Heller Ágnes a Hír TV-nek elismeri: csak kicsit hazudott (1956 megítéléséről)

nem nagyot

, így oda a hitele (ha volt) a 2006-os budapesti rendőrterror megítélését illetően... Eközben Vásárhelyi Mária (rasszizmusellenes fellépéseiről ismert megélhetési szociológus, a magyar sajtószabadság nemzetközileg jegyzett bajnoka) első fokon pert (és egymillió forintot) nyert a joggal liberálisnak tekinthető (általa gyakran lopakodó jobboldalinak gondolt) index.hu portállal és annak két, „stílusáról” elhíresült szerzőjével szemben, akik őt az ítélet szerint rossz színben (dominaként) tüntették fel (amúgy kitűnő)

írásukban

. Magyarán, mivel mindenki azt ír, amit csak akar ebben az országban, ha ez egyesek (jó hírnevét) érdekeit sérti, korlátozni kell e huncutságot! Hasonló álláspontra helyezkedett – még ezt megelőzően – az „Egymillióan a magyar sajtószabadságért” – (csupán) mintegy 85 ezer (nem tagot, hanem) az oldalt kedvelőt képviselő – vezetősége, amikor az általuk felkért egyik képzőművész, a volt klubrádiós műsorvezető, Wahorn András

sajtószabadsággal kapcsolatos önvallomását

kiszerkesztették facebookos oldalukról, mivel az szerintük „személyes sérelmeit belekeverte a sajtószabadság ügyébe”. ("Ezzel az erővel Wahorn azt is mondhatta volna, hogy miért nem szereti a kelkáposzta-főzeléket. Nem erre vagyunk kíváncsiak" – tette hozzá Fölkel Róbert, aki szerint a kiszerkesztés nem cenzúra!) Bravó! Ha kicsit figyelmesebben és árnyaltabban tekintünk a dolgokra, kiderülhet, nem minden van úgy, mint gondolnánk: vannak más megközelítések, látásmódok. Ezeket azonban csak kellő nyitottsággal, odafigyeléssel, befogadóképességgel vehetjük észre, dolgozhatjuk fel. De elég ha csak annyit mondok, mindennek éremnek két oldala van! Itt vannak például ezek a chartás fővárosi értelmiségiek mint Heller Ágnes és Vásárhelyi Mária, akik annyira ismerik a magyar vidéket, mint mi vidékiek a Dohány utcát és vonzáskörzetét. Sajnálnivalóan esendőek, ahogy mentegetőzni kezdenek, ha hazugságon érik őket, mikor vádlókból vádlottakká, számon kérhetőkké válnak... De az ő szemükben ugyanez a helyzet, amikor kormánypárti frakcióvezető, polgármester, kormányszóvivő, miniszter kerül nehezen kimagyarázható helyzetbe. Vagy, olvasom a személyiségi jogi ügyben, a sajtószabadság kérdése és megítélése kapcsán fentebb említett cikket, mely a választások előtt rettegésbe hajszolni kívánt „szoclib” értelmiség akkori félelmeit tükrözi:

„Hány halálos áldozatuk lesz a Fidesz-lágereknek?”

kérdezte akkor az öles cím. És ha onnan nézem, bizony minden jóslat beigazolódott: „Nem akarjuk előre lelőni a poént, de ha lehet hinni az itt elhangzottaknak, a 2010-es választások utáni eseményekre ki kell majd találni egy kifejezőbb szót a genocídiumnál.” Bizonyára vannak, akik komolyan úgy érzik, elhiszik maguknak, most tényleg ez a helyzet, mint ahogy olyanok is, akik elhiszik, most jött el nyolc évet követően a beígért jutalom, az Isten országa. Bizonyára mindkét véglet hívői tévednek. Kiderült, a sajtószabadság kérdése – még virtuálisan sem – érdekli oly mértékben az embereket, hogy egymillióan összegyűljenek, ráadásul szószólói

sajátosan értelmezik a szabadság fogalmát

. Ugyanez a megosztottság és érdektelenség fedezhető fel a romakérdés kapcsán is: Magyarországon világosan körülírható az a két politikai csoportosulás, melyeknek érdekükben áll a helyzet elmérgesítése. Egyrészt vannak az elitista, intellektuális kisebbségvédők, akik nemcsak a "politikailag korrekt" antirasszista közbeszéd főáramát ellenőrzik, de befolyásuk kiterjed a kisebbségkutatási műhelyek, szociális-oktatási alapítványok pénzügyi kontrolljának java részére is. Tevékenységük egyrészt formális és felszínes, rasszizmusellenes, kimerül deklarációk, petíciók, kampányakciók szervezésében, melyek nemhogy növelnék a többség befogadó hajlandóságát, inkább a feszültséget gerjesztik. Ráadásul saját érdekeik szem előtt tartásával, tudatosan kerülik a szembesülést azzal a nyilvánvaló ténnyel, hogy a cigánytársadalom gondjai-bajai jellegükben nagyon elütnek az új- és jelenkori magyar történelem összes másik – annak idején szintén diszkriminált, jogfosztott – kisebbségének, rétegének, csoportjának problémáitól –

olvasom egy tanulmányban:

és milyen igaz, precíz problémafeltárás ez! A másik oldalon azok masíroznak, akiknek most az a bajuk, hogy a cigány nem dolgozik, nem tanul, ha pedig dolgozna, képzetté válna, az lenne a bajuk, hogy esetleg miattuk nem jutnak ők maguk megélhetéshez! Mindkét csoport abban érdekelt, hogy a szituáció romoljon. Hogy polgárháborús légkörben cigány-magyar etnikai villongások törjenek ki. Ugyanis ezek az erők és törekvések csak ilyen atmoszférában tudnának a hatalomra jutás esélyével foglalkozni. Nekik tehát a minél rosszabb, az annál jobb! Vérmes hitek, érvek és ellenérvek csapnak össze a napi politika konyha-, kocsma- és terepasztalán, aztán másnap, harmadnap kiderül az sem igaz, ez sem, de legalábbis, némi empátiával megérthetnénk a másikat, mert végső soron ő is csak ugyanolyan ember mint magunk, és csökönyös vitáink, illetve egymáshoz sem szólásinak közepette megy el mellettünk az élet, úszik el az utolsó esély is... Tudomásul kellene vennünk például, hogy a cigányság polgárosodása – mind a mai napig – nem történt meg. E lemaradásuk pótlása évtizedeket vehet igénybe, s ennyi idő anno erre nekünk is megadatott a népek tengerében. Most rajtuk a sor. Sem cigányvédőkre, sem cigányüldözőkre nincs szükségünk, ahogyan a sajtószabadság is köszöni, megvan, akár jobbról, akár balról, akár középről nézzük!