Vélemény: Babyboom, avagy a magyar jövő

Csak az elmúlt évben 40 ezerrel születtek kevesebben, mint ahányan meghaltak, 44 ezres volt a művi abortuszok száma.

Két év híján, kétszáz éve hunyt el egy

Herder nevű weimari evangélikus filozófus

, aki azt jósolta, 200 éven belül eltűnik a magyarság a szlávok tengerében. Víziója nem teljesedett be, bár azóta Magyarország elvesztette korábbi területének kétharmadát, a határon túli magyarság száma pedig rohamosan csökken. A trianoni határokon belül, a második világégést követő kitelepítések eredményeként etnikailag csaknem homogén Magyarország metsződött ki a régiből. Ez azonban mára a múlté. A ma itt élő kisebbségek aránya közelíti a tíz százalékot, és Magyarország jó irányban halad afelé, hogy újra multietnikus országgá váljon, ami korábbi nagysága idején sem vált kárára. A baj ott van, hogy a magyarság a már tapintható demográfiai katasztrófa ellenére sem mutatkozik arra képesnek, hogy integrálja kisebbségeit, melyekkel szemben évtizedeken belül akár kisebbségbe is kerülhet. A helyzet annyira aggasztó, hogy nemrégiben demográfiai vitanapot tartottak a parlamentben. A felszólalók közül Sneider Tamás (Jobbik), fogalmazta meg a probléma nagyságát a legképletesebben, mikor hangsúlyozta: a mai 30 éveseknek jelenleg 2-3 gyermeket kellene szülniük ahhoz, hogy szinten tartsák a népességet, de a jelenlegi mutatók mellett a most születő leánycsecsemőknek 30 év múlva már 7-8 gyermeket kell szülniük ugyanehhez, ami bizonyossan lehetetlen elvárás marad. Éppen ezért a képviselő felhívta a figyelmet, hogy a kormánynak mindenképpen foglalkoznia kell az 1974 és 1978 között született generációval – az úgynevezett „Ratkó-unokákkal”, akik hamarosan túl lesznek a gyermekvállalás korszakán, de bevallottan szeretnének még egy gyereket vállalni. Valóban: Magyarország népessége évtizedek óta csökken, ráadásul ezzel párhuzamosan jelentős elöregedésnek is tanúi vagyunk. A jelenlegi nyugdíj- és szociális rendszerünk arra épül, hogy a munkaképes korúak eltartják az időseket és a rászorulókat. Ha a közeljövőben gyökeresen nem sikerül megváltoztatni a mutatókat, 20 éven belül a két csoport hasonló méretű lesz, de a rendszer már ennél korábban fent tarthatatlanná válik. A cigány kisebbség „robbanásszerű” népességgyarapodása, korai, óvodás kori integráció és szakmát adó képzés hiányában az állami működés felbomlását eredményezheti... Illúzió azt hinni, hogy pusztán a segélyezés feltételeinek szigorításával, vagy éppen a családi pótléknak az iskolába járáshoz kötésével hirtelen a cigányság tömegei fogják magukévá tenni a többségi társadalom normarendszerét! Jó, de akkor mit tehetünk? A kormány mondja a magáét. Szijjártó Péter (Fidesz) felszólalásában hangsúlyozta: ma Magyarországon hiányzik egymillió munkahely és egymillió gyerek, ha ezek meglennének, akkor az ország sokkal könnyebben birkózna meg a gondjaival. A kabinetnek gazdasági és demográfiai kihívásnak is meg kell felelnie, a családügy pedig már nem szociális ügy, hanem nemzetstratégiai kérdés. Mindez nagyszerű felismerés, csakhogy (esetleg sikeres) adópolitikával ezen nem lehet változtatni. Csak az elmúlt évben 40 ezerrel születtek kevesebben, mint ahányan meghaltak, 44 ezres volt a művi abortuszok száma. Ujhelyi István (MSZP) közölte: helyteleníti a kormányzat számos olyan intézkedését, mely szerinte nehézzé teszi a gyermekvállalást. Hozzátette: a politikai baloldal nem akar beleszólni az emberek együttélésébe, szexuális magatartásformáik megválasztásába! Harrach Pétertől (KDNP) megtudhattuk, értékválság eredménye a halasztott gyermekvállalás, míg Ertsey Katalin (LMP) feltette a kérdést: „mire vállaljanak gyermeket a fiatalok, a szép szavakra?” Vóna Gábor szerint a cigányság „pusztán megélhetési okokból” vállalkozik erre. Mindenki elmondta hát a magáét, de nem láttunk társadalmi közmegegyezésre reményt adó jeleket, csak lózungokat hallottunk. Pedig nincs sok időnk döntésre várni. Négy év múlva „kifut” a most még a gyermekvállalásra fogékony generáció. Őket kell most megtámogatni, bölcsődékkel, óvodákkal, és a gyermekes anyák munkaerőpiacra visszatérésének lehetőségével, és persze új munkahelyekkel. Hogy honnan lesz erre pénz? Csakis átcsoportosításból, nyilván valakinek, az eltartottak egy részének kárára, még mielőtt teljesen feléljük a magyar jövőt. Négy év nem sok, de elégséges: „Csak lehetőséget kell teremteni a gyermeket amúgy is akaróknak, hogy a gyermekvállalást összeegyeztethessék a modern piaci Magyarország kihívásaival.” - vélik egyesek

a brit babyboomra hivatkozva!