Vélemény: Zuschlag János kínos mosolya

Most itt ül a szegedi tárgyaló teremben, kezében egy nagyobb paksaméta különféle adóhatósági dokumentumokkal, szerződésmásolatokkal, mindez nyilván azért, hogy ha ártatlanságát bizonyítani nem, de bűnösségét enyhíteni igyekezzen a papírokkal.

Rabláncon vezetve haladt a folyosón összegyűlt újságírók, fotósok, operatőrök között. Fejét előre szegve, halovány mosollyal az arcán igyekezett a tárgyalóterem felé. Kék öltönyben, sötétkék kockás ingben, gesztenyebarna nyakkendőben lépdelt az őt vezető illetve kísérő büntetés végrehajtásiak között. Lesoványodva, sápadtan inkább hasonlított egy szelíd ministránsra, aki a vasárnapi szentmisére készül, mintsem egy bűnszövetkezet vezetőjére, akinek kezéhez több mint 70 millió forint elsíbolása tapad. Zuschlag János, merthogy róla van szó, azért jött 13 társával a Szegedi Ítélőtábla büntetőtanácsa elé, mert a Bács-Kiskun Megyei Bíróság tavaly március 31-én hirdetett ítéletét követően, a fellebbezések miatt most ügyét másodfokon tárgyalják. A soha nem tapasztalt médiaérdeklődés tetszik a volt szocialista országgyűlési képviselőnek. Amikor Maráz Vilmosné, tanácsvezető bíró azt kérdezi a vádlottaktól: hozzájárulnak-e ahhoz, hogy róluk kép és filmfelvétel készüljön és azt sajtóban megjelentessék, egyedül az első rendű vádlott, azaz Zuschlag János válaszol igennel, a többiek nem kérnek a közszereplésből. Ismeretes, hogy a volt kiskunhalasi teljhatalmú pártembert egyébként „folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében, részben, mint társtettest, részben, mint felbujtót, csalás bűntettében, mint bűnsegédet, az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése bűntettében, mint felbujtót, két rendbeli bűnpártolás vétségében, mint felbujtót, 15 rendbeli magánokirat-hamisítás vétségében, mint felbujtót és magánokirat-hamisítás vétségében, mint bűnsegédet” vádolták. A Kecskeméten 2008. október 8-án kezdődött per 85 tárgyalási napját követően 2010. március 31-én Zuschlag János első rendű vádlottat bűnösnek találta és halmazati büntetésül 8,5 év börtönbüntetésre ítélte a Bács-Kiskun Megyei Bíróság, s egyben kimondta: a vádlott feltételes szabadságra sem bocsátható. Most itt ül a szegedi tárgyaló teremben, kezében egy nagyobb paksaméta különféle adóhatósági dokumentumokkal, szerződésmásolatokkal, mindez nyilván azért, hogy ha ártatlanságát bizonyítani nem, de bűnösségét enyhíteni igyekezzen a papírokkal. Figyelem a tárgyalás alatt ennek az egykor talán jobb sorsra is érdemes fiatal embernek a viselkedését. Emlékszem a kecskeméti tárgyaláson állandóan mocorgott, hátratekingetett, szarkasztikus mosollyal vett tudomásul egy-egy tanúvallomást vagy bírói megjegyzést, néha közbe is szólt. Amikor egykori párttársait, Gyurcsány Ferencet és Ujhelyi Istvánt hallgatták meg az ügyében, akkor „fegyelmezetten” viselkedett, alig mozdult a helyén, csak néha vetett rájuk kérdő tekintetet. Most? Amíg a fotósok és a tévések bent voltak a tárgyaló teremben (mindössze 10 percig), Zuschlag még ide-oda tekintget, lehet, korábbi sajtós ismerősét keresi bennük, de amint a média távozik a teremből, összezuhan. Egykedvűen ül a helyén, néha megigazítja a nyakkendőjét, aztán egykedvűen méregeti a mellette ülő védőügyvédeket, majd ismét csak maga elé néz, egészen hosszú ideig. Csak akkor élénkül fel és észrevehető figyelemmel kíséri az eseményeket, amikor a vádat képviselő főügyész emelkedik szólásra. A Tisztelt Táblabíróság! megszólítás után ugyanis az következik, amit a Zuschlag már nem hallgat szívesen: a fellebbviteli főügyész ugyanis súlyosabb ítéletek kiszabását javasolja a vádlottakra és a börtönbüntetés helyett fegyházbüntetéseket kér. Zuschlag János arcán mély ránc képződik, ökölbe szorul a keze és óriásit sóhajt. Nem néz sem jobbra, sem balra. Úgy tűnik nem vár segítséget, biztató pillantást sem… Micsoda metamorfózis! Hiszen jól emlékszünk még azokra az időkre, amikor az ifjú titán még a Magyar Szocialista Párt egyik feltörekvő csillaga volt és mindenki fényes jövőt jósolt neki. Valószínűleg ő is magának. Azután az ominózus megemlékezésen, a koszorúzás alkalmával pártja elitjének képviseletében tett kegyeletsértő megjegyzést a második világháborúban ártatlanul kivégzett zsidó áldozatokra. Vesztére a televízió mindezt rögzítette. Akkor ért véget országgyűlési képviselősége is. Pártja azonban nem vált meg tőle, mert „tudott pénzt szerezni” és továbbra is jelentős tisztségeket töltött be Bács-Kiskun megyében és Kiskunhalason. Azután egyik napról a másikra kiderült, hogy Zuschlag János „pénzgyűjtési” módszere nem éppen tisztességes. Magyarán: tisztességtelen. Ő azonban váltig bizonygatta, hogy nincs semmi baj, minden rendben. Előttem a kép, amikor a tévé képernyője előtt széles mosollyal azt nyilatkozta, hogy: Nincs semmilyen Zuschlag-ügy! Egy nappal később Lendvai Ildikó, a szocialisták nagyasszonya, akkori pártelnök, megismételte ugyanezt. Egy héttel később viszont letartóztatták Zuschlag Jánost… Most itt ül néhány napon keresztül a Szegedi Ítélőtábla nagytermében, és kénytelen lesz ismét szembesülni mindazzal amit elkövetett – társaival egyetemben. Az egykori szárnyalásnak vége, nincs már az önbizalomtól duzzadó emelt hanghordozás, nincs az a lebilincselő mosoly, az örökös optimizmus a jövőt illetően. S míg figyelem az eljárás során az elsőrendű vádlott hangos és csendes megnyilvánulásait, eszembe jut az az örök érvényű bölcsesség és igazság, amelyet Lukács evangéliumában olvashatunk: „Aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki megalázza magát, felmagasztaltatik!” Nagy a valószínűsége, hogy Zuschlag János nem sokat forgatta/forgatja a Szentírást. Pedig a fentiek megértése és megfontolása nem ártott volna sem neki, sem azoknak, akik hasonlóképen élik a világukat. Legalábbis, véleményem szerint…